Európa

Több mint száz embert állítottak elő egy brüsszeli pályaudvaron

Hirdetés

Közel három kilogramm kábítószert, 93 ezer eurót, nyolc lőfegyvert lefoglaltak és 131 embert előállítottak egy, a belga főváros Gare de Midi nevű pályaudvarának környékén három hónapon át tartó, kábítószer-kereskedő hálózatok felszámolásával összefüggő rendőrségi művelet során – közölte a rendőrség tájékoztatása alapján az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán hétfőn.

A Brüsszel Saint-Gilles nevű kerületében végrehajtott, kiterjedt rendőrségi akció a pályaudvar körzetében, valamint a közelében fekvő Porte de Hal nevű parkban és környékén elkövetett bűncselekmények, egyebek mellett a kábítószer-fogyasztás és -értékesítés felszámolását, valamint verekedések és járműlopások megelőzését szolgálta.

A több kerület rendőrőrseinek összefogásával megvalósult akció során lefoglalt nagy mennyiségű készpénz és kábítószer mellett előállított 131 ember közül 14 kiskorú volt. Közülük ötöt időközben már a fiatalkorúak bírósága elé is állítottak– közölték.

Az előállítások nyomán 29 új aktát nyitottak és 17 nyomozást rendeltek el. A brüsszeli kerületi vizsgálóbírók ez idáig 36 gyanúsított ellen adtak ki elfogatóparancsot rendbontás, emberrablás, fenyegetés, gyilkosság és gyilkossági kísérlet, erőszakos rablás, pénzmosás, valamint kábítószer birtoklása és értékesítése miatt. Az ügyészség további 22 embert beidézett, a brüsszeli büntetőbíróság pedig 16 ítéletet hozott. Utóbbiak esetében az elkövetőket próbaidős büntetésre, illetve 14 hónaptól három évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. A bíróság az év végéig további hat ügyet tárgyal – tájékoztattak.

A rendőrség szerint az előállítások és a napi szintű rendőri jelenlét a kábítószerek értékesítésének és fogyasztásának, valamint az utcán korábban tapasztalt „folyamatos kellemetlenségeknek” a jelentős csökkenését eredményezték a kerületben – tették hozzá.

Hirdetés

A La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap korábban arról számolt be. hogy Saint-Gilles kerületet az illetékes hatóságok idén a kábítószer-kereskedelem egyik kiemelkedő helyszíneként azonosították.

 A nemzetközi vonatokat is fogadó pályaudvaron évente legkevesebb 3500 bűncselekményt követnek el, vagyis naponta körülbelül tízet.

A pályaudvar környékének biztonsága is romlik, egyre gyakoribb az utasokkal szembeni támadások mellett a lakosság megfelemlítése, valamint az autórongálás vagy autólopás is.

Elszaporodtak a rablások, de késelések, verekedések, utcai zaklatás is előfordul. A rendőrség adatai szerint másfél év alatt több mint 150 fegyveres rablást regisztráltak a Gare du Midi közelében. 2022 és 2023 folyamán 57 késes támadást követtek el, 25 esetben pisztollyal, négy esetben pedig gázspray-vel támadtak. A támadók három esetben tapétavágó késsel fenyegetőztek, három alkalommal baseballütővel, két esetben elektromos sokkolóval, de előfordult, hogy feszítővassal vagy törött italosüveggel követtek el támadást a pályaudvaron vagy környékén.

Legutóbb, június végén két ember meghalt, három másik pedig súlyosan megsebesült egy saint-gilles-i lövöldözésben. A tettesek robogóval közlekedve nyitottak tüzet egy kávézóra.

Hirdetés

Belgiumban évek óta növekszik a fegyveres erőszakos cselekmények száma, amit a hatóságok a kábítószer-kereskedő hálózatok közötti rivalizáláshoz vagy leszámolásokhoz kötnek.

(MTI)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!