Site icon Mai Világ

Provokáció? – Székelyföldön gyakorlatozik a román hadsereg

Hirdetés

Székelyföldön gyakorlatozik a román hadsereg. A katonák vaktölténnyel lőnek a kiképzésen – számol be az MTI.

A ma kezdődött gyakorlat március 15-ig (!) tart a Sepsiszentgyörgy közelében lévő kiképző létesítményekben, amiről a 61-es román hegyivadász dandár tett bejelentést.

A katonai egység közösségi oldalán megjelent közlemény szerint a katonák kiképzése céljából szervezett gyakorlatokban a román védelmi minisztérium (MAPN) helikopterei is részt vesznek, amelyek a következő két hét folyamán Sepsiszentgyörgy térsége felett végeznek repüléseket.

A jelentésben hozzátették, hogy ebben az időszakban a térségben másutt is – Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megyében – katonai alakulatok fognak csapatszállító járművekkel áthaladni.

Hirdetés

Most emlékeztetünk a pillanatnyi román miniszterelnök kijelentésére, miszerint „Székelyföld sosem lesz”. Ráadásul valami érdekes folytán éppen arra az időszakra időzítették az ott lakó magyarság előtt történő erőfitoktatást, amikor egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkre készülne Erdélyben nemzettestvéreink. Minek lehet a románok részéről értelmezni ezt a megnyilvánulást, ha nem nyílt provokációnak és fenyegetésnek az erdélyi magyarsággal szemben? Lám, a románokat nem érdekli a mi nemzeti érzékenységünk, fütyülnek rá, hiszen az USA már szinte teljesen bekebelezte és kitartja a romániai antant elitet.

NIF

Hirdetés
loading...
Exit mobile version