Úgy tűnik, hogy már a lengyelek harcikedve sem a régi
„Ukrajna területi integritása nem képezheti vita vagy kompromisszum tárgyát” – jelentette ki a kijevi rezsim külügyminisztériuma válaszul Varsó számunkra is meglepő ötletére.
Radoslaw Sikorski ugyanis a napokban azzal állt elő, hogy a Krím-félszigetet ENSZ-mandátumterületté kéne nyilvánítani azzal, hogy 20 év múlva a lakossága népszavazáson dönthet a sorsáról. Ezt azzal magyarázta, hogy jelenleg a Krím hovatartozását tartja a békekötés egyik legnagyobb akadályának.
Az ukránok persze kiakadtak, és azt hangoztatják, hogy „partnereik” egyszer már elfogadták az álláspontjukat a területi integritásról, és nagyon bíznak abban, hogy a „határozott támogatás” megmarad.
Egyébként a krími parlament elnöke, Vlagyimir Konstantinov azt szeretné, ha végre bíróság mondaná ki, hogy a félsziget átadása az Ukrán SZSZK-nak jogellenes volt. Elmondása szerint Hruscsov 1954-es döntése egyszerre három alkotmányt sértett meg, ami azt jelenti, hogy az akkori aktusok semmisek.
Ez a hír elsőre talán jelentéktelennek tűnik, de nem az. Sikorski felvetése ugyanis azt jelzi, hogy a legvéresszájúbb háborúpárti ruszofóbok, vagyis a lengyelek sem tartják már reálisnak az „ukrán területek” visszavívását.
Mert ugye, ha a kijevi rezsim képes megszállni a Krímet és Kelet-Ukrajnát, akkor nyilván ahhoz is lesz ereje, hogy ott katonai közigazgatást vezessen be, az oroszokat és az oroszpárti lakosságot pacifikálja vagy elűzze…
Ez egy tiszta ügy: az 1991-es határok ismertek, és Zelenszkijék folyamatosan arról beszélnek, hogy ezeken belül akarják helyreállítani a hatalmukat.
ENSZ-mandátumra abban az esetben lenne szükség, ha az ukránok gyengék a hódításhoz, az oroszok pedig teljesen kimerülnek a védekezésben, és a két fél között, mintegy senkiföldjeként ott marad a Krím.
Innentől viszont a lengyel ábránd átmegy abszurdba.
Tény, hogy a háború eszkalációja előtt az oroszok még hajlottak egy olyan megállapodásra, amelynek értelmében a donbaszi népköztársaságok függetlenséget kaptak volna, Ukrajna örök semlegességet vállal, és akkor a Krímről valamikor 2040 körül egy (újabb) népszavazás döntött volna, de Kijev az angolszászok javaslatára erre nemet mondott.
Moszkva válaszul a szakadár területeket felvette az Orosz Föderációba – ahonnan, nagyon leegyszerűsítve, nincs visszaút. Úgy értem, a Kreml innentől kezdve alkotmányosan nem mondhat le semmiről. Sőt, kötelessége a még ukrán kézen lévő részterületeket „felszabadítani”.
Vagyis Sikorski ENSZ-mandátumra vonatkozó felvetése csak abban az esetben szolgálhatna valamiféle békemegállapodás alapjául, ha az ukránoknak sikerülne kiverniük az oroszokat Herszonból, Harkovból, Zaporozsjéből, Donyeszckből és Luganszkból, a félsziget helyzete pedig kilátástalanná válna.
Ebben az esetben az oroszok utolsó esélye az lenne, hogy atomcsapással fenyegetik meg Ukrajnát, mire annak nyugati gyarmattartói, különösen az USA válaszcsapással fenyegetné meg Moszkvát, és így patthelyzet alakulna ki. Mivel senki sem akar elégni a nukleáris holokausztban, ekkor kézenfekvő megoldás lenne a Krím ENSZ-mandátumba adása.
Idáig azonban a dolgok jelen állása szerint soha nem fogunk eljutni. Konkrétan: előbb fognak orosz csapatok masírozni Kijevben, mit ukránok Mariupolban, és – na, pláne – mint ENSZ kéksisakosok Szevasztopolban.
Következésképpen, és megismételve a fent leírtakat: Radoslaw Sikorski javaslata nem más, mint az ukránok és nyugati szövetségeseik gyengeségének elismerése. Reménykeltő.
bekezdesek.hu
