Világ

Soros ismét rendőrellenes törekvéseket támogat

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy ha az Egyesült Államokban valahol elindulnak olyan törekvések, amelyek a közbiztonság javítására irányulnak, esetleg a rendőrséget akarják megerősíteni, akkor megjelenik Soros György és hálózata, és egyből akcióba is lendül.

Ezúttal a Texas államban található Austin vált a Soros-hálózat műveleti területévé.

Austinban ugyanis november 2-án megszavaztatnának egy törvénytervezetet (Proposition A), amelynek értelmében ezer lakosra legalább két rendőrnek kell jutnia, illetve évente további 40 óra képzést biztosítanának a tiszteknek olyan témákban, mint a fegyverkezelés és az aktív „lövöldözős” helyzetek.

A Fox News által megszerzett dokumentumok tanúsága szerint a Soros-féle Open Society Policy Center a múlt héten 500 ezer dollárral tömte ki az Equity Austin nevű szervezetet, amely azért dolgozik, hogy a Proposition A-t ne fogadják el.

Miért akarja Soros, hogy kevesebb rendőr legyen Austin utcáin? Ezt a kérdést tette fel Tucker Carlson, a Fox News sztárriportere Candace Owens konzervatív író-aktivistának az egyik műsorában.

Owens kifejtette, minden alkalommal, amikor Soros pénzt költ, az a célja, hogy tönkretegye az amerikai civilizációt.

Hirdetés

Megjegyezte, hogy Soros pénzéből finanszírozták a Black Lives Mattert, amely nagymértékben felelős az amerikai városokban 2020 nyarán történt „összes lázadásért, minden tiltakozásért”.

Candice Owens emlékeztetett: Soros a milliárdjait befektetésekből szerezte, éppen ezért fel kell tenni azt a kérdést, hogy mibe fektetett be, hogy hosszú távon sikeres legyen. Mit nyerne, ha egy olyan Amerikába fektetne be, amely nem is igazán létezik?

Miért akarja Soros György Amerika bukását? Biztos azért, mert egy olyan országra teszi fel tétjeit, ami nem Amerika”– fogalmazott.


Sorosék egyébként már évek óta szervezkednek a rendfenntartó erők ellen az Egyesült Államokban.

2016 októberében a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) honlapján jelent meg egy véleménycikk „Csökkentsük, ne reformáljuk a rendfenntartást Amerikában” (Lets Reduce, Not Reform, Policing in America) címmel.

A szerző, Rachel Herzing ebben arról értekezett, hogy a rendfenntartás mindig is kritikus pont volt az Egyesült Államok fekete közösségeiben. Megjegyezte: a rendőri lövöldözések újraéledt tiltakozási hullámot váltottak ki, ami miatt mindenféle rendőri reformok váltak szükségessé, jobb képzés, több test- és műszerfali kamera, kibővített adatgyűjtési erőfeszítések.

Hirdetés
Talán ahelyett, hogy azon gondolkozunk, hogyan lehetne javítani a rendőrséget, jobban tennénk, ha csökkentenénk a bűnüldözés szerepét a mindennapi életünkben”– fogalmazott.

A szerző szerint tudvalévő, hogy a rendőri erőszakot úgy lehet a legjobban csökkenteni, ha csökkentjük az azzal való kapcsolatot. Herzing azzal is elbüszkélkedett, hogy a chicagói DePaul Egyetemen részt vehetett egy olyan programban, amely segíti a hallgatókat a különféle közösségi alapú beavatkozási stratégiák elsajátításában.

Egy másik alkalommal a Soroshoz köthető New York Times hasábjain jelent meg egy publicisztika, amely a rendőrség eltörlését követeli. A szerző, Mariame Kaba kifejtette: a rendőri erőszak csökkentésének legbiztosabb módja a rendőrség hatalmának minimálisra csökkentése, valamint a költségvetés újragondolása.

Kaba is Soros György embere. Az OSF honlapján található adatok szerint már 2016-ban élvezhette az alapítvány támogatását. A leírás szerint Kaba olyan szervezetekkel működött együtt, amelyek azokat a transzszexuális és nem transzszexuális nőket támogatják, akiket szexuálisan és fizikailag bántalmaztak vagy megerőszakoltak, esetleg éppen ők azok, akiket letartóztatás és bebörtönzés fenyeget.

Forrás:888

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!