Támadást indított Amerika: felszálltak a harci repülőgépek
Az Egyesült Államok légicsapásokat hajtott végre kedden kora reggel a síita húszi lázadók kezén lévő állások ellen Jemen különböző területein, a fővárosban, Szanaában a húszik közlése szerint legalább két ember meghalt, és több mint egytucatnyian megsebesültek.
A húszik ellenőrzése alatt álló SABA hírügynökség egészségügyi tisztviselők tájékoztatását idézve azt írta, hogy
az egyik csapás Szanaa nyugati részét érte, és az járt halálos áldozatokkal.
Szintén támadták a húszik szerint Szaadát és Hodeidát, valamint több célpontot Márib tartományban. Washington nem közölt konkrétumokat a csapás alá vont helyszínekről, de Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó egy minapi interjúban arról tájékoztatott, hogy a napok óta zajló támadásokkal
„kiiktatták” a húszik „kulcsfontosságú vezetőit, köztük a fő rakétakészítőjüket”.
Hozzátette, hogy a csapásokkal kommunikációs csomópontokat, fegyvergyárakat és dróngyártó létesítményeket is eltaláltak. A lázadók ellen tíz nappal ezelőtt kezdődtek rendszeres amerikai katonai műveletek, ezeket Donald Trump elnök rendelte el amiatt, hogy a húszik az elmúlt években több száz alkalommal támadtak meg amerikai hajókat.
Portfolio