Site icon Mai Világ

Ukrajna győzelemre, Oroszország vesztésre áll – a brit vezérkari főnök szerint

Hirdetés

Még nem lehet teljes bizonyossággal megítélni, hogy milyen eredménnyel végződik az ukrán fegyveres erők nyáron indított ellentámadása – mondta vasárnap Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.

Milley, aki Washingtonban tárgyalt Sir Tony Radakin tengernaggyal, a brit fegyveres erők vezérkari főnökével, a találkozó után, a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette azt is: elengedhetetlen, hogy Ukrajna szabad, szuverén, független, területileg csorbítatlan ország maradjon.

Ha a nemzetközi közösség megengedi, hogy fennmaradjon az Ukrajna elleni orosz invázió nyomán előállt helyzet, „akkor ezek a szabályok és elvek a továbbiakban semmit nem jelentenek, sőt a második világháborút is felesleges volt megvívni” – fogalmazott az amerikai katonai vezető.

Milley tábornok hozzátette: a nemzetközi közösség nem bocsátkozik harcba Ukrajnáért, Ukrajna nem is kérte, hogy bárki harcoljon érte, az ukrán kormány csak segítséget kért kiképzés és hadianyagok szállításának formájában, és a külvilág eleget is tesz ennek a kérésnek. Kijelentette: e segítség nélkül Ukrajna nagyon komoly katonai hátrányba kerülne, de akkor sem adná fel a harcot.

Radakin tengernagy a BBC-műsorban azt mondta: Ukrajna győzelemre, Oroszország vesztésre áll, mivel az orosz kormány célja az volt, hogy alávesse és orosz ellenőrzés alá vonja Ukrajnát, ez azonban nem történt meg és nem is fog megtörténni.

Hirdetés

A brit vezérkari főnök szerint Ukrajna az orosz fegyveres erők által elfoglalt területek ötven százalékát már visszaszerezte.

Az ukrajnai ellentámadás haladására vonatkozó kérdésre Mark Milley tábornok azt mondta: a hozzávetőleg 90 napja kezdődött ukrán katonai művelet lassabban halad a támadás tervezőinek várakozásainál, „de Clausewitz meghatározásával élve a papíron megvívott háború és a tényleges háború nem ugyanaz”.

Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke Carl von Clausewitz 18-19. századi porosz tábornokra és rendkívül befolyásos hadtudósra utalt ezzel a kijelentésével.

Mark Milley a vasárnapi BBC-interjúban elmondta: egyelőre korai lenne megítélni, hogy az ukrán ellenoffenzíva miként végződik, így nagyon korai lenne meghatározni azt is, hogy a támadás sikeres vagy sikertelen. Ukrajna „legalábbis részsikereket elért” kitűzött céljainak elérésében, de az időjárás még 30-45 napnyi harci tevékenységet tesz lehetővé, utána kezdődik az esős évszak, amikor a hadszíntér sártengerré válik, igen megnehezítve a manővereket, majd a kemény tél következik, „és majd akkor meglátjuk, hogyan haladnak a dolgok” – fogalmazott a BBC-műsorban az amerikai tábornok.

Sir Tony Radakin brit vezérkari főnök „a kétségbeesés jelének” nevezte, hogy Oroszország olyan „kétes hírnevű” országokhoz fordult segítségért, mind Észak-Korea vagy Irán. Radakin tengernagy szerint mindez azt is tükrözi, hogy Oroszország katasztrofális hibát követett el, amikor megtámadta Ukrajnát, és azt is, hogy Moszkvának milyen kevés olyan nemzetközi partnere maradt, akihez segítségért fordulhat.

Hirdetés

(MTI)

Hirdetés
loading...
Exit mobile version