Olaszországban erősödik az euroszkeptikus hangulat, miközben Kína egyre népszerűbb, Németországban nagyobb a közvélemény bizalma Kína, mint az USA iránt, a kicsi gazdag EU-tagállamok elutasítják a Merkel-Macron tervet, amelyet főként a dél-európai uniós országok gazdasági mentőövének szánnak. Mi lesz ebből?
Az európai válságkezelés jelenleg elsősorban akörül forog, hogy milyen makrogazdasági módszerekkel, monetáris enyhítéssel, illetve közös uniós támogatásokkal lehetne elhárítani a bajokat, ám lehet, hogy valami egészen mást kellene a középpontba helyezni. Lehet, hogy az EU túlélése azon múlik, hogy tagországai képesek lesznek-e közös egységes viszonyt kialakítani Kínával szemben – véli Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) Európával foglalkozó publicistája. Álláspontjának az ad aktualitást, hogy az EU úgynevezett „takarékos” országai, azaz kisebb népességű gazdag tagállamai visszautasították Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő 500 milliárd eurós uniós támogatási alapjának létrehozását.
Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország azt javasolja, hogy a rendkívüli alapból kizárólag hiteleket nyújtsanak az arra igényt tartó tagországoknak, elsősorban a délieknek, amelyeket a legjobban sújtott a koronavírus-válság. A francia-német terv szerint a 500 milliárd eurót az EU venné fel hitelként, majd támogatásként osztanák szét, a visszafizetéséről pedig 2027 után vagy az uniós tagállamok megnövelt EU-befizetéseiből vagy egy közös európai adó kivetéséből gondoskodnának.
A takarékos országcsoport a hét végén elvesztett egy szövetségest, nevezetesen Wolfgang Schäuble volt német pénzügyminisztert, aki a 2011-2015-ös eurózónás adósságválság idején a legkeményebb pénzügyi szigort képviselte az eladósodott dél-európai országokkal szemben. A német konzervatív politikus támogatásáról biztosította a Merkel-Macron paktumot, mondván a soha nem látott gazdasági bajok soha nem látott eszközökkel orvosolhatók.
Uniós szakértők szerint a „takarékos négyes” védekező pozíciót vett fel, amivel feladják a leckét Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, hogy megtalálja a kompromisszumot az eredeti javaslat és az ő ellenjavaslatuk között. Nehezíti a helyzetét, hogy Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök jelezte: a hitelekkel nem tudnak mit kezdeni a déli államok, szolidaritásra, azaz támogatásokra van szükségük. Szakértők szerint a kompromisszum kulcsa az lehet, hogy a segítségben részesülő országok milyen gazdasági reformokat vállalnak cserébe.
Abban egyetértenek a szakértők, hogy ennek a vitának az EU jövője szempontjából kiemelkedő jelentősége van. Az FT publicistája felhívja a figyelmet arra, hogy Kína nagy ügyességről tett tanúbizonyságot az utóbbi időben az uniós tagországok megosztásában, és ha nem működik a szolidaritás, akkor ez csak fokozódhat. Szerinte az ázsiai óriás jó úton halad afelé, hogy a legbefolyásosabb külső erő legyen, ami az EU-ra hat.
Az Új selyemút program, amely szárazföldi összeköttetést kíván teremteni Kína és Európa, illetve a Közel-Kelet között, Peking legfontosabb stratégiai befektetési kezdeményezése, ami jelentős infrastrukturális beruházásokkal, például kikötőfejlesztésekkel jár világszerte. Ezt a nyugat-európai kormányok is látják, ezért az 500 milliárdos alap alapvető célja lenne, hogy a gazdaság stratégiai szektoraiban Európán belül fenntartsa a befektetések forrását, távol tartva Kínát.
Ez válaszút elé állítja Olaszországot, amely az Új selyemút egyik kedvezményezett országa. A kérdés az, hogy a római kormány nyugat vagy kelet felé fordul-e? A kínaiak Trieszt kikötőjének fejlesztését ígérték, ami a keletről érkező áruk logisztikai központja lehetne, ám ezt az üzletet elvihetik Szlovéniába vagy Horvátországba.
Eközben egy friss közvélemény-kutatás szerint az olaszok Kínát tartják az országukkal leginkább barátságos országnak, amit Oroszország követ. Németországot a legkevésbé barátságosnak tartják, és ezen a listán Franciaország a második. Egy másik vizsgálat szerint az olaszok 44 százaléka EU-párti, 42 százalékuk viszont szívesebben látná kint az országát az unióból. Két éve még 65-26 százalék volt ez az arány – úgy látszik a koronavírus-járvány kezdetén mutatott halvány európai szolidaritás és a kínai maszkdiplomácia, azaz az egészségügyi eszközök szállítása megtette a hatását.
Egy további figyelemre méltó felmérés Németországban készült. Ez az találta, hogy az emberek 36 százaléka pártolná, ha országa közelebbi viszonyt építene ki Kínával, míg ugyanez az arány az USA esetén 37 százalék, és az átlag elfedi, hogy a fiatalok körében sokkal népszerűbb az előbbi ország, mint az utóbbi. Összességében az FT cikkírója szerint az EU-t fenyegető legnagyobb veszély nem a széthullás, hanem az összetartozás fellazulása: a brexitnél jóval nagyobb baj lenne, ha Olaszország és más tagállamok Kína felé fordulnának, utat nyitva ezzel az EU szétzilálódása előtt.
Forrás: napi.hu