Sorra bukkannak fel az európai hatalmak a világ másik felén
A növekvő globális versenyfutás hatására az Indo-csendes-óceáni térség a nagyhatalmak figyelmének középpontjába került. A régió évtizedeken keresztül megkérdőjelezhetetlenül az Egyesült Államok befolyási övezetébe tartozott, Kína felemelkedésével viszont egyértelműen megváltozott a helyzet. Az egyre kiélezettebb versengést jelzi, hogy európai hadihajók is egyre gyakrabban tűnnek fel a területen. Felmerül a kérdés, hogy mégis mi dolguk lehet a kontinens katonai hatalmainak a világ másik felén, pedig határozottan indokolt a megjelenésük, ahogy az amerikai Center for Strategic and International Sudies (CSIS) jelentése is írja.
Washingtonban az elmúlt években felismerték, hogy a korábbiaknál jóval nagyobb figyelmet kell szentelniük a Csendes-óceán térségére – ezt 2007 óta egyre gyakrabban nevezik indo-csendes-óceáni térségnek, miután Abe Sinzó japán miniszterelnök így nevezte az Indiai- és a Csendes-óceán közös térségét, „összefolyását”. Az egyszerűség kedvéért a cikkben maradunk a nemzetközileg elterjedt újhullámos terminológiánál, az indo-csendes-óceáni térség megnevezésnél. A fogalom mögötti pontos területi lehatárolás nem teljesen egységes, de a legtöbb megközelítés egyetért azzal, hogy a Csendes-óceán és az Indiai-óceán szigetvilágai és a Tűzgyűrű láncolatai mindenképpen beletartoznak. Éppen azok a területek, ahol Kína igyekszik növelni a befolyását, az Egyesült Államok pedig nem hagyná ezt.
A nyugati nagyhatalom figyelmének növekedése egyáltalán nem új, sőt, Európát is régóta igyekeznek bevonni a műveleteikbe. A Biden-adminisztráció már a hivatalba lépés előtt kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az EU beruházási megállapodást kíván kötni Kínával, ezzel jelezve, hogy a ciklusban erőteljesen oda fognak figyelni a felemelkedő hatalom geopolitikai manővereire. Azt is világossá tették, hogy
AMERIKA „TÖBBET VÁR EL” EURÓPÁTÓL A TÁVOL-KELETI TERÜLETEKEN, BÁR AZ NEM VOLT TELJESEN EGYÉRTELMŰ, HOGY MIRE GONDOLNAK EZZEL.
A fellépés sikerességét bizonyítja, hogy mára az európai hatalmak sora jóval keményebb megközelítést alkalmaz Pekinggel kapcsolatban és a stratégiai régiókban is hajlandóak nagyobb szerepet vállalni.
Európai érdekek a világ másik felén
Szinte rögtön felmerül a kérdés, hogy mégis mivel indokolható az európai katonai hatalmak számára, hogy a „világ másik felén” növeljék a szerepvállalásukat, miközben a kontinens közvetlen közelében is éppen van elég kihívás, gondoljunk csak az ukrajnai háborúra, vagy a Közel-Keletre. A válasz kifejezetten kézenfekvő: egyszerűen az EU a globális világrendszer egyik központi szereplője, ezért az összefüggő rendszerekben már gyakorlatig nincs olyan térség, ahol ne lenne valamilyen érdekeltsége a kontinens valamelyik országának. Ebben az indo-csendes-óceáni térség sem jelent kivételt, ráadásul a régió jelentősége folyamatosan növekszik Európa számára. Több szempont is indokolja a kapcsolatok növelését, a jelenlét emelését a területen a kontinens hatalmai számára:
1. A GAZDASÁGI JÓLÉT
Az Európai Unió kereskedelmének mintegy 40 százaléka bonyolódik le a Dél-kínai-tengeren átvezető útvonalakon, amelynek a stabilitása így kiemelkedő stratégiai szempont Brüsszelben is. Az import a 2011 és 2021 közötti periódusban 65 százalékkal nőtt a Távol-Kelet országaiból, az export 44 százalékos emelkedéssel zárt. Emellett az EU a legnagyobb befektetőnek is számít a régióban. Az árucsere mindkét fél számára fontos, Peking tudatosan törekszik az EU Kína-ellenes hangjait letörni, illetve a szervezetet megosztani, hogy tovább bővüljön az árucsere a felek között.
2.A KÖZVETLEN EURÓPAI ÉRDEKELTSÉGEK
Az indo-csendes-óceáni térségben legalább 3,5 millió európai állampolgár él, az ő biztonságuk is kiemelkedően fontos. Kiemelkedő közülük a franciák és a britek létszáma, mivel ennek a két országnak még a gyarmati időkből származó kapcsolatrendszere maradt meg, valamint több jogilag Párizshoz tartozó kisebb sziget is található a területen: ilyenek például az Indiai-óceánon Réunion vagy a Csendes-óceánon az éppen forrongó Új-Kaledónia. Franciaország összesen 7 ezer katonát állomásoztat tengerentúli területeken, így többek között Dzsibutiban, az Egyesült Arab Emírségekben, Mayotteben vagy Francia Polinéziában. Az Egyesült Királyság jelenléte a 2010-es évek második felétől élénkült fel az indo-csendes-óceáni térségben, azóta sorra települnek a különféle eszközök a régióba. A két nagytól elmaradva, de fokozatosan jelennek meg a kevésbé jelentős tengeri hatalmak is Európából: Hollandia, Németország, Spanyolország és Olaszország is egyre aktívabb. Boris Pistorius német védelmi miniszter az indo-csendes-óceáni térséget „a Föld stratégiailag legfontosabb régiójának” nevezte, ahol „a világ szabadságáról, békéjéről és jólétéről szóló döntések születnek”.
3. ELLÁTÁSI LÁNCOK STABILITÁSA
A 2010-es évek közepétől egyre nagyobb figyelmet kapott a fejlett nyugati kormányokban, hogy törekednek diverzifikálni a kapcsolataikat, különösen a stratégiai fontosságú iparágakban. Ez aztán a koronavírus időszakában felerősödött, számos politikai vezető egyenesen a saját gyártási képességek megerősítését tűzte ki célul. Vannak olyan kritikus ágazatok, ahol – bár az EU szeretne nagyobb önállóságot elérni – egyszerűen nem megkerülhetőek a távol-keleti hatalmak, ilyen például a félvezetők piaca. Ebben Japánnal mélyíti el a kapcsolatát Brüsszel, főleg azért, hogy csökkentse a kínai túlerőt, de Dél-Korea és Tajvan szerepe is kimagasló.
4.VÉDELMI-BIZTONSÁGI EGYMÁSRAUTALTSÁG
Az elmúlt években sorra jöttek létre az olyan – egyelőre kevés szereplős – biztonsági együttműködések, melyek a világ egymástól távol lévő pontjairól fognak össze katonai hatalmakat. Ilyen az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Ausztrália együttműködésével létrehozott AUKUS, vagy az India, Japán, az Egyesült Államok és Ausztrália részvételével felmelegített QUAD. A Globális Harci Repülőgép Programon (GCAP) keresztül London, Róma és Tokió együttesen szeretné kifejleszteni a saját ötödik generációs vadászgépét. Az ilyen jellegű szövetségkötések azt is jelzik, hogy a Föld két teljesen másik végén is azonos érdekek dominálják a döntéshozatali politikát, így a technológiai know-how összedobásával hatékonyabbá lehet válni a versenytársaknál. Közben Európa számára világossá vált, hogy Ukrajna támogatásának ügyéhez minél több országot meg kell győzniük, különösen az olyan fejlett katonai hatalmakat, mint Dél-Korea vagy Japán. A távol-keleti országok hajlandónak is mutatkoznak Kijev mellett felsorakozni, ám a saját biztonsági érdekeiket sem tehetik félre, ehhez pedig éppen az európaiak segítsége és tapasztalata jöhet jól. A kontinens ráadásul máig jelentős kapacitással rendelkezik, amelyet a világ más részein is be tudnak vetni, akár a légierőre, akár a haditengerészetre gondolva. Az egyre szorosabbá váló viszony az ellenkező oldalról is felismerhető: ékes példája ennek, hogy 2024-ben immáron zsinórban második alkalommal vett részt Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland is a NATO csúcstalálkozóján, holott az észak-atlanti katonai szervezetnek már a nevében is benne van a fókuszterülete.
Ezen felül is van érdeke az EU-nak minél jobb kapcsolatot fenntartani azokban a térségekben, ahol a növekvő feszültség jelentős hatást gyakorol a politikai döntésekre: a fellendülő hadiipari kapacitások miatt hatalmas fegyverbizniszeket lehet kötni. Több ország már eddig is rendszeres vásárlója volt az európai haditechnikának, de ezt tovább lehet bővíteni a jövőben.
Ezek mellett fontos látni, hogy más hatalmaknak mi lehet az érdeke a térségben:
- Az Egyesült Államok azon fáradozik, hogy minél szélesebb katonai szövetségeket hozzon létre a saját vezetésével, és arra ösztönzi a partnereit, hogy a korábbiaknál nagyobb felelősséget vállaljanak a globális biztonsági kérdéseket illetően. A direktíva attól is függ, hogy éppenséggel ki ülhet az Ovális Irodába 2025 elejétől, az ellene elkövetett merénylet óta még nagyobb esélyesnek kikiáltott republikánus elnökjelölt, Donald Trump ugyanis szinte kényszerítené a saját szövetségeseit arra, hogy proaktívabbak legyenek egy sor területen.
- Kínának nyilvánvalóan szinte semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy az amerikai érdekek erősítésére más nyugati hadihajók lepjék el a közvetlen partjai előtti vizeket. Ennek érdekében Peking fúr minden elképzelést, amely fellibbenti annak a lehetőségét, hogy más hatalmak katonai járművei hajózzanak az engedélye nélkül a területen.
- A helyi hatalmak számára a saját érdekeik érvényesítése a legfontosabb, amelyhez keresik a partnereket. Dél-Korea például Észak-Korea ellen keresi az erős és megbízható szövetségeseket, míg Japánnak Kínával és Oroszországgal is vannak gondjai. Mindkét ország arra törekszik, hogy minél szélesebb nemzetközi koalíciót tudjon kialakítani a saját ügye támogatására.
Fogatlan sárkány vagy csak szunnyadó óriás?
Az európai indo-csendes-óceáni térségi szerepvállalásnak komoly korlátjai is vannak, ezért a meglévő erőforrásokat csak nagy alapossággal, kellő megfontolásból lehet felhasználni:
- A NATO tagjaként a legfontosabb európai katonai hatalmak a Szovjetunió szétesését követően – néhány kivétellel – nem igazán törődtek a védelmi fejlesztésekkel, elfogadták azt a tényt, hogy az Egyesült Államok védelme alatt vannak. A megközelítés azt eredményezte, hogy a vezető európai országok seregeinek mérete és képessége csökkent. Ez az olyan lehetőségeket is jelentősen szűkítette, mint a tengerentúli kapcsolatok megerősítése. Az újrafegyverkezés már megkezdődött, sorra jelentik be az országok, hogy nagyobb figyelmet fordítanak a jövőben a védelmi képességekre, hajlandóak a célok elérése érdekében jelentős kiadásokat elfogadni.
- Az Ukrajna-kérdés, vagy tágabb értelemben véve Oroszország geopolitikai játszmái. Európa kissé elaludt, miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre erőteljesebben dörömbölt a kontinens kapuján. Ez 2022-ben elvezetett az ukrajnai invázióig, amely azóta is a kontinens kimagaslóan legfontosabb ügye. Mivel a háború jelenti az elsődleges biztonsági kihívást, így egyértelműen nem tudnak a döntéshozók sem kellő figyelmet fordítani a világ más térségeiben zajló eseményekre. Közben nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Peking közben Moszkva legfontosabb szövetségesévé vált, ezért joggal feltételezhető, hogy egy esetleges térségi háború kirobbanása esetén az oroszok felsorakoznak a kínai érdekek mellett (akár azzal is, hogy Kína riválisainak figyelmét elvonják egy Baltikum elleni támadás belengetésével). Ennélfogva könnyen lehet, hogy
AZ EURÓPAI BIZTONSÁGI ÉRDEKEKET A KONTINENSTŐL TÖBB EZER KILOMÉTERRE LEHET HATÉKONYAN VÉDENI.
- Az Egyesült Államok megosztottsága. A 2023 őszétől kezdődő huzavona az ukrajnai támogatások ügyét illetően alapos tanulságot jelentett Brüsszelnek: nem fektetheti minden bizalmát Washingtonba, mivel az amerikai belpolitika szereplői megosztottak. Közben ezt az is megerősíti, hogy számos régióban fokozódik a feszültség: újra véres háború dúl a Közel-Keleten, Tajvant állandóan invázióval fenyegeti Kína. A sokasodó konfliktusok pedig még a világ vezetői katonai hatalmának szerepében mutatkozó Egyesült Államokat is megosztják: egyszerűen nem tud mindenhol megfelelő kapacitással ott lenni, döntenie kell a kellő figyelmet megkapó területek között. Benne van a pakliban, hogy Európának ez azt fogja jelenteni, hogy a Fehér Ház valamelyest le fogja róla venni a kezét. Az amerikai erő végességét jelzi éppen az is, hogy
JÓVAL NAGYOBB HOZZÁJÁRULÁST VÁRNAK EL A SZÖVETSÉGESEIKTŐL, ÍGY AZ EU-TÓL IS AZ INDO-CSENDES-ÓCEÁNI TERÜLETEN.
Amennyiben hosszabb távon Európán csökken a nyomás a fegyverkezési politika miatt megnövő katonai kapacitás, valamint a visszaeső orosz fenyegetés hatására, úgy a kontinens hatalmai képesek lehetnek a világ másik felén is kamatoztatni a képességeiket. Az előzetesen már kiépített együttműködések pedig biztosítják azt is, hogy ne hódító hatalomként jelenjenek meg a térségben, hanem fokozatosan építkező szövetségesként.
KÉRDÉSES, HOGY AZ EURÓPAI HATALMAK TÉNYLEGESEN RÉSZT VÁLLALNÁNAK-E A TÉRSÉGI KONFLIKTUSOKBAN, AMENNYIBEN AZOK ESZKALÁLÓDNAK.
Az Egyesült Államok az elmúlt években több védelmi-biztonsági jellegű megállapodást hozott létre az indo-csendes-óceáni térségben, ám ezeknél jellemzően az érintett regionális hatalmakat próbálta meggyőzni a részvételről. Mind Tajvan, mind pedig a Dél-kínai-tenger vitás kérdéseiben kifejezetten marginálisnak számít az EU szava, holott Brüsszelnek érdeke fűződne ahhoz, hogy felpörgesse a politikai-védelmi befolyását is.
Van még egy érdemi megközelítése annak, hogy milyen szerepet játszhatnak az európai hatalmak az indo-csendes-óceáni térség országaiban: betölthetik a nevető harmadik szerepét. A régió kormányai ugyanis őrlődnek Washington és Peking között, ezért egy távoli, erős, de mégsem túl tolakodó „nagy testvér” jól jöhet abban, hogy ne kelljen elköteleződniük egyik blokk mellett sem. Fontos kiemelni, hogy a kapcsolatok és a kapacitások növekedésével sem tudja belátható időn belül felvenni a versenyt Európa sem Kínával, sem pedig az Egyesült Államokkal, ezért maximum kisebb, de fontos feladatokra tudna koncentrálni megfelelően az indo-csendes-óceáni térségben. Ilyenek lehetnek a stratégiai tengerszorosok biztosítása a kereskedelem zavartalansága érdekében, vagy a kommunikációs segítség.
PORTFOLIO
