Trump nagyon kemény beszédet tartott Davosban
A világ legbefolyásosabb vezetői idén is összegyűltek a Világgazdasági Fórum (WEF) éves találkozóján Davosban, hogy megvitassák a globális szinten legégetőbb kérdéseket. A január 20–24. között zajló eseményen több mint 130 országból érkezett 3000 résztvevő, köztük 60 állam- és kormányfő.
A konferencia középpontjában olyan kritikus témák állnak, mint a geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok kezelése, a mesterséges intelligencia térnyerése, valamint a fenntartható növekedés előmozdítása.
A Fórum közleménye szerint a résztvevők a remények és félelmek közötti szakadékot igyekeznek áthidalni.
Az amerikai elnök, Donald Trump, online csatlakozott az eseményhez, és beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban „történelmi időket” élnek. Nyilatkozatában kifejtette, hogy országa új korszakot kezdett, amelyben a józan ész forradalma révén az Egyesült Államok erősebbé és egységesebbé válik.
Az elkövetkező időszakban nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ is békésebb és biztonságosabb hely lesz – fogalmazott Trump.
Az elnök továbbá hangsúlyozta, hogy kormányzata keményen dolgozik az előző adminisztráció által hagyott kihívások megoldásán. Élesen kritizálta a Biden-kormányzatot, amelyet „teljesen alkalmatlan emberek csoportjaként” említett. Beszélt az Ukrajnában zajló eseményekről és milliós nagyságrendű halottakról, amelyet elhallgattak a médiák.
Donald Trump beszédében kiemelte első kormányának eredményeit is. Elmondása szerint már hivatalba lépésének első napjától kezdve az infláció visszaszorítására törekedtek, amely globális szinten hozzájárulhat az árak csökkenéséhez. Emellett energia-vészhelyzetet hirdetett az általa „zöld új csalásnak” nevezett Green New Deal következményei miatt, amely szerinte energiakrízist idézett elő.
Az elnök visszautalt arra az intézkedésére is, amely megszüntette az elektromos autókra nyújtott állami támogatásokat, lehetővé téve, hogy az emberek szabadon választhassanak autót. Továbbá hangsúlyozta a mesterséges intelligencia és a kriptovaluták fontosságát, amelyek szerinte a jövő meghatározó elemei lesznek, és amelyekkel komolyabban kell foglalkozni.
A teljes beszéd az alábbi linken érhető el: