Teljesen váratlanul robbanhat ki egy új, nagy háború
Miközben jóformán az egész világ arra figyelt, hogy Ukrajnában mi történik az Egyesült Államok segédletével, lassan kezd kirajzolódni, hogy pontosan mit gondol az Egyesült Államok a távol-keleti térségről és annak biztonságpolitikai szerepéről. A szakértők egyre inkább arra figyelmeztetnek, hogy Kína bármelyik pillanatban támadást indíthat Tajvan elfoglalására, de a szigetnek éppen az Egyesült Államok a legfontosabb partnere, ráadásul Donald Trump kormánya látványosan inkább az indo-csendes-óceáni térség felé fordítja a tekintetét, ez pedig egyáltalán nem jelenthet jót a felemelkedő nagyhatalom számára.
Szingapúrban megtartották az éves Shangri-La Párbeszéd nevű kormányközi biztonsági találkozót, amelyen ismét képviseltette magát a világelit. Ott volt Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter is, aki határozott beszédet mondott, bár kimérten bírálta a nagy riválist, a „kommunista Kínát”. Elmondta, hogy a felemelkedő nagyhatalom elkezdett hatalmas mennyiségben felhalmozni katonai eszközöket, ezt Peking szürke zónás és a hibrid hadviselésének tudja be. Azzal is megvádolta a riválist, hogy Hszi Csin-ping elnök azt tervezi, hogy 2027-ben lerohanja Tajvant, megerősítve azt a nézetet, hogy a sziget elleni támadás a „küszöbön állhat”.
Trump elnök a béke vezetője, a béke embere, a béke erője. És együtt, erőnk révén el fogjuk érni ezt a békét
– jelentette ki Hegseth, béke hangsúlyozása központi eleme volt a mondandójának. Ez egyben Pekingnek üzenet lehet Tajvanra tekintettel, hogy elrettentsék a riválist egy esetleges támadástól.
A beszéd másik kiemelt témája volt az indo-csendes-óceáni térség biztonsági szerepe a Fehér Ház szemszögéből, a védelmi miniszter pedig egyértelművé tette, hogy ez jelenleg a „prioritási hadszíntér”. Hegseth a Trump-kormánytól némileg szokatlan módon óvatosan még arra is kitért, hogy
az Egyesült Államok európai szövetségesei milyen jó példaképek a térségbeli országok számára, mivel az előbbiek elkezdték növelni a védelmi kiadásaikat.
A beszéd a Time-nak megszólaló Micael Johansson, a svéd fegyvergyártó Saab elnök-vezérigazgatója szerint egyben azt is megmutatta Európának, hogy magára marad a biztonsági szempontokat tekintve. Közben az Egyesült Államok nem tétlenkedik, hanem a jövőre 13 százalékos kiadásnöveléssel számolt hadsereg figyelmét sokkal inkább a Távol-Kelet felé fordítja. Az amerikai katonai stratégiai gondolkodás komplex megközelítéssel számol, egyszerre növelnék a térségi jelenlétet, támogatnák a helyi szövetségesek felfegyverkezését, valamint a hadiipari fejlesztésekre koncentrálna akár nemzetközi együttműködések segítségével is.
Egy erős, eltökélt és kompetens szövetségesekből és partnerekből álló hálózat a legfontosabb stratégiai előnyünk
– jelentette ki az amerikai védelmi miniszter.
Peking nagy gondja
Kínában pontosan azt a reakciót váltotta ki a beszéd, amilyet várni lehetett: szinte azonnal közleményt adtak ki, amelyben kijelentették, hogy Hegseth „rágalmazó vádakkal” illeti az országot, ennek a célja pedig egyértelműen a viszály keltése volt a két nagyhatalom között. Hozzátették, hogy szerintük Washington a „tűzzel játszik” Tajvan kérdésének felvetésében, mivel szerintük ez kizárólagosan Kína belügyének számít.
Már előzetesen jelzésértékű volt, hogy a kínai védelmi miniszter 2019 óta először nem képviseltette magát a találkozón, amely az eddigieknél mélyebb szakadékra utalhat Washington és Peking között. Hozzá kell tenni, hogy ez nem feltétlenül csak azt jelezheti, hogy a keleti nagyhatalom ennyire berágott volna a riválisára, hanem a belpolitikai lépések is indokolhatják a távolmaradást. Kínában ugyanis az elmúlt években szinte már „megszokottá vált” korrupciós vádak ismét felbukkantak, méghozzá Tong Csün admirálissal szemben, aki éppen a védelmi miniszter. Ezek egyelőre csak pletykák, de már arról is terjednek a hírek, hogy a vezető túlélte a vizsgálatokat. Ezt a teóriát erősíti az is, hogy delegációval képviseltette magát Peking, akik a közönségben ülve hallgathatták végig Hegseth beszédét. A kritikus hangnem nem is igazán nyerte el a tetszésüket:
Nagyon erős, kemény hangnemet használt, ami kissé meglepett, és ez konstruktívatlan és képmutató. Mivel az Egyesült Államok magas vámokat vet ki a regionális országokra, hogyan várhatja el tőlük, hogy egy másik gazdasági hatalom ellen működjenek együtt Önnel?
– mondta Ta Vej, a Hszinghua Egyetem Nemzetközi Biztonsági és Stratégiai Központjának (CISS) igazgatója, aki szintén Szingapúrban volt.
A szakértő rávilágított ezzel Peking másik nagy gondjára jelenleg az Egyesült Államokkal. Donald Trump a hivatalba lépését követően ugyanis nagy elánnal ugrott neki az ígéretei megvalósításának, ennek egyik hangsúlyos eleme volt a vámok drasztikus emelése, hivatalosan az amerikai gazdaság védelmében. Mivel a nem megfelelőnek titulált kereskedelmi és gazdasági mutatók miatt a Fehér Ház kifejezetten Kínát hibáztatja, ezért elkerülhetetlennek tűnt, hogy az ország is bőven kapjon ezekből az intézkedésekből. Ezek nem maradtak válasz nélkül, Peking ellenintézkedéseket vezetett be, amelyek aztán egy spirálisan emelkedő folyamathoz vezettek. A szakasz jól láthatóan még nem zárult le, jelenleg is a fél világ azt várja, hogy mi lehet majd Trump és Hszi nemrégiben beharangozott találkozóján. Egyébként a vámtéma is előkerült Hegseth beszédében, de azzal hárított, hogy ő inkább „tankokkal foglalkozik”, nem a kereskedelemmel.
Az amerikai védelmi miniszter a beszédével erőteljesen adott hangot annak a régóta hangoztatott szempontrendszernek, hogy
az Egyesült Államok tényleg elfordítja a figyelmét Európáról, de valójában csak átirányul az indo-csendes-óceáni térség felé.
Önmagában mindez még nem lenne elegendő, ha nem támasztanák alá erőteljes lépésekkel. A régió felemelkedésének folyamata nem most kezdődött Washington szemszögéből, már az első Trump kormányzat is látványosan növelte a ráfordítást a térségre, majd Joe Biden vezette kabinet folytatta a stratégiát. A republikánus politikus a kampányában ismét nagy figyelmet fordított a témára, ezért sejthető volt, hogy amennyiben nyer, akkor fel fogja erősíteni ezeket az elképzeléseket. Ebben nem is okozott csalódást, valóban olyannyira erre fordult a fókusz, hogy egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy még az ukrajnai háborúból is teljesen kivonulhatnak, hogy nagyobb figyelmet tudjanak szentelni Kínának.
Kulcspartnerek és stratégiai kétértelműség
Washington keletre forduló figyelmében kiemelt szerepet kaphat Japán. A szigetország az elmúlt évek megváltozó befolyási struktúrájában úgy érezte, hogy fel kell adnia az eddigi pacifista szemléletét, és jelentősen növelnie kell a védelmi kiadásokat. Bár egyelőre nem érték el a GDP-arányos 2 százalékot, a tervek szerint ez már csak idő kérdése. Tokió megkapta azt a kritikát, hogy még ez sem lesz elegendő, további erőforrásokat kell a célra átcsoportosítaniuk, ám ezt a kormányzat határozottan elutasította. Bár az egészen radikális, 5 százalékos hadikiadási elképzelést nem akarják megvalósítani Tokióban, de Trumpék továbbra is úgy vélik, hogy ez a szövetségesük lehet az indo-csendes-óceáni stratégia megvalósításának kiindulópontja. Nem véletlen, hogy a még el sem készült hatodik generációs amerikai F-47-es lopakodó vadászgép megvásárlását elsőként a szigetországnak ajánlották fel. Hegseth áprilisban járt Japánban, ez is jelezte, hogy szoros stratégiai együttműködésben bíznak. Az nem világos, hogy Tokió miképpen reagálna, ha Kína katonai inváziót indítana Tajvan elfoglalására, eddig a pacifista politika egyértelműen megakadályozta volna a katonai válaszreakciót, de az elmúlt években megváltozó szellemiség jegyében
egyre több hang szólal fel, az országnak a szövetségese segítségére kellene sietnie.
A Kína környéki stratégiában az Egyesült Államok számára másik két katonai szövetséges Dél-Korea és a Fülöp-szigetek. A helyzet ezekkel az országokkal viszont némileg más, különösen Tajvan tekintetében, mivel mindegyik kormánynak „megvan a maga baja”. Dél-Korea a figyelmét a fenyegető északi veszélyre helyezi, ezért sokkal kisebb esélye lehet, hogy adott esetben nagyszabású katonai akciót hajtanának végre Tajvanért. Az ország emellett az Egyesült Államokkal és Japánnal együtt egy szövetségi rendszert kialakításán kezdett el dolgozni az elmúlt években, amelyet sokan már az „ázsiai NATO-nak” kezdtek nevezni. Ennek jövője kicsit kérdéses, az ország új elnöke az a baloldali politikus lett, aki korábban vehemensen kritizálta a megállapodást. A Fülöp-szigeteknek éppen Kínával van egyre feszültebb helyzete a Dél-kínai-tenger néhány kisebb zátonya miatt. Tajvan lerohanása esetén itt a szigetország sokkal nehezebb helyzetbe kerülne, ezért Manilának elemi érdeke, hogy ne valósuljon meg az invázió. A legnagyobb gond ezzel az, hogy Dél-Koreától és Japántól eltérően a Fülöp-szigetek sokkal szerényebb gazdasági lehetőséggel bír, ez a hadsereg erejéből is látszik, bár a politikai döntéshozók igyekeznek modernizálni az Egyesült Államok segítségével a képességeiket, valamint gyakran tartanak közös hadgyakorlatokat a partnerekkel.
Tajvannal kapcsolatban nem teljesen világos, hogy pontosan mi lehet a Fehér Ház elképzelése.
A katonai vezetés visszatérően emlegeti, hogy Peking hamarosan nagyszabású inváziót indíthat a sziget elfoglalására, Tajpejben is azzal számolnak, hogy támadás esetén a térségi amerikai csapatok a segítségükre sietnének. Ez viszont egyáltalán nem olyan biztos, vannak olyan értelmezések, amely szerint Trump akár hajlandó lehet a globális chipgyártásban valóságos nagyhatalomnak számító sziget feláldozására is azért, hogy egy hatalmas üzletet kössön Kínával. Ennek van azonban egy nagyon gyenge pontja, mégpedig az amerikai politikai támogatottság kérdése. Brendan Flynn a Külpolitikai Kutatóintézet (FPRI) számára készített elemzésében azzal érvel, hogy törvényileg nem kötelezi Washingtont a beavatkozás, de volt már arra példa, hogy az elnök politikáját teljesen átírta a szenátus és a kongresszus együttes nyomása. 1995-ben Bill Clinton irányította az országot, miközben Tajvanon az első demokratikus választásra készültek. Li Teng-huj még jelöltként vízumkérelmet adott be, hogy felszólaljon a Cornell Egyetemen, ezzel is javítva a sziget nemzetközi megítélését. A lépést a demokrata kormány kockázatosnak ítélte meg, ezért a külügyminisztérium megtagadta a beutazási engedély kiadását. A politikai elit ezt viszont minden szinten elsöprő többséggel szavazta le, ezért Clinton kénytelen volt megváltoztatni a döntését.
Az amerikai társadalom vélhetően most sem fogná vissza magát, amennyiben Washington csak úgy elengedné Tajvan kezét. 2025 áprilisában készült egy közvélemény-kutatás az Emberiség a Szabadságért Alapítvány által megrendelésében, ebben a válaszadók 82 százaléka tekintette Tajvant „független országnak”, 58 százalék még azt is támogatta, hogy az Egyesült Államok ismerje el ezt jogilag is. Abban megosztottabbnak bizonyultak az amerikaiak, hogy Washingtonnak meddig kellene elmennie Tajpej támogatásában, itt már sokkal több a bizonytalan. Minimális viszont azoknak a száma, akik szerint csökkenteni kellene Tajvan patronálását a jövőben. Éppen ezért nehezen lehet elképzelni, hogy ne kísérje általános közfelháborodás a Fehér Ház esetleges ilyen jellegű húzását. Ezzel szemben az szokott lenni a vélekedés, hogy Ukrajnától is mennyire elfordult a hatalom, és ugyanígy elengedheti a szigetet is az amerikai politika. Fontos azonban megjegyezni, hogy
a republikánusok körében a kelet-európai országot érintő háború sosem élvezett túl nagy népszerűséget, míg Tajvan egyértelműen kétpárti támogatásra számíthat.
Az amerikai kormányzat több fontos szereplője is visszatérően a támogatásukról biztosítják a tajpeji kormányt, Pete Hegseth mellett Marco Rubio külügyminiszter is nyilatkozott már erről. A nyilvánosság előtt a magasabb beosztásban lévők nem szokták kimondani, hogy mit lépnének, ez a „stratégiai kétértelműség” politikája. Ennek fenntartásával lehet elérni, hogy Kínát elrettentsék a sziget elleni támadás megindításától, de lehetőséget annak a kritikának az elutasítására is, hogy az Egyesült Államok túlzottan beavatkozik itt „Kína belügyébe”. A belső, kiszivárgott információk alapján viszont az Egyesült Államoknak igenis komoly és határozott alképzelése van arról, hogy mit tenne Peking inváziója esetén: egyértelműen Tajvan segítségére sietnének. Erről egyébként szintén Hegseth szólta el magát Japánban, amikor arról beszélt, hogy
Amerika szeretné fenntartani a robusztus elrettentést az indo-csendes-óceáni térségben, beleértve ebbe a Tajvani-szorost is.
A bizonytalanság fenntartása azért is hasznos lehet, mivel elüti Pekinget attól, hogy kezdeményezzen, ameddig nem tudja biztosan, hogy Washington milyen válaszreakciót adhat. Ez a stratégia azonban önmagában nem működhet pusztán politikai kijelentésekkel, a térségi katonai jelenlétet és szövetségi hálót is erősíteni kell, hogy Kína valódi fenyegetésnek érezze az amerikai katonai beavatkozást. Ebben a történetben az jelentheti a legnagyobb kérdést, hogy a meghökkentő húzásoktól sem visszariadó Trump-kormány vajon tényleg lép-e egy váratlant és elengedi majd Tajvan kezét. Az elmúlt néhány hónap alatt körvonalazódó politikák eddig egyáltalán nem arra utalnak, hogy a Fehér Ház majd ezt az utat választja.
portoflio
