Site icon Mai Világ

Tüntetésre készülnek Pozsonyban

Hirdetés

Demonstráció lesz a szlovák fővárosban, miután múlt hét pénteken megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt.

 

Megkéseltek egy magyar férfit a származása miatt Pozsonyban – írta meg korábban lapunk. Emlékezetes, múlt héten pénteken négy fiatal beszélgettet egymás között a szlovák fővárosban a Šafárik téren, amikor odalépett hozzájuk egy másik fiatalember, és kérdőre vonta őket, hogy miért társalognak magyarul. A későbbi sértett erre azt válaszolta, azért, mert magyarok.

Ekkor a támadó elővett egy kést és az egyik férfi nyakához próbálta tartani, megvágta az állát, majd elfutott a helyszínről.

Az esettel kapcsolatban megszólalt a felvidéki Magyar Szövetség is. Mint a pozsonyi Új Szó cikkéből kiderül, Gubík László pártelnök és Őry Péter alelnök felszólította az illetékeseket, hogy tegyenek meg mindent az eljárás hatékony, lehető legrövidebb időn belül való lefolytatása végett. Gubík Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszterrel is kapcsolatba lép az ügy kapcsán, pénteken pedig az MCC pozsonyi konferenciáján személyesen is egyeztethetnek az eljárás részleteiről.

Hirdetés

A pozsonyi késes támadással kapcsolatban Magyar Levente miniszterhelyettes is megszólalt a délelőtt folyamán. A tisztviselő az állásfoglalásában kijelentette, hogy a történtek tisztázására egyeztetett szlovák kollégájával, Marek Eštok külügyi államtitkárral.

Kapcsolódó hír, hogy szerda délutánra szintén jut egy magyar megmozdulás a támadással kapcsolatban. Ugyanis a Šafárik téren egy flashmob szerveződik. Péntek este megtámadtak egy csapat magyarul beszélő fiatalt. Pozsonyban, az ország fővárosában. Azt hittük, ezen már rég túl vagyunk – jelentették be az akciót a szociális hálózatokon a szervezők – írja az Új Szó.

Magyar Hírlap

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version