Itthon

Teljes káosz egy kőbányai szavazókörben

Hirdetés

Megtagadták, hogy az EP-listára szavazzon egy polgár, holott jogosult volt.

Nem szavazhatott az EP-listára egy átjelentkezett, jelenleg állandó kerületi lakcímmel rendelkező kőbányai lakos a 008-as számú szavazókörben, mert a szavazókörbe kiküldött választási névjegyzékben a neve mellett az szerepelt, hogy csak az önkormányzati jelöltekre adhatja le voksát.

Ez ellentmond a valasztas.hu-n is olvasható szabálynak, miszerint

„A választópolgár bármely településre átjelentkezhet, és az átjelentkezettek számára kijelölt szavazókörben adhatja le a szavazatát az Európai Parlament tagjainak választásán.”

A választópolgár februárig egy agglomerációs településen lakott, ott vették fel a választási nyilvántartásba. Pár héttel később viszont elköltözött, majd április 30-án, tehát időben állandóra bejelentkezett Kőbányára, s később ennek alapján kiértesítették, hogy hova kell mennie szavazni. Az értesítésen feltüntették, hogy

Hirdetés

az EP tagjaira és az önkormányzati képviselőkre és a polgármesterekre is szavazhat ugyanabban a szavazókörben.

Rövid tanakodás után a helyi választási bizottság nem engedélyezte az EP-listára szavazást, mondván a helyi névjegyzékben erre utaló szövegrész nem szerepel. A bizottság egyik tagja viszont azt tanácsolta, hogy a polgár menjen vissza a korábbi lakhelyére, hátha úgymond az ottani EP-listán szerepel és akkor esetleg szavazhat. Amúgy ez a képviselő sem értette, hogy miként történhetett meg ez a hanyagság.

Forrás: mfor

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!