Újabb román történelemgyártási kísérlet Erdélyben
Nagyszabású ünnepségen avatnak román katonai emlékművet az úzvölgyi sírkertben.
A második világháborúban elesett magyar és német katonák, illetve civilek emlékére állított fakeresztek mellé már számos betonkeresztet állítottak, illetve egy nagyobb emlékművet is emeltek a két világégésben hősi halált halt román katonáknak.
Az 1944. augusztus-szeptemberében zajló Úz-völgyi harcokban egyébként nem vettek részt román alakulatok.
A nemzet hőseire emlékezik május 17. és 19. között a Dormánfalvi (Dărmanești) önkormányzat, ebből az alkalomból vásárt, focimeccset és emlékműavatást is tartanak.
Az utóbbi alaposan felborzolta a kedélyeket Hargita megyében. Az emlékműavatást ugyanis közigazgatási szempontból vitatott területen, az úzvölgyi haditemetőben tervezik, a közel nyolcezer négyzetméteres telket mind a Bákó megyei Dormánfalva, mind pedig a Hargita megyei Csíkszentmárton a magáénak tekinti.
Az emlékműállításról a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület adott hírt, közzétéve a helyszínen készült fényképeket is.
A dormánfalvi önkormányzat képviselő-testülete egyébként márciusban döntött arról, hogy a haditemetőt a település magánvagyonából a közvagyonába minősíti át.
Ez az intézkedés minden kétséget kizáróan azt mutatja, hogy a Bákó megyei város a sajátjaként kezeli a vitatott területet.
„Évek óta zajlik egy területi vita Úzvölgye kapcsán a két önkormányzat között” – tudtuk meg Gergely Andrástól, Csíkszentmárton polgármesterétől. Mint mondta, a ma is érvényben lévő, 1968-ból származó, 2-es számú törvény értelmében Úzvölgye település közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozik.
„Állítólag sok évvel ezelőtt a Bákó Megyei Kataszteri Hivatal akkori igazgatója és a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal néhai vezetője megegyeztek abban, hogy természetesebb határ lenne az Úz-patak, és bélyegzőt nyomtak kölcsönösen a térképekre.
Ettől a törvény nem változott, ennek értelmében pedig mi továbbra is jogot formálunk a területre. Arról nem is beszélve, hogy a csíkszentmártoni önkormányzat közvagyoni tulajdonát képezi a temető, ezt legutóbb 2010-ben egy kormányhatározattal is megerősítették.
Amióta létezik, a szentmártoni önkormányzat kezeli és gondozza a temetőt, most meg arra eszméltünk, hogy Dormánfalva elindított egy elsajátítási folyamatot” – nehezményezte a községvezető.
Hozzátette: ezt pár nappal korábban vették észre, és azonnal felszólították a dormánfalvi önkormányzatot, hogy vonja vissza a határozatát, amellyel közvagyonukba vették a temetőt.
A hivatalos eljárás szerint ugyanis azelőtt, hogy a törvényszékhez fordulhatnának, először a kibocsátóhoz kell folyamodni, hogy vonja vissza a határozatot. A polgármester azonban úgy gondolja, hogy a felszólításuk hatására nem fogják ezt megtenni, ezért a törvényszékhez fognak fordulni. Értesítettük azokat a szerveket is, akiktől hathatós segítséget tudunk várni, hiszen mi nagyon kicsik vagyunk ebben az ügyben.
A magyar hadügyminisztérium megtette a kellő lépéseket, de úgy látszik, egyelőre nincs eredménye – részletezte Gergely András.
A polgármester elmondása szerint egyébként akkor szembesültek azzal, hogy a magyar katonai temetőben román kereszteket és emlékművet állítottak a tudtuk nélkül, amikor április elején egy temetőtakarítás céljából a helyszínre látogattak.
Ennek láttán a szentmártoni községvezető azonnal tiltakozó jegyzéket küldött a dormánfalvi hivatalnak, amelyre rövidesen meg is jött a válasz. Azt írták, hogy törvényesen, a hadügyminisztérium engedélyével jártak el, és hivatkoztak arra is, hogy a bákói kataszter szerint Dormánfalva része a temető.
Gergely András szerint ez az ügy nem más, mint egy újabb történelemgyártási kísérlet, hiszen olyan helyen létesítettek egy román temetőt, ahol egyetlen román katona sincs eltemetve. „Ez fizikai képtelenség lenne, hiszen 1917 novemberében nyitotta a temetőt az osztrák-magyar hadsereg, ekkor pedig már nem is a románokkal háborúztak, hiszen az oroszok leváltották őket a határon.
Persze volt román temető is a közelben, de nem itt. Nyilvánvalóan könnyebb volt egy kész, gondozott temetőben kialakítani egy román parcellát, mint egy teljesen újat létesíteni.
A kőkereszteket ráadásul egy olyan sétányon állították fel, ahol senki sincs eltemetve. Úgy látjuk, az a szándékuk, hogy a tervezett ünnepséget mindenképp megtartják május 17-én. Ez azonban hivatalosan semmit sem jelent, csak egy szimbolikus borstörés az orrunk alá, amellyel azt mutatják, hogy még a halottainkat sem tisztelik. Ez egy nagyon aljas megoldás, hiszen ha annyira szerettek volna egy román temetőt, meg lehetett volna keresni a román katonák sírjait, és ott létesíteni egyet ebből a pénzből. Illetve, ha civilizált módon megkerestek volna, hogy szeretnének egy román emlékművet állítani az úzvölgyi temetőbe, mert a térségben harcoltak román katonák is, biztosan megtaláltuk volna a módját” – fejtette ki a polgármester.
A második világháborúban, 1944. augusztus 26-án támadták meg a szovjet csapatok a határvédelmet ellátó alakulatokat.
A 2. Ukrán Front túlerőben támadó egységei jelentős veszteségek árán verekedték át magukat a gyengén felszerelt 11. székely határőr zászlóaljon. Az első világháborúban ugyancsak véres összecsapások helyszíne volt a völgy, 1916. augusztusában a román hadsereg ott is megtámadta a keleti határszéleket védő magyar egységeket. A román csapatokat két hónappal később német segítséggel sikerült kiszorítani Székelyföldről, ennek folytatásaként az Úz-völgyében hosszú harcok alakultak ki. Október folyamán a román csapatokat oroszok váltották ezen a frontszakaszon is, a több hétig váltakozó sikerekkel zajló heves harcok Oroszország háborúból történő kilépésig tartottak, írja Iszlai Katalin és Szüszer-Nagy Róbert.
