Európa

Szakértő: Eljön az idő, amikor Ukrajna fegyverek után katonákat követel

Hirdetés

Az Európai Unió és Németország egyre közelebb sodródik a háborúhoz. Merre tartunk? Mennyit ér egy békekonferencia Oroszország meghívása nélkül? Hogyan adja át a háború anyagi és katonai felelősségét az Egyesült Államok Európának? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Horváth Ágnes, a Vasárnapi újság szerkesztő-riportere, amikor Harald Kujattal, a NATO Katonai Bizottságának korábbi elnökével, a német Luftwaffe nyugalmazott tábornokával beszélgetett.

– Június közepén Svájcban békecsúcsot tartottak Oroszország nélkül, amely tulajdonképpen a békekötés lehetőségét volt hivatott keresni, de közben megint több anyagi és katonai támogatást kértek Ukrajnának. Mit gondol, mire volt jó ez a konferencia?

– Az úgynevezett békecsúcs valójában nem volt csúcstalálkozó, mert csak nagyon kevés állam- és kormányfő képviseltette magát, és a kilencvenkét résztvevő államból csak 78 írta alá a zárónyilatkozatot. Ez is mutatja, hogy valójában nem arról szólt a konferencia, hogy kikövezzék az utat az Oroszországgal való béke felé, inkább egy PR-show volt az ukrán elnök számára. Azt hiszem, India képviselője fogalmazta meg jól, hogy miért nem fogja országa támogatni a zárónyilatkozatot: ahogy mondta, csak olyan lehetőségek vezethetnek a békéhez, amelyek mindkét fél számára elfogadhatóak. Valójában három komoly témáról volt szó, amelyeknek azonban semmi köze a háború befejezéséhez.

–Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelezte, az a cél, hogy Ukrajna diktálhassa az „igazságos béke” feltételeit. Van ennek egyáltalán realitása?

– Nem, ez teljes képtelenség. Láthatjuk, hogy a háború lényegében elérte a tetőpontját, ezért minden érintett kezd ideges lenni, hogy mit is tegyen.

Hirdetés

A probléma az, hogy a Nyugatnak – sem az Egyesült Államoknak, sem Európának – nincs terve, amely ennek a háborúnak a végéhez vezethetne. Nem sokkal a svájci konferencia előtt Putyin ismét tett egy javaslatot arra vonatkozóan, hogyan lehetne ezt a háborút lezárni, de ezt azonnal elutasították, többek között a NATO főtitkára is, aki ezzel azt a benyomást keltette, hogy a NATO közvetlenül érintett a konfliktusban. Még csak kísérletet sem tettek arra, hogy közeledjenek az álláspontok. A tárgyalásokon mindkét fél azért küzd, hogy a maga számára pozitív eredményt érjen el, de aztán ez kompromisszumokhoz is vezet. Ezt a lehetőséget ismét elszalasztottuk.

Ez egyike a Nyugat sok rossz döntésének a háborúval kapcsolatban. Az első nagy hiba az volt, hogy a háború kezdete előtt nem tárgyalt komolyan Oroszországgal a 2021. december 17-i orosz javaslatokról. A második hiba az volt, hogy a tárgyalásokat – amelyekre viszonylag röviddel a háború kitörése után volt lehetőség előbb Fehéroroszországban, majd Isztambulban – a Nyugat megtorpedózta. Azóta az ukrajnai háború egyre nagyobb veszteségekhez vezet. Úgy gondolom, hogy a Nyugatnak is be kell látnia, hogy a hatalmas pénzügyi támogatás ellenére, amely egyben az emberek áldozatvállalása is, a fegyverek szállítása ellenére Ukrajna helyzete egyre rosszabb, és az ország rendkívül kritikus állapotban van.

A legutóbbi orosz tárgyalási javaslatnak az elutasítása sajnos azt jelenti, hogy a háború folytatódni fog, és Ukrajna helyzete tovább romlik.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!