Európa

Tömegbunyó volt az afrikaiak és a kurdok között Franciaországban

Hirdetés

Valamikor Franciaországnak hívták…

Egy kurd és egy szomáliai család összetűzéséből végül mintegy százfős tömegverekedés lett. A hatalmas összecsapás úgy kezdődött, hogy két fiú összeveszett. A migráns közösségek vasrudakkal, késekkel, fejszékkel estek egymásnak a nyílt utcán, többen megsérültek, egyikük súlyosan. Marine Le Pen szerint a jelenlegi vezetés politikája vezetett az országban uralkodó káoszhoz – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hatalmas tömegverekedés alakult ki két kamasz veszekedését követően a Franciaország északi részén, Normandiában lévő Val-de-Reuil nevű településen.

Az Actu.fr értesülései szerint egy szomáliai és egy kurd tizenéves fiú összeveszett, ekkor érkeztek a szüleik, elvileg azért, hogy békítsenek, de ők is összeverekedtek, ekkor az egyik fiú és édesanyja megsérült, és kórházba kellett őket szállítani. Ezt követően a sérült fiú édesapja, aki a helyi afrikai közösség tagja, visszatért a helyszínre, hogy bosszút álljon. Megsebesített egy kurd férfit, akit kritikus állapotban, szemsérüléssel és orrtöréssel szállítottak kórházba, a paris-normandie.fr úgy tudja, hogy a férfit mesterséges kómában tartják.

Mindkét tábor tagjai felfegyverkeztek és az utcára vonultak.
EZT KÖVETŐEN ÓRIÁSI TÖMEGVEREKEDÉS ALAKULT KI, MELYBEN MINTEGY SZÁZAN VETTEK RÉSZT, BOTOKKAL, VASRÚDDAL, FEJSZÉVEL ÉS KÉSSEL ESTEK EGYMÁSNAK.

Hirdetés

A Nemzeti Tömörülés vezetője, Marine Le Pen a Twitteren azt a kérdést tette fel, hogy ugyan ki kér ebből a káoszból és a közösségek közti konfliktusokból, ahova Macron politikája vezeti az országot, majd hozzátette, hogy sürgősen rendet kell tenni Franciaországban.

A megmozdulásnak a rohamrendőrök vetettek véget, a település polgármestere, Marc-Antoine Jamet Twitter-bejegyzése alapján tíz furgonnal érkeztek ki a rendőrök a helyszínre, hogy rendet tegyenek.

Sajtóértesülések szerint a történteket követően még mindig érezhető a feszültség a két tábor között, a kurdok szeptember 7-én este tüntetést szerveznek a városban.

Forrás: elemi,hu

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!