Site icon Mai Világ

Óriási pofon a Nyugatnak: Törökország is a BRICS-be készül

Hirdetés

Hakan Fidan török külügyminiszter kilátásba helyezte országa csatlakozását a BRICS-csoporthoz.

A South China Morning Post (SCMP) szerint néhány napja, kínai látogatása alatt azt mondta: a BRICS „jó alternatívát” kínálhat Törökországnak az Európai Unióval szemben, hogy fellendítse gazdaságát.

Hozzátette: ez a lehetőség mások számára is adott. – A BRICS-ben van potenciál – jelentette ki.

Ankarában úgy látják, az EU-val az a baj, hogy racionális kül- és gazdaságpolitika helyett identitáspolitikát folytat. A pragmatizmus teljes hiánya miatt Törökország évtizedek óta várakozik az EU előszobájában, és ebből elég volt.

– Más alternatívákat kell keresni – közölte Fidan, majd leszögezte: „Természetesen szeretnénk a BRICS tagjává válni. Szóval meglátjuk, hogy idén hogyan alakulnak a dolgok”.

Hirdetés

Ezzel arra utalt, hogy a BRICS-országok – Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika, Irán, Egyiptom, Etiópia, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – külügyminiszterei a jövő héten a nyugat-oroszországi Nyizsnyij Novgorodban találkoznak, hogy előkészítsék a kazanyi csúcstalálkozót, amit idén októberben tartanak.

A csúcson a további bővítés kérdése is napirendre kerül.

Három dolgot érdemes kiemelni a fentiekkel kapcsolatban:

1) Hakan Fidan azt mondta, hogy Törökország üdvözli a kínai befektetéseket, különösen a kulcsfontosságú infrastrukturális projektekben. Ankara nem fenyegetést, hanem lehetőséget lát Kínában. Ezzel nagyjából mindenki így van az euroatlanti tömbön és annak ázsiai szatellitjein kívül. Tehát a Nyugatnak az a törekvése, hogy elszigetelje és nyomás alá helyezze Pekinget nem fog működni.

2) Törökország gazdasága 2023-ban a világ 18. és Európa (nem az EU, hanem a kontinens!) 8. legnagyobbja volt a nominális GDP alapján; a NATO második legnagyobb haderejével rendelkezik; a Boszporusz miatt a Fekete-tengeri, egyébként pedig a közel- és közép-keleti térség kulcsfontosságú állama.

Hirdetés

Ha valóban csatlakozna a BRICS-hez, az óriási arcul csapást jelentene Brüsszelnek és Washingtonnak, mivel azt demonstrálná, hogy a Nyugaton kívül is van élet. És egy sor országot húzna magával a „globális Dél” felé Észak-Afrikától Mongóliáig.

3) A Nyugat szerint Kína fenyegetést jelent Dél- és Kelet-Ázsia országaira, ezért azok, ha nem is „szerelemből”, de kényszerből az USA stabil partnerei. Csakhogy ez egy naiv elképzelés. Az Egyesült Államok és a NATO az utóbbi években többször bebizonyította, hogy papírtigris. Ha Ukrajnát nem képesek megvédeni, hogyan védenék meg mondjuk Vietnamot?

Nem mellesleg, ha Kína jelent is bármiféle biztonsági kockázatot, annak a kivédésre sokkal jobb megoldás csatlakozni egy olyan blokkhoz, amelynek a tagja, és amelynek keretében gazdasági előnyöket kínál, mint szövetségre lépni a legnagyobb riválisával, a háborús uszító és agresszor USA-val. És itt jegyezzük meg: Thaiföld és Vietnam is jelezte csatlakozási szándékát a BRICS-hez.

Forrás: Bekezdések

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version