Itthon

Szétszedték Karácsony emberét a kommentelők

Hirdetés

Újbuda Karácsony-párti alpolgármestere, Barabás Richárd a MÁV vezérigazgatójánál feljelentette a vonatfüttyszót. Az Év Házmestere-díjra is esélyes feljelentést aztán a politikus Facebook-oldalát ellepő kommentelők szedték ízekre.

A baloldal igyekszik ugyan a saját gondolattalanságát olyan kókadozó szóvirágok mögé rejteni, mint a politikai innováció, a világra nyitottság vagy a 21. század kihívásainak való megfelelés. Ámde azért bármikor képes a kollektív tudatalattijából előhívni a szunnyadó házmestert. Most éppen Újbuda alpolgármesterének, a végzettségét tekintve színész Barabás Richárdnak sikerült feljelentenie a vonatfüttyszót.

A házmestertempó vakvágányára felfuttatott történet szerint a Kelenföld-Ferencváros vasútvonalon egy harmadik sínpárt építenek. A munkálatok meg már csak olyanok, hogy ott emberek dolgoznak, miközben meg mellettük vonatok is közlekednek. A két tevékenységet pedig már csak azért sem szerencsés keresztezni, mert a vágányra lépő munkás és a mozdony esetleges találkozása garantáltan tragédiával végződne. Ennek elkerülése érdekében pedig a vonatok – Barabás drámaira hangolt megfogalmazásában – „hosszú, velőt rázó dudálással jelzik érkezésüket”. Ami zavarja a környéken élőket.

Csak halkan, finoman (nehogy megzavarjuk Barabás nyugalmát) jegyeznénk meg, hogy az emberi élet védelme némileg talán fontosabb érték, mint a vonatfütty okozta kellemetlenség. Egy jó házmester – mint amilyen Barabás alpolgármester úr is – azonban onnan ismerszik meg, hogy nem mérlegel, hanem feljelent. A MÁV vezérigazgatójának címzett haragos házmesteri levelét pedig olyan jól sikerült pályamunkának érezhette, hogy a Facebook-oldalára is feltette.

A kommentelők aztán pillanatok alatt szét is szedték az újbudai alpolgármester agymenését – a legjobb hozzászólásokat csokorba gyűjtötte a drot.info, íme:

Hirdetés
Article alt!
Article alt!
Article alt!
Article alt!
Article alt!
Article alt!
Article alt!
Article alt!
Article alt!
Article alt!
Forrás: drot.info

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!