Trump tizenkilencre lapot húzott
A masszív tiltakozási hullám ellenére Donald Trump amerikai elnök elrendelte a deportálások felpörgetését – írta meg a BBC.
Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán megosztott bejegyzésben a deportálások és letartóztatások felpörgetésére szólította fel a szövetségi hatóságokat. Ez főként a DEA (Kábítószer-ellenes Hivatal) és a már hírhedté vált ICE (Bevándorlásellenes Hivatal) dolgozóinak szólt, akiket Trump biztosított megingathatatlan támogatásáról.
Az amerikai elnök ezzel egyidőben hangsúlyozta, hogy mindenki ellen fellépnek majd a hatóságok, aki megpróbálja aláásni az Egyesült Államok stabilitását. Trump ennek kapcsán kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel fel fognak lépni, az akció fő célpontjaként pedig New York és Los Angeles városát nevezte meg.
Ezzel párhuzamosan azonban továbbra is zajlanak a Donald Trump elleni tiltakozások amerika szerte.
Az amerikai elnök nem véletlenül választotta New Yorkot és Los Angelest, hiszen a két város demokrata vezetése nem működött együtt a deportálások során a szövetségi hatóságokkal ez pedig érezhetően feszültséget teremtett a városok és a Washingtoni vezetés között. Azonban feltehetőleg a döntésben közrejátszott, hogy a két érintett városban voltak a legnagyobb tiltakozások.
A friss intézkedésre rímel az a dokumentum, ami nemrég a Washington Post birtokába került. Az említett feljegyzést Marco Rubio, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere jegyzi, a dokumentumból pedig kiderült, hogy a kormányzat további országokat kíván belépési korlátozás alá helyezni. A listán több afrikai ország is szerepel, köztük olyan jelentős kereskedelmi partnerek is, Dzsibuti és Egyiptom, de a karibi-térség országai is érintettek.
A dokumentumot egyelőre sem a Fehér Ház, sem pedig Marco Rubio hivatala nem kommentálta.