Site icon Mai Világ

Üvöltözésbe fulladt a Külügyi Tanács ülése

Hirdetés

Szijjártó Péter: Most be akarják sorozni az európai fiatalokat a háborúba.

Az európai parlamenti választások előtti utolsó külügyminiszteri tanácsülés zajlott Brüsszelben. Szijjártó Péter Magyarország képviseletében vett részt az ülésen, ahol – mint elmondta – volt egy kis balhé. A külgazdasági- és külügyminiszter arról számolt be a sajtó képviselőinek, hogy akkor mérgesedett el a hangulat, amikor 6,5 milliárd euró felszabadítását kezdték pedzegetni Ukrajna számára.

Szijjártó Péter azt az álláspontot képviselte, hogy mivel az eszkalációs kockázat sokkal nagyobb, mint valaha, ezért át kell gondolni az Európai Unió stratégiáját az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

És itt hatalmas balhé kerekedett. A német, a litván, az ír, a lengyel és más kollégák estek nekem ebben az ügyben, azonban a pozíciónkat ez nem tudta megingatni, hiába kiabálnak Európa háborúpárti politikusai

– tájékoztatott a tárcavezető, aki szerint a magyar és az európai embereken a sor, hogy június 9-én a háborús hangulatot keltő légkörnek véget vessenek és világossá tegyék, hogy az európai emberek békét akarnak. – Azt gondolják, ha sok irányból kiabálnak, akkor én azt fogom mondani, hogy jó, rendben van. De hát annyira már ismerhetnének minket, hogy ilyen nem fog megtörténni. Gyakorlatilag a „mit képzelünk magunkról?”, hogy gondoljuk, hogy ezt meg merjük csinálni?”, „mi lesz itt majd a mi elnökségünk alatt?” kérdések hangoztak el – számolt be Szijjártó az ülésen uralkodó hangulatról.

Hirdetés

Atomháborús fenyegetőzés és sorozás

Az ülésen valóban kiéleződhettek a nézeteltérések, hisz – ahogy a magyar külügyminiszter mondta – még attól sem riadtak vissza, hogy atomháborúval fenyegetőzzenek a külügyminiszter kollégák. Az ülésen ugyanakkor felmerült egy másik érzékeny téma: a sorozás.

Egyre elviselhetetlenebbek az ukrán emberveszteségek, nem engedik ki az ukrán férfiakat Ukrajnából, és most be akarják sorozni az európai fiatalokat a háborúba. És nyilvánvalóan, ahogy az eszkaláció először a szomszédságot üti meg, úgy világosan lehet már szinte hallani az érvelést, hogy akkor a földrajzi közelségből kell küldeni először a katonákat. Mindez azt jelenti, hogy a kötelező európai sorozással a közép-európai fiatalokat, köztük a magyar fiatalokat akarják elküldeni a háborúba – fogalmazott .

– El a kezekkel a közép-európai, el a kezekkel a magyar fiataloktól, magyar fiatalokat nem fogunk engedni belevinni a háborúba, mert ez nem a mi háborúnk – szögezte le.

A vita egyik legfontosabb pontja Brüsszelben a 14. szankciós csomag volt. – Ez a szankciós csomag a jelenlegi formájában teljes mértékben ellentétes Magyarország gazdasági érdekeivel, és ebben a jelenlegi formájában abszolút veszélybe sodorná Magyarország energiaellátásának biztonságát – összegezte gondolatait a miniszter a készülő csomag kapcsán. Ez olyan elemeket tartalmaz, amelyek miatt lelassulna a paksi atomerőmű beruházása, és a rezsicsökkentés is veszélybe kerülne. Ezek az intézkedések ugyanakkor a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar számára is végzetesek lehetnek. Szijjártó Péter leszögezte, hogy a 14. szankciós csomagot ebben a formában Magyarország biztosan nem fogja megszavazni.

Hirdetés

Blokkolás és partnerek

A külügyminiszter felhívta a sajtó figyelmét arra, hogy amíg Brüsszelben előszeretettel hozzák fel Magyarországgal kapcsolatban azt, hogy mit és hogyan blokkol, addig a döntéshozatali folyamat a valóságban egészen más mechanizmusok mentén zajlik.

Tehát az nem úgy történik, hogy van egy döntés, és ahhoz lehet csatlakozni, és ha valaki nem csatlakozik, akkor nincs döntés, hanem mindaddig nincs döntés, amíg mindenki nem ért egyet valamiben. Olyan nincs, hogy huszonhatan hoznak egy döntést. Vagy van egy huszonhetes döntés, vagy nincs huszonhetes döntés – hívta fel rá a figyelmet.

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés
Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version