Site icon Mai Világ

Titkos aktát oldottak fel: Milyen volt KGB-tisztként Putyin?

Hirdetés

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin 2000–2008 között az Oroszországi Föderáció sorrendben második elnöke, 2008 májusától kormányfője volt. A 2012. március 4-én megtartott orosz elnökválasztás első fordulójában aratott fölényes győzelme eredményeként a harmadik elnöki ciklusára tért vissza a Kremlbe. A 2018. március 18-i elnökválasztáson a hivatalos adatok szerint 67,53%-os részvétel mellett a szavazatok 77%-át szerezte meg, így 2018 májusi beiktatása után elkezdhette negyedik elnöki mandátumát, amely 2024-ig tart. Egyes független megfigyelők szerint a választásnál komoly csalások történtek: A részvételi arány a hivatalosnál lényegesen alacsonyabb volt.

A Forbes magazin 2013-as felmérése szerint a világ legbefolyásosabb embere. Regnálása egyre markánsabban mutatja az autokrácia jeleit, mely Richard Pipes harvardi professzor szerint az orosz konzervativizmus lényegi eleme.

Erkölcsileg szilárd, KGB-s kollégái tiszteletét kiérdemlő embernek írta le a jelenlegi államfő Vlagyimir Putyint egy frissen nyilvánosságra hozott Komszomol-jellemzés – közölte kedden a szentpétervári 78-as hírcsatorna.

A feloldott titkosítású dokumentum szerint Putyin 1975 óta volt tagja az Össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetségnek (Komszomolnak) a Szovjetunió Állambiztonsági Biztonsági Bizottságánál működő alapszervezetben. A jellemzés az utasításokat végrehajtó, fegyelmezett, lelkiismeretes, a szervezési és a sportfeladatokért felelős munkatársként írta le Putyint.

Hirdetés

A szerzők szerint „folyamatosan gyarapította ideológiai és politikai tudását”, aktívan képezte magát a kommunista párt oktatási hálózatában, „folyamatosan tökéletesítette szakmai tudását is”. Kitértek arra, hogy Putyin szabadidejében sportol, dzsúdóban és szambóban elérte a Szovjetunió mesterfokozatát, 1976-ban pedig Leningrád bajnoka lett.

A jellemzést Oroszország „északi fővárosának” központi állami levéltára állította ki, több más orosz és szentpétervári vezetőre vonatkozó, nemrégiben hozzáférhetővé tett dokumentummal együtt.

Vlagyimir Putyin 1975 és 1991 között – egyebek között Drezdában – szolgált a KGB-nél, ahonnan alezredesi rendfokozatban szerelt le. Mielőtt 2000-ben elfoglalta országa legmagasabb vezetői tisztségét, 1998. július 25. és 1999. augusztus 9. között az egyik utódszervezetnek, a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) az igazgatója volt.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version