Szörnyű részletekről számolt be a kárpátaljai magyar, akit a frontra akartak vinni
Alekszander Krisztián sokkos állapotban kereste fel a Magyar Hírlapot, hogy történetét megossza a nagyvilággal. Elmondta, hogy bántak vele az ominózus esemény során, de arról is beszélgettünk, hogy milyen most a helyzet Beregszászon.
– Nemrégiben feltettél egy videót arról, ahogy próbál téged igazoltatni egy ukrán rendőr. Sajnos ez a videó törlésre is került biztonsági okokból. Elmesélnéd, hogy pontosan mi is történt?
– A videó tartalma azt a szituációt mutatja be, hogy hogyan próbálom meg túlélni a katonaság miatti illegális igazoltatást. Próbáltam elkerülni, hogy valamilyen katonai nyilvántartásba vegyenek, ami ahogy megtörténne, rövid időn belül a keleti fronton találnám magam. Rólam annyit lehet tudni, hogy még 2014 elején kivettek a katonai nyilvántartásból betegség miatt. Viszont újabban egyre inkább bizonyítható az, akár a jelenlegi történettel is, hogy itt már betegeket is újra nyilvántartásba vehetnek. Épp ezért, úgy láttam helyesnek, hogyha videofelvételt készítek a párbeszédről. Amit viszont nem tudtam videóra venni, az az, hogy egy kék színű mikrobusz állt meg előttem, amelynek oldalsó ajtajából egy katona úr szólított le valamiféle (valószínűleg fontos pozíciót alátámasztó) igazolvánnyal a kezében. Anyanyelvemen közöltem vele, hogy nem beszélek ukránul, közben pedig próbáltam meglógni. Ez sajnos nem sikerült, ugyanis ismételten elém vágtak, elzárták az utam. Itt már egy rendőr mutatkozott be az igazolványával, miközben én azt próbáltam kitalálni, hogyan tudnék megmenekülni. Mindeközben ő egy erőszakosabb magatartást kezdett tanúsítani azzal kezdve, hogy megfogta a vállam, megállítva engem, hogy kiderítse a nevemet és a lakcímemet. Ennek a kérésnek nem akartam eleget tenni, és ekkor vettem elő a mobiltelefonomat mert úgy éreztem ez az egyetlen esélyem arra, hogy a biztos úr kissé, némileg visszavegyen az erőteljesebb hangvételből és fizikai inzultusból. Szerintem ez az amivel sikerült kimentenem magam ebből a veszélyes szituációból. Többször is feltettem a kérdést, hogy Kárpátaljai magyarként miért kellene meghalnom Zelenszkijért, a Biden-féle Ukrajnai érdekeltségeiért, illetve erélyesebben emeltem hangot az igazságtalanságok ellen, amit az emberekkel szemben elkövetnek.
A videón az is látható, hogy bekísérnek a rendőrkapitányságra, ahol már szerencsére lehetett magyar hangot is hallani, bár ennek ellenére még így is tapasztaltam fenyegető hangnemet is. Igyekeztem együttműködni a szervekkel. A katonakönyvem felmutatása után immáron második alkalommal tapasztalták meg azt, hogy nem vagyok benne a katonai nyilvántartásban. Sőt valószínűleg semmilyen nyilvántartásban nem szerepelek a fentebb írt előzmények miatt. Hosszas párbeszédek után arra kértem a rendőrség munkatársait, hogy ha tehetik inkább az emberi élet védelmét helyezzék előtérbe annak eltékozlása helyett. A videó végén pedig összefoglaltam, hogy nagyjából mi történt és reményeimet fejeztem ki aziránt, hogy most Donald Trump érkezése lehetőleg biztosítékot fog jelenteni a béke irányába történő elmozdulás tekintetében és addig is mindenkinek kitartást és összetartást kívántam.
– Milyen a helyzet ott, ahol élsz?
– Beregszászon viszonylag nyugalom volt eddig, de úgy vélem most valósággal tapintható a feszültség. A katonák és a rendőrség, úgy érzem, ellenségként kezeli a helybélieket, és érzek némi szélsőségességet a magyarokkal szemben. Ennek ellenére igyekszünk élni és túlélni békében, mint ahogy ezt mindig is tettük, őseink példáját követve.
– Hogyan tudsz kimenni az utcára? Egyáltalán van olyan időintervallum, amikor ki lehet menni?
– Ez egy igazán nehéz kérdés számomra, ugyanis csak a saját tapasztalataimat tudom példaként felhozni. Elvileg ki lehet menni. Természetesen. a nap 24 órájában megvan ez a lehetőségem, viszont az a tudat, hogy van egy nagyjából félmillió négyzetkilométeres börtön ahová te be vagy zárva és tudod, hogy kontroll alatt vagy ez a legkeményebb. A náci Németországra emlékeztet ez, azzal a különbséggel, hogy itt nem Dávid csillagot kell viselnie azoknak a bizonyos embereknek, hanem személyit, vagy katonakönyvet. Eddig két alkalommal is voltam már a helyi parancsnokságon, ahonnan szerencsére néhány perc után el is engedtek. A mostani, vagyis a harmadik alkalmam pedig a rendőrségen végződött. Igazán nem kellemes ilyen helyzetben lenni. Senkinek nem kívánom azt, hogy egy ilyen helyzetben találja magát. A legrosszabb az, hogy ennél lehetnek sokkal kellemetlenebb szituációk is. Istennek hála, most épségben távozni tudtam, de az elkészített videó miatt talán még fognak atrocitások érni.
– Egy ilyen helyzetben felmerült-e benned az a kérdés, hogy esetleg elköltözz valahová a családoddal?
– Az az igazság, hogy mi nem szeretnék elmenni a saját otthonunkból. Ez a talpalatnyi föld a mienk. Magyar felmenőink véres verejtékkel kövezték ki azon alapokat, mi pedig büszke, hazájukat szerető magyarok vagyunk Kárpátalján a Beregszászi térségben. Én nem szeretnék innen elmenni. Nem szeretnék egy számomra idegen háborúban meghalni. Én azt szeretném, hogy itthon, az utolsó lélegzetvételem után az anyaföld puha ölelése fogadjon magába, amikor Isten is úgy akarja.
Magyar Hírlap
