Site icon Mai Világ

Terrorista és bűnöző afgánokat is evakuáltak a németek

Hirdetés

A biztonsági szolgálatok által már ismert húsz afgán érkezett Németországba Kabulból az evakuálást végzett repülőgépek fedélzetén – közölte pénteken Horst Seehofer német belügyminiszter a müncheni sajtóklub rendezvényén. Seehofer hangsúlyozta, hogy jelenleg húsz, biztonsági szempontból meghatározó esetről tudnak. Olyan emberekről van szó, akiket nem világítottak át megfelelően Kabulban.
A német tárcavezető szerint vannak köztük erőszakos cselekmények elkövetéséért elítéltek, hamis okmányokkal utazók, és olyanok is, akiket már több éve kitoloncoltak Németországból. Hozzátette, hogy a bűnözőkön kívül többen ismertek a terrorelhárítási ügynökségek előtt is.

„Két körözött bűnözőt börtönbe szállítottak az ellenük érvényben lévő elfogatóparancsok alapján” – ismertette Steve Alter, a belügyi tárca szóvivője. Két másik afgánt pedig őrizetbe vettek – fűzte hozzá.

A német belügyminisztérium szerdán közzétett adatai szerint összesen 4587 ember – 3849 afgán és 403 német állampolgár – érkezett az evakuálást végző járatokkal Németországba.

„Egyesek teljesen meghamisították az irataikat” – hangsúlyozta Seehofer mondván, hogy a kabuli evakuáláshoz fogható vészhelyzeteket bűnözők rendre kihasználják. „Egyrészt azt kérik tőlem, hogy nyissam meg a kapukat és hagyjam érkezni őket” – mondta a német tárcavezető. „Ugyanakkor, ha nemkívánatos személyek érkeznek, engem fognak hibáztatni” – tette hozzá.

Kijelentette egyben, hogy belügyminiszterként az ő feladata pontosan megállapítani, kik érkeztek a légijáratokkal Németországba.
Forrás: MTI

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version