Tusk megfenyegette Németországot
Elsőként tiltakozott Varsó a német határellenőrzések rendkívüli szigorítása miatt. Alig több mint egy hónappal később Donald Tusk miniszterelnök Németországot hasonló intézkedésekkel fenyegette meg.
A német intézkedéseket, mindenekelőtt a menekültek már a határon történő visszafordítását az új német belügyminiszter a Merz-kormány hivatalba lepéséhez időzítve jelentette be. Németország összes szomszédja – élén a Lengyelországgal – tiltakozott a miniszter rendelete ellen. A szomszédok az egyeztetést hiányolták, hangsúlyozva, hogy az intézkedés ellentétes az érvényben lévő uniós jogszabályokkal.
Noha közvetlenül beiktatása után a német kancellár, Friedrich Merz Varsóban igyekezett csillapítani a kedélyeket, a jelek szerint nem járt sikerrel. Donald Tusk miniszterelnök ugyanis a parlamentben most kilátásba helyezte, hogy országa a német határ mentén hasonló intézkedést tervez. A kormányfő a beszámolók szerint ezt abban a beszédben jelentette be, amelyben a kormánya elleni bizalmi szavazás megnyerése után vázolta a kabinet által tervezett lépéseket.
Bár a német portálok szerint az üzenet nem csak Berlinnek szólt, a miniszterelnök konkrétan Németországot említette. A Der Spiegel eközben arról tudósított, hogy a német kormány „sejtett valamit”, hétfőn ugyanis Varsóba utazott Alexander Dobrindt belügyminiszter, hogy lengyel kollégájával a határellenőrzésekről egyeztessen. Tárgyalt is minisztertársával, Tomasz Siemoniakkal, de Tusk későbbi nyilatkozata szerint a Berlin és Varsó közötti konfliktust nem sikerült elsimítani.
„Szomszédainkkal – nem csak Németországgal – közöltem, hogy nem fogok habozni, ha átmeneti intézkedések bevezetésére lesz szükség” – fogalmazott a hivatalában megerősített lengyel kormányfő. Tusk szerint erre a lépésre akkor kerül sor, ha a határokon feszült a helyzet, és nagy a nyomás. A miniszterelnök ugyanakkor utalt arra is, hogy egy ilyen intézkedés sok olyan lengyel állampolgárt is jelentősen sújtana, aki németországi munkahelyére ingázik.
A német belügyminiszternek azonban az elmúlt 48 órában nemcsak Varsóval gyűlt meg a baja, hanem saját minisztertársával is. A szociáldemokrata Stefanie Hubig egy interjúban hangsúlyozta, hogy Dobrindt által bevezetett intézkedés gyors indoklására van szükség, mert a belügyminiszter saját felelősségére olyan intézkedést hozott, amely nem felelt meg az uniós jogi követelményeknek.
Ezzel összefüggésben utalt a berlini közigazgatási bíróság napokban hozott határozatára, amelyben három szomáliai menekült Lengyelországba történt kitoloncolását jogellenesnek minősítette. A három menekült vonattal utazott Lengyelországból Németországba, menedékjogért folyamodtak, de azonnal visszaküldték őket Lengyelországba, amit a berlini bíróság jogellenesnek minősített.
Infostart