Site icon Mai Világ

Ukrajna már tervezi a háború utáni nyitást

Hirdetés

Ukrajna ezen a héten kampányt indít a nemzetközi utazókat célozva, már a háború utáni időszakra gondolva. A turisztikai hivatal azt szeretné, ha az országra nemcsak úgy gondolnánk, mint háború sújtotta övezetre, hanem úgy is, mint amelyet a látogatásunkkal támogathatunk majd.

Mariana Oleskiv, az ukrán turisztikai hivatal elnöke az Independentnek adott interjújában beszélt minderről. Mint elmondta, szívesen látják a vendégeket, ha nem fegyverrel jönnek, és hangsúlyozta, hogy mindaz a pénz, amit az emberek Ukrajnában költenek el, segít a gazdaság fellendülésében.

BÁR MOST MINDENKI A HÁBORÚ KÉPEIT KÉPZELI MAGA ELÉ, AMIKOR UKRAJNÁRA GONDOL, AZ ORSZÁG FRONTON KÍVÜLI TERÜLETE RENDBEN VAN, ÉS NAGYON SZÉP. JÓ AZ INFRASTRUKTÚRA, NAGYON JÓ SZÁLLODÁK VANNAK, JÓ A SZOLGÁLTATÁS, ÉS JÓ AZ INTERNET LEFEDETTSÉG IS”– mondta Oleskiv.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem tudják még, mikor ér véget a háború, és mikor fogadhatják újra a látogatókat. “Nem tudjuk, hogy ez idén lesz-e, vagy jövőre, vagy két év múlva”– mondta. “De van időnk, hogy felkészüljünk, hogy terveink legyenek – még akkor is, ha ezek megvalósításával egyelőre várnunk kell. De tudjuk már, mit kell majd tenni attól a pillanattól kezdve, amikor az ukrán határok és az égbolt is újra megnyílnak”.

Az orosz támadás után a külföldi turizmus gyakorlatilag leállt az országban, de a belföldi turizmus nem szűnt meg. Ez a lehetőség sokaknak segít abban, hogy megbirkózzanak azzal, ami az országban történik.

Hirdetés

Vannak nyitva tartó kávézók, bárok, éttermek és szállodák. A szállodáknak ugyanakkor más funkciót is el kell látniuk, a télen például, amikor áramszünet volt, gyakran a szállodák nyújtottak menedéket az embereknek, ott ehettek és feltölthették a telefonjukat a generátorok segítségével.

A turisztikai szervezet elnöke azt is hangsúlyozta, hogy a külföldi látogatókat egyelőre nem invitálják az országba, több okból sem. Többek között nagyon bonyolult a logisztika, a biztosítótársaságok pedig nem fedezik az ukrajnai kockázatokat. Tehát ha valaki Ukrajnában megbetegszik például influenzában, függetlenül a háborútól, akkor sem kap térítést.

De a turizmus újraindul, amint újra közlekednek a járatok, és teljes biztonságról lehet beszélni legalább bizonyos régiókban. A múlt hónapban például a Ryanair ismét ígéretet tett arra, hogy ha tartós tűzszünet következik be, utána hat héten belül újraindítja a járatait az ország három kulcsfontosságú városába, Kijevbe, Lembergbe és Odesszába.

Forrás:
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version