Site icon Mai Világ

Soros György fia úgy csinált, mintha az EU nevében tárgyalt volna az ukránokkal

Hirdetés

A Soros-birodalomban megtörtént a trónöröklés, a milliárdos Soros Györgytől a fia, Alexander vette át a hálózat irányításának napi teendőit. Az Alexander Soros eddigi tevékenységét bemutató előző írás részletesen tárgyalta, hogy 2015-ben hazánkban tett hitet a migráció mellett, 2018-ban fellelkesült egy kormányellenes tüntetés miatt, és felbukkant a baloldalt 2022-ben finanszírozó Action for Democracy mögött. Mindezek alapján a fiú az apjánál is erősebb ellenfél lehet a magyar önrendelkezésért folyó küzdelemben.

Alexander Soros régóta aktív a világpolitikában, efféle ambícióinak érzékeltetéséhez pedig elegendő bemutatni közelmúltbeli ukrajnai tárgyalásait. A Soros-birodalom új politikai és pénzügyi vezetője november elején tett kétnapos látogatást Ukrajnában és találkozott a nemzeti parlament tagjaival is – derül ki a közösségi médiába feltöltött fényképekből. Egyes felvételek ráadásul azt a benyomást keltik, hogy Alexander Soros nem csak saját magát vagy hálózatát képviselte, a képeken ugyanis feltűnik az Európai Unió lobogója, ami arra utalhat, hogy Soros György fia Ukrajna uniós csatlakozását készítheti elő. A kijevi találkozóról több kép is készült, ahol az ukrán mellett rendre az uniós zászló látszik.

Alexander Soros más találkozóit is megörökítette X-bejegyzésben, ilyen például az, amelyen Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel és a miniszterelnöki kabinet tagjaival tárgyalt. Itt csak az ukrán zászló látható, de a bejegyzés szövegéből kiolvasható, hogy ekkor is az uniós tárgyalásokról esett szó.

 

 

Alexander Soros megosztotta Katarina Mathernova, Ukrajna uniós csatlakozásáért felelős nagykövetének bejegyzését is, más képein pedig Ukrajna címerével ellátott pulóverben pózolt ukrán veteránok társaságában.

Alexander Soros kétnapos ukrajnai látogatása során találkozott a helyi civil szervezetek képviselőivel is, akikkel megvitatta, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány miként segítheti Ukrajnát a szabadság és a demokrácia megőrzésében. A megbeszéléseken szó esett Ukrajna európai integrációjáról, valamint az ország gazdasági és társadalmi fellendüléséről is. A találkozó során elmondta: apja, Soros György rengeteg időt töltött Ukrajnában, hogy nyílt társadalmat hozzon létre. Alexander Soros leszögezte: bármi történjen a fronton vagy az Egyesült Államokban, ők továbbra is támogatják az országot – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés
loading...
Exit mobile version