Európa

Ukrajnában óvóhelyeket építenek a jövő helyett

Hirdetés

Az ukrajnai háború kezdete óta több mint 42 ezer új óvóhely épült Ukrajnában, így az országban mostanra már több mint 62 ezer védelmi létesítmény van – írta a Kárpáti Igaz Szó. A belügyminisztérium közlése szerint ráadásul a menedékhelyek építési követelményeit is módosították az elmúlt időszakban.

A mentőszolgálatok és a rendőrség rendszeresen ellenőrzi a menedékhelyeket, hogy azok megfeleljenek az előírásoknak: gyakran derítenek fényt hiányosságokra, úgymint nem elegendő ülőhely, hiányos ivóvízellátás, második vagy vészkijárat hiánya.

Mint kifejtették, ilyenkor a tulajdonosokat és üzemeltetőket felszólítják a hiányosságok orvoslására, ezeket többnyire javítják is. A központi riasztási rendszert is átalakították, jelenleg a regionális és helyi figyelmeztetési rendszerek modernizálása is zajlik, előidézendő a lakosság gyorsabb és hatékonyabb értesítését veszély esetén.

Szörnyű ilyen híreket olvasni, borzasztó arról hallani, hogy Ukrajna egy olyan ország, ahol a globalista háttérhatalom profitéhsége és a Zelenszkij-kurzus totális asszisztálása miatt most elsősorban óvóhelyeket építenek óvodák helyett. Ez borzasztó, mert ennek nem kellene így lennie! Ezeket az elképesztő pénzeket normális fejlesztésekre lehetne költeni, olyan beruházásokra, amelyeknek köszönhetően fejlődne az egészségügy, az oktatás vagy akár a szociális szféra.

Ezek olyan területek, amelyeknek köszönhetően biztosított lehet egy nemzet jövője. Ahol óvóhelyeket építenek a jövőt szolgáló fejlesztések helyett, ott hatalmas baj van!

Hirdetés

Az óvóhelyek építése ráadásul nemcsak azért nagy baj, mert olyan dolgokra, létesítményekre megy el a pénz, amelyekre amúgy (jó lenne, ha) nem lenne szükség, hanem azért is, mert ezek a beruházások azt mutatják: Ukrajna nem a békére készül, hanem a további háborúskodásra. Nyilvánvalóan, ha fegyverszünetet akarnának, akkor nem a bombázások ellen tennének lépéseket.

Nem rehabilitációs központokat építenének vagy adott esetben háborúban lelkileg vagy testileg sérült embereket akarnának meggyógyítani, hanem azon lennének, hogy biztosított legyen a békés ukrán jövő. A színészelnök és bandája azt az utat választotta és amellett tart ki, amely nem az építkezéshez, hanem a romboláshoz vezet. Ez egy tragédia! Lélekben azokkal az ukránokkal vagyunk, akik ártatlanok, és tehetetlenül nézik a Zelenszkij-kurzus ámokfutását!

Bekezdések.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!