Trump elvesztette az irányítást – igazi rémálom várhat az Egyesült Államokra
Donald Trump amerikai elnök iráni katonai műveletei egyre inkább stratégiai bizonytalanságot és politikai kockázatot hordoznak – állította Emma Ashford amerikai külpolitikai elemző a francia L’Expressnek adott interjújában. A szakértő szerint a Fehér Ház döntései mögött egyszerre áll az iráni kérdésben hagyományosan kemény republikánus álláspont és az a veszélyes meggyőződés, hogy a katonai erő minden problémát megoldhat. Eközben az amerikai elnök folyamatosan veszíti el a mozgásterét, hogy érdemi eredményekkel zárja le az új közel-keleti konfliktust. Ráadásul Trump belharcokat indított a saját hátországában.
Emma Ashford, a washingtoni Stimson Center kutatója és a Georgetown Egyetem professzora szerint Donald Trump iráni csapásai jelentős fordulatot jelentenek az elnök politikájában, aki korábban a közel-keleti háborúk elkerülésének ígéretével kampányolt. Úgy fogalmazott:
Trump ezzel nemcsak a saját táborát és kampányígéreteit árulta el, hanem elindult egyfajta katonai kalandorság felé.
Szerinte az elnök viselkedése azt sugallja, hogy a közelmúlt katonai akcióinak sikerei megerősítették abban a hitben, hogy az erő alkalmazása univerzális megoldás lehet.
Ashford szerint az iráni kérdés részben azért különleges az amerikai belpolitikában, mert a republikánus párt hagyományosan rendkívül kemény álláspontot képvisel Teheránnal szemben, és ebben az ügyben sok demokrata politikus is hajlamos helyeselni a katonai beavatkozásokat, miközben általában ellenzik a fegyveres beavatkozásokat. Hozzátette, hogy Trump maga is mindig „héjának számított Irán ügyében”, még ha korábban nem is a háború elindításáig. Az elemző szerint az elmúlt időszak katonai műveletei – Iránban, Venezuelában vagy Nigériában – mind hozzájárultak ahhoz, hogy az elnök „lendületbe jött”, és egyre inkább hajlamos azt gondolni: a katonai erővel minden válság kezelhető.
Az amerikai alelnök, J.D. Vance feltűnő hallgatása Ashford szerint szintén figyelemre méltó.
Felidézte, hogy Vance korábban határozottan ellenezte az ilyen típusú külföldi katonai beavatkozásokat, most azonban rendkívül visszafogottan nyilatkozik. Ugyanakkor egy sajtóértesülés szerint a Fehér Ház egyik ülésén azt mondta: ha az Egyesült Államok csapást mér Iránra, akkor azt „nagy erővel és gyorsan” kell megtenni. Ashford szerint az is jellemző az adminisztrációra, hogy a kritikus hangok inkább belül maradnak a rendszerben: sokan úgy gondolják, „nagyobb befolyásuk van, ha nem mondanak le, hanem belülről próbálnak hatni”.
A szakértő szerint a Fehér Házon belül folyamatos küzdelem zajlik a keményvonalas és az óvatosabb tanácsadók között, de az iráni döntés végső soron Donald Trump személyes döntése volt.
Bár ez bizonyos értelemben a héják győzelmét jelenti, Ashford úgy látja, hogy még Marco Rubio külügyminiszter sem feltétlenül lelkes a fejlemények miatt. Rubio inkább a latin-amerikai kérdésekre – például Venezuelára vagy Kubára – koncentrált volna, az iráni konfliktus viszont elvonja a figyelmet ezekről a prioritásokról. Az elemző szerint a döntést sokkal inkább Trump belső köre, a washingtoni Irán-ellenes politikai hálózat és az izraeli kormány nyomása formálta.
Izrael szerepét Ashford különösen jelentősnek tartja, mint a L’Expressnek elmondta, Benjamin Netanjahu többször is találkozott Trumppal, és amerikai politikusoknak azt az üzenetet közvetítették, hogy Izrael „mindenképpen végrehajtja a csapásokat – az Egyesült Államokkal vagy nélküle”.
Ez szerinte komoly nyomást gyakorolt Washingtonra, hogy csatlakozzon a művelethez. A Szaúd-Arábia állítólagos békítő szerepéről szóló híreket viszont kevésbé tartja meggyőzőnek.
A konfliktus komoly belpolitikai kockázatot is jelenthet az amerikai elnök számára, Ashford szerint a rendelkezésre álló közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az amerikaiak többsége ellenzi az iráni csapásokat, és még a republikánus szavazók körében is csak viszonylag szűk többség támogatja az akciót. A szakértő szerint „Trump biztosan veszít népszerűségéből”, és ha a konfliktus elhúzódik, annak gazdasági következményei – például az energiaárak emelkedése vagy a pénzügyi piacok bizonytalansága – tovább erősíthetik ezt a hatást.
Ashford különösen veszélyesnek tartja az amerikai kormányzat kommunikációját, amely szerinte egyértelmű stratégia hiányát tükrözi. Úgy látja, hogy Trump nyilatkozatai folyamatosan változnak:
egyszer rezsimváltásról beszél, máskor korlátozott műveletről, megint máskor háborúról vagy tárgyalási készségről.
Az elemző szerint az elnök „egyszerre mondja az egyik és az ellenkezőjét”, és úgy tűnik, maga sem tudja pontosan, mi a művelet célja azon túl, hogy „az irániak a rosszfiúk, és meg kellett őket ütni”. Ashford szerint Trump „abban a pillanatban elvesztette az irányítást, amikor elindította a támadást”.
A szakértő úgy véli, a legrosszabb forgatókönyv nem azonnal következne be, hanem egy elhúzódó konfliktus formájában. Ha a harcok hetekig vagy hónapokig tartanak, és komolyan zavarják az Öböl térségének tengeri kereskedelmét vagy az energiapiacokat, az súlyos gazdasági következményekkel járhat, ami tovább szűkíti Donald Trump mozgásterét. Ashford szerint
az igazi rémálom az lenne, ha nem lenne kiút, és az Egyesült Államok egyre mélyebbre sodródna ebbe a konfliktusba.
Ez nemcsak az amerikai gazdaságot érintheti, hanem Európát is: ha az energiaárak ismét a 2022-es szint felé emelkednek, az komoly kihívás elé állíthatja az európai kormányokat, amelyeknek el kellene dönteniük, hogy továbbra is kerülik-e Trump bírálatát, vagy nyíltan fellépnek a konfliktus folytatása ellen.
Forrás: portfolio
