Site icon Mai Világ

Újabb tragikus vakcinahírt kapott az Európai Unió

Hirdetés

Gyártási gondok miatt 60 százalékkal, 31 millió adagra csökkenti az első negyedévben az Európai Uniónak szánt vakcinaszállítmányokat az AstraZeneca brit gyógyszergyár – közölte egy magas rangú uniós vezető a Reuters brit hírügynökséggel.

A cég március végéig mintegy 80 millió adag védőoltást tervezett szállítani az EU 27 tagországának – közölte a nevének elhallgatását kérő, a tárgyalásokban részt vevő illetékes.

A gyógyszergyár korábban több mint 80 millió adag szállítását ígérte a második negyedévben, de most nem tudott szállítási célkitűzéseket megadni az április-júniusi időszakra a gyártással összefüggő problémák miatt – mondta az illetékes.

A cég a partnere, a Novasep által Belgiumban működtetett vakcinagyár gyártási gondjai miatt kellett csökkentenie a szállításokat az illetékes szerint.

A szállítások csökkentését az AstraZeneca szóvivője is megerősítette az AFP francia hírügynökségnek.

Hirdetés

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) január 12-én jelentette be, hogy megkapta az engedélyezési kérelmet az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinára. Az EMA akkor azt közölte, hogy január 29-én fognak dönteni.

Bár nem volt határidő megjelölve a vakcinánk szállításának megkezdésére, ha meg is kapjuk az európai engedélyt, a mennyiségek kisebbek lesznek a tervezettnél az európai ellátási lánc egyik gyártási színhelyének teljesítménycsökkenése miatt” – mondta a szóvivő.

Az Európai Bizottság eredetileg 400 millió adag vakcinát kötött le.

Sztella Kiriakidesz, az EU egészségügyi biztosa Twitter-üzenetében elégedetlenségét fejezte ki a szállítások csökkentése miatt. „A feltételes engedélyezés fenntartásával ragaszkodtunk a pontos szállítási ütemtervhez, hogy tagállamok megtervezhessék az oltási programot” – írta.

Az Oxford/AstraZeneca úgynevezett vektorvakcinája előállítása olcsóbb, mint a RNS-hírvivő módszeren alapulóké, könnyebb a szállítása és a tárolása is.

Hirdetés

Forrás: infostart

Hirdetés
loading...
Exit mobile version