Elemzők és diplomaták az 1990-es évek óta azt mondják, hogy a NATO-bővítés végül konfliktust robbant ki Kelet-Európában.
Egy hónapja tart Oroszország katonai offenzívája Ukrajnában. Ez már világgazdasági válsághoz vezetett, amely az ellátási láncok zavaraiból és az energiaárak emelkedéséből ered. És bár az ellenségeskedés kezdete az egész világot meglepetésként érte, a jelenlegi helyzet nem volt kiszámíthatatlan – a nemzetközi kapcsolatok szakértői az elmúlt 30 évben figyelmeztetnek ennek az eszkalációnak a veszélyére.
Miért nem hallgattak a nyugati politikusok a tanácsaikra, ahelyett, hogy hagyták volna kitörni a háborút Európában, és az üzemanyag- és élelmiszerárakat itthon az egekbe szökni? RT elmagyarázza.
Megmondtam
„Szeretném mindenki számára világossá tenni, mind hazánkban, mind külföldön, partnereink számára, hogy nem is arról a határról van szó, amelyet nem szeretnénk, ha bárki átlépne. Az a helyzet, hogy nincs hova visszavonulnunk. Egy olyan vonalhoz szorítottak minket, amelytől – elnézést a rossz modorért – nincs hova visszavonulnunk” – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök 2021 decemberének végén, majdnem két hónappal azelőtt, hogy elrendelte az Ukrajna elleni támadást.
Moszkva akkoriban megpróbált megegyezni a NATO-val a kölcsönös biztonságról, abban reménykedve, hogy az Egyesült Államok vezette blokk vállalja, hogy átfogó írásos garanciákat ad arra vonatkozóan, hogy nem terjeszkedik tovább, keletre. Nemcsak Putyin, hanem más orosz tisztviselők is olyan „vörös vonalakról” beszéltek, amelyek súlyos fenyegetést jelentettek, és baljós következményekkel járhatnak a világra nézve, ha átlépik őket.
Ezeknek a vörös vonalaknak a létezése – különösen a NATO ukrajnai terjeszkedése ellen – nem valami szubjektív fogalom, amely Oroszország jelenlegi vezetésében született meg. Furcsa módon Nyugaton már jóval azelőtt tárgyaltak róluk, hogy a Kremlben beszédté váltak volna.
1998-ban George Kennan, a „hidegháború építészeként” ismert amerikai diplomata és történész azt mondta, hogy a NATO-bővítés nem kevesebbet jelent, mint „egy új hidegháború kezdetét”, figyelmeztetve, hogy „tragikus hiba lenne ”. ”
„Természetesen ez rossz reakciót vált ki Oroszországból. És amikor ez megtörténik, [azok, akik döntéseket hoztak a NATO-bővítésről] azt fogják mondani, hogy mindig is mondtuk, hogy az oroszok ilyenek. De ez egyszerűen nem igaz” – mondta.
1997-ben 50 kiemelkedő külpolitikai szakértő, köztük volt szenátorok, katonai vezetők és diplomaták nyílt levelet intézett Bill Clinton akkori elnökhöz, amelyben felvázolta, hogy ellenzik a NATO-bővítést. „Ez történelmi méretű politikai hiba” – írták .
Pat Buchanan konzervatív politikai kommentátor 1999-ben megjelent „Egy köztársaság, nem birodalom” című könyvében ezt írta: „Azzal, hogy a NATO-t Oroszország előterére helyeztük, egy huszonegyedik századi összecsapást terveztünk.”
A CIA jelenlegi igazgatója, William Burns 2008-ban azt mondta, hogy Oroszország számára „Ukrajna NATO-csatlakozása a legfényesebb vörös vonalak közül”.
„Még nem találtam senkit, aki Ukrajnát a NATO-ban másnak tekintené, mint Oroszország érdekeinek közvetlen kihívását” – mondta .
Ez csak néhány a jelentős amerikai politikai személyiségek nyilatkozatai közül, de pusztán a 90-es években készült előrejelzésekből egy egész könyvet össze lehetne állítani. A 2014-es ukrajnai válság, majd a Krím Oroszország általi újrafelvétele után pedig egyre gyakrabban hallatszottak nyugaton a NATO további bővítésének ostobaságáról szóló vélemények.
Az elmúlt nyolc év során Malcolm Fraser volt ausztrál miniszterelnök, Henry Kissinger, az orosz tudomány híres amerikai tudósa, Stephen Cohen és sok más szakértő figyelmeztetett a NATO-bővítésre.
Békére vagy győzelemre vágysz?
A nyugati kormánytisztviselők által az elmúlt 20-25 évben hozott döntések egyértelműen ellentmondtak e szakértők ajánlásainak.
Timofei Bordachev, a Valdai Nemzetközi Discussion Club programigazgatója, a Felső Közgazdasági Iskola Integrált Európai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának tudományos igazgatója úgy véli, ennek oka nyilvánvaló – a politikusok meghallgatják a szakértőket, de nem veszik figyelembe. ajánlásaik követéséhez szükséges.
„Olyan területen, mint a nemzetközi kapcsolatok, a politikusok sajnos szinte soha nem hallgatnak a szakértői közösségre. Ennek oka érthető. A szakértői közösség feladata a béke megteremtése és a konfliktusok megelőzése. De mivel a politikusok válaszolnak a választóknak, mindig azon dolgoznak, hogy bármi áron győzelmet érjenek el” – mondta Bordacsev az RT-vel folytatott beszélgetésében.
„A megközelítésbeli különbség nyilvánvaló. Ezért a politikusoknak nagyon nehéz meghallgatni a szakértők véleményét. Céljaik elérése során a végsőkig blöffölnek” – tette hozzá.
Ezt a hipotézist a legvilágosabban az Ukrajna Elnöki Hivatala vezetőjének tanácsadójával, Alekszej Arestoviccsal készített interjú erősíti meg, amelyet 2019-ben az Apostrophe TV YouTube-csatornának adott. Akkoriban nem csak az évet jósolta meg pontosan. háború törne ki országában és a mögötte meghúzódó okok miatt, de azt is kijelentette, hogy a konfliktus elkerülhetetlen, jelezve, hogy Ukrajna számára szükséges:
„99,9%-os valószínűséggel a NATO-hoz való csatlakozásunk ára egy nagy háború Oroszországgal… Az optimális eredmény egy nagy háború Oroszországgal és a NATO-ba való átállás az Oroszország felett aratott győzelem eredményei alapján.”
Ezek a szavak azt sugallják, hogy Ukrajna vezetésének egyáltalán nem volt célja a háború megakadályozása. Ellenkezőleg, az ország háborúra készült, mert azt hitte, hogy ez a „győzelem” – a NATO-csatlakozás – elérésének igazolható eszköze.
Ez azonban nem magyarázza, hogy az amerikai, vagy legalábbis európai politikusok miért nem próbálták megakadályozni a háborút Európában. Bordacsev szerint a helyzet az, hogy a nyugati vezetők abból a feltevésből indultak ki, hogy országaik nem csatlakozhatnak a háborúhoz.
„Tekintettel a nukleáris elrettentés létezésére, mindenki tisztában van azzal, hogy egy általános pusztító háború kockázata nagyon könnyen elválasztható az összes többi kockázattól: könnyű lokalizálni és megelőzni. Ezt láthatjuk most az Egyesült Államok és szövetségesei magatartásából, akik minden intézkedést megtesznek Oroszország ellen, a konfliktusba való közvetlen beavatkozáson kívül. Vagyis nagyon magabiztosan kizárnak az egyenletből olyan forgatókönyvet, amely veszélyt jelentene önmagukra – nem öngyilkosok. De a nyugati politikusokat egyáltalán nem érdekli, hogy hány ukránnak kell meghalnia ahhoz, hogy elérje céljait” – mondta Bordacsev.
Mindez Fukuyama hibája
Dmitrij Szuszlov, a Kül- és Védelempolitikai Tanács (CFDP) kutatási igazgatóhelyettese és a Nemzeti Kutatóegyetem – Közgazdaságtudományi Felsőiskola Világgazdasági és Nemzetközi Ügyek Karának Átfogó Európai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának igazgatóhelyettese (NRU HSE) úgy véli, más oka lehet annak, hogy a politikusok lépései ennyire eltérnek attól, amit a szakértői közösség előír.
em arról van szó, hogy a nyugati politikusok nem hajlandók hallgatni a külpolitikai elemzőkre, hanem a rosszakra.
„Nem volt egység a nyugati szakértők között, egyáltalán nem volt konszenzus. Főleg az Egyesült Államok és Európa külpolitikai realistái figyelmeztettek a NATO bővítésének veszélyeire. A probléma az volt, hogy a hidegháború vége után a realisták befolyása jelentősen csökkent a nyugati külpolitikai rendszerben” – mondta Szuszlov az RT-nek.
Szerinte a hidegháború befejeztével a liberális szemlélet gyorsan népszerűvé vált a nyugati szakértői körök és politikai döntéshozók körében. „Először is az volt az ötlet, hogy Oroszország a közelgő és visszafordíthatatlan hanyatlás állapotában van, és nem mer semmilyen formában vagy formában kihívni a Nyugatot. Azt hitték, hogy Oroszország végül beáll a sorba, és csatlakozik a „történelem jobb oldalához” (nyugat szemszögéből), beilleszkedik a NATO-központú európai paradigmába, és alárendelt pozíciót foglal el a globális politika szélén. . Ez volt a liberálisok és a neokonzervatívok elképzelése, amely egyértelműen dominált a realisták álláspontja felett” – mondta.
Ez csak természetesnek tűnt. A Szovjetunió összeomlása után sokaknak az volt az érzése, hogy az erőviszonyok és a nemzetközi kapcsolatok korábbi mintái hirtelen elavultak. Most úgy gondolták, minden másképp lesz – a nemzetközi kapcsolatokat vadonatúj szempontok vezérlik, a realistáké pedig a geopolitikai elképzeléseik homályába vesznek.
A „történelem vége” koncepció, amelyet Francis Fukuyama szorgalmazott az 1990-es években, ebben az időszakban nagy népszerűségre tett szert. Köztudott, hogy Fukuyama ennek az elképzelésnek az értelmezése nagy hatással volt George W. Bushra és külpolitikájára. „A történelem vége és az utolsó ember” című könyvében bejelentette, hogy az ideológiai konfrontáció, a tekintélyelvűség, a forradalmak és a háború korszaka végre véget ért, mivel végül minden állam elfogadja az Egyesült Államok mintájára épülő liberális demokráciát.
Fukuyama most a jelenlegi ukrajnai konfliktus kimenetelével kapcsolatban tesz jóslatokat. Úgy véli, hogy Oroszország katonai veresége küszöbön áll Ukrajnában, és Kína nem meri megszállni Tajvant. Ez Fukuyama szerint feléleszti 1989 szellemét, amely elragadja az emberek szívét, és visszahozza a világot a „történelem vége” felé vezető ösvényre.
A ragadozó gyengeséget érzékel
Az igazat megvallva Oroszország okot adott a nyugati politikusoknak, hogy kételkedjenek a realista szakértők értékelésében.
„Az 1990-es években, sőt a 2000-es évek elején Oroszország gyengének tűnt. Nem állt ki elég határozottan és egyértelműen a NATO bővítése ellen; sőt bizonyos mértékig még könnyebbé tette a terjeszkedést” – mondta Szuszlov.
Véleménye szerint már az 1997-ben aláírt Alapító Okirat léte meggyőzte a Nyugatot arról, hogy Moszkva készen áll arra, hogy szemet hunyjon a NATO-bővítés előtt.
Ez a dokumentum meghatározta az orosz-NATO kapcsolatokat az elmúlt 25 évben, egészen az Ukrajna elleni orosz támadás kezdetéig. Megerősítette a felek elkötelezettségét az európai nemzetek eredendő joga mellett, hogy „megválasszák a saját biztonságuk biztosítására szolgáló eszközöket”.
Évekig ezt a formulát használta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, hogy megmagyarázza, Oroszországnak miért nincs beleszólása Grúzia vagy Ukrajna szövetségbe való csatlakozásába.
„Valóban, Oroszország több fontos rendelkezést is biztosított abban a dokumentumban, ugyanakkor jelezte, hogy a terjeszkedésről megállapodás lehetséges. Általánosságban elmondható, hogy az aktus megmutatta, hogy Oroszország nem fog háborút indítani a NATO vagy a csatlakozó államok ellen” – mondta Szuszlov.
Az alapító okirat jogi alapot adott a szövetségnek új tagok felvételére, de ami igazán biztosította a nyugati politikusokat arról, hogy Oroszország készen áll a terjeszkedésre, az a volt szovjet köztársaságok Lettország, Litvánia és Észtország csatlakozása volt.
Érdekes módon, amikor ez a vita még csak elkezdődött 1997-ben, Joe Biden, a Szenátus Külkapcsolati Bizottságának akkori elnöke azzal érvelt, hogy Oroszország egyetérthet azzal, hogy a NATO elfogadja Lengyelországot, Magyarországot és Csehországot a katonai blokkba, de A balti államok húzták meg a határt.
„Úgy gondolom, hogy az egyetlen hely, ahol a legnagyobb megdöbbenést rövid távon az lenne, ha most beengednénk a balti államokat” – mondta a leendő amerikai elnök.
Végül a balti államokat felvették a szövetségbe. 2002-ben meghívást kaptak, 2004-ben teljes jogú taggá váltak.
„Hogy reagált Oroszország? Megint nem csinált semmit. Csak akkor állt fel igazán a terjeszkedés ellen, amikor a NATO megpróbálta kiterjeszteni Grúziára és Ukrajnára. Ezért kerültünk oda, ahol most vagyunk” – mondta Szuszlov.
Mi a következő?
A valóság egyértelműen megváltozott. Az Oroszország és a Nyugat közötti kapcsolatok jelenlegi dinamikája nem hagy kétséget a NATO lehetséges előretörését illetően Oroszország határai felé.
Szuszlov szerint ez a kortárs nemzetközi kapcsolatokban megfigyelhető egyéb trendekkel együtt megerősíti a realisták pozícióját.
„Kétségtelen, hogy most a reáliskola újjáéledésének vagyunk tanúi. Ennek nemcsak az ukrajnai konfliktushoz van köze, hanem az Egyesült Államok és Kína közötti konfrontációhoz is. Ismét azt látjuk, hogy a földkerekség erőegyensúlyának eltolódása a legfontosabb tényező – ez az, ami mindent mozgásba hoz, és ez alakítja a nemzetközi rendszert. Ez a globális hatalmi egyensúly új eltolódása, amely meghatározza a nemzetek közötti kapcsolatok állapotát: Kína túl erős lett, az Egyesült Államok pedig megpróbálja megfékezni” – mondta.
Szuszlov azzal érvel, hogy az USA-Kína kapcsolatok jelenlegi mintái „végzetet jelentenek a liberálisok számára, és sok ígéretet rejtenek a realisták számára. Valószínű, hogy a közeljövőben a nyugati politikusok nem az előbbiek, hanem az utóbbiak tanácsai alapján fognak döntéseket hozni. Ha igen, akkor mit javasolnak a realisták megoldásként az Európában zajló konfliktusra?
„A realisták azzal érvelnek, hogy az USA-nak el kell ismernie Ukrajna geopolitikai veszteségeit status quo-ként, abba kell hagynia Kijev halálos fegyverekkel való ellátását, sőt, nyomást kell gyakorolnia Zelenszkijre, hogy írjon alá megállapodást Moszkvával, amelynek értelmében Ukrajna független, de semleges marad.”
Ezen ajánlások követése segítene az Egyesült Államoknak két fontos probléma megoldásában – mondta Szuszlov. Mindenekelőtt Washington megállíthatja az Egyesült Államok számára kedvezőtlen további Oroszország-Kína közeledést. Másodszor, csökkentené az Egyesült Államok és Oroszország közötti feszültséget azáltal, hogy megakadályozza a nemzetek közötti közvetlen katonai konfrontációt.
„A realisták úgy vélik, hogy ez a fajta konfrontáció szóba kerülhet, ha Washington folytatja a gazdasági háborút Moszkva ellen” – mondta.
Mindenesetre korai lenne a negatív forgatókönyveket valószínűtlennek minősíteni, és a politikusok józan ítélőképességében bízni. Bordacsev szerint „Az emberiség történetében egyetlenegyszer sem hallgattak a politikusok szakértőkre. És nincs arra utaló jel, hogy ez ma megváltozhatna.”