Site icon Mai Világ

Történelmi pillanat érkezett el a háborúban?

Hirdetés

Összehangolnák a lőszerek gyártását Ukrajna számára az uniós országok. A külügyminiszterek egymillió eurós katonai segítség küldéséről állapodtak meg. Közben Oroszország ingyen gabonát ígért segély formájában az afrikai országoknak az ukrajnai szállítmányok pótlására. Az ATV Híradó riportja.

Újabb katonai segélyszállítmány küldéséről egyeztettek az EU-s külügyminiszterek Ukrajnának Brüsszelben.

„Lőszereket kell küldenünk, és ezeknek az előállítását is koordinálnunk kell. Németország küld légvédelmi lőszereket, de világos, hogy az Európai országoknak kell előállítaniuk több lőszert – mondta Annalena Baerbock német külügyminiszter.

Londonban pedig több ország igazságügyi minisztereinek a találkozóján egyeztettek a Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin ellen felhozott vádjairól.

„A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogadóparancsot adott ki Putyin elnök és az orosz gyermekjogi főbiztos ellen ukrán gyerekek százainak a feltételezett elrablásáról, akiket a szüleiktől erőszakkal vettek el és szállítottak Oroszországba. Úgy érezzük, hogy ez egy történelmi pillanat az ukrajnai háborúban. És rendkívül erős üzenetet küld világszerte a zsarnokoknak és diktátoroknak, hogy felelősségre fogják őket vonni” – jelentette be a brit miniszterelnökhelyettes, Dominic Raab.

Hirdetés

A Kreml szerint a a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése az elfogatóparancs kiadásáról az Oroszország elleni rosszindulat jele. Vlagyimir Putyin eközben bejelentette, hogy amennyiben nem tudnak Ukrajnával megegyezni a Fekete tengeri gabonaexportról szóló megállapodás további meghosszabbításáról, akkor Oroszország ingyenesen juttat gabonát Afrikai országoknak, amelyek eddig az ukrajnai gabonára támaszkodtak.

atv

Hirdetés
loading...
Exit mobile version