Site icon Mai Világ

Újabb politikai támadás Magyarország ellen

Hirdetés

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) a magyar Nemzeti Kártya Programmal foglalkozó vitája nem volt más, mint egy újabb politikai támadás Magyarország ellen – jelentette ki László András, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán Brüsszelben.

László András az EP LIBE szakbizottságának ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: a vita „egy teljesen hiteltelen, cinikus színjáték” volt, különös tekintettel arra, hogy a Nemzeti Kártya Program ügyében vizsgálódó Európai Bizottság ez idáig semmilyen bizonyítékot nem talált az aggályaira. Közölte, a vita során felszólaló európai parlamenti képviselők, akik Ylva Johanssonnak, az Európai Bizottság belügyi biztosának tettek fel kérdéseket a szabályozással kapcsolatban, érdeklődhettek volna a magyar kormány képviselőjétől is, ugyanis – mint tájékoztatott – Bóka János európai ügyekért felelős miniszer szerdán az Európai Parlamentben tartózkodott, és sajtótájékoztatót is tartott a témában.

Kifejezett kérése volt a Patrióták Európáért-frakciónak, hogy a vitára hívják meg a magyar kormány képviselőit is, hiszen párbeszédet úgy lehet folytatni, ha mindkét fél jelen van – húzta alá.

A politikus közölte: a kérést a szakbizottság elutasította, a szerdai vita során a felszólalók semmilyen konkrét kifogást nem tudtak megfogalmazni a szabályozással kapcsolatban. Az európai biztos még azt is mondta, hogy jogi problémát egyelőre nem találtak – emlékeztetett László András, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Ylva Johansson is megemlítette: nagyon kisszámú új engedély megadásáról van szó, amely szerint nincsen olyan nagyarányú beáramlás, mint amivel a nemzetközi sajtó és több nyugat-európai politikus is riogatott.

„A felszólaló politikusok, köztük a Magyarország elleni vitát kezdeményező Európai Néppárt (EPP) képviselői nem voltak kíváncsiak a válaszokra és a tényekre” – fogalmazott László András, majd hozzátette: „ez egészen abszurd, részben dühítő, de egyben leleplező” abban a tekintetben, hogy a vita nem volt más, mint egy újabb politikai támadás Magyarország ellen.

Hirdetés

A fideszes politikus kérdésre válaszolva közölte, a vitának folytatása várható, ugyanis a belügyi biztos „további aggályait” jelezte a magyar szabályozással kapcsolatban.

László András azt mondta: biztos abban, hogy meg fogják találni a módját az ügy folytatásának, illetve annak, hogy bármilyen okból legközelebb is napirendre vehessék Magyarországot.

„Nagyon komoly nyomás lesz Magyarországon”, folytatódni fognak a támadások, hogy bármilyen ügyben megtörjék a magyar háborúellenes politikát, de ennek mi természetesen ellenállunk, és meg fogjuk védeni a magyar érdekeket” – tette hozzá nyilatkozatában a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Magyar Hírlap

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version