Site icon Mai Világ

Szándékosan borítottak fel egy migránsokkal teli csónakot – egy gyerek meghalt

Hirdetés

Hétfő reggel egy illegális bevándorlókat szállító csónak felborult Leszbosz partjainál. A vízből 47 embert sikeresen kimentettek, egy gyerek azonban életét vesztette – írja a 24.hu.

A hatóságok szerint a csónakot egy török járőrhajó kísérte a török felségterületen, ám a görög vizekre érvén szándékosan felborították a járművet, ezzel kiprovokálva a mentőakciót. A parti őrség információi szerint két gyermeket kellett kórházba szállítani, közülük az egyiken már nem tudtak segíteni.

Vasárnap reggel óta legalább ezer ember érte el az Égei-tengeri görög szigeteket.

A török-görög szárazföldi határon is több ezer bevándorló próbált hétfőn valamilyen úton bejutni Görögország területére, ám csak néhány tucat embernek sikerült átjutni a határkerítésen keresztül vagy a határfolyón átgázolva.

A görög rendőrség helyenként könnygázt alkalmaz a tömeg oszlatására. Az emberek fehér zászlókat lengetnek, és azt kiabálják, hogy „béke, béke”, bízva abban, hogy beengedik őket Görögországba.

Hirdetés

Törökország pénteken közölte, hogy már nincs abban a helyzetben, hogy feltartóztassa a menekülteket, ezért megnyitotta a határokat az Európa felé igyekvők előtt, Görögország ezért erősítette meg a határait.

Forrás: 24.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version