Site icon Mai Világ

Valaki lopakodik Putyin árnyékában

Hirdetés

Vajon gondol-e Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök arra, hogy egyszer átülhet az államfői székbe Vlagyimir Putyin helyére – találgatják az elemzők. Egyben biztosak lehetünk, ha ezt is teszi oda kell figyelnie arra, hogy egyelőre senki – de legfőképpen Putyin – ne vegye észre rajta.

Az orosz miniszterelnököknek gyakran az a sorsuk, hogy rövid úton a feledés homályába merülnek, kivéve néhány kivételt, első helyen Vlagyimir Putyinnal, akik magasra emelkedhetnek. Miután Mihail Misusztyin egy évvel ezelőtt az adóhivatal vezetői posztjából a kormányfői székbe került, inkább olyan politikusnak látszott, akire az első szabály vonatkozik – kezdi Oroszország miniszterelnökének tevékenységét elemző cikkét Clara Ferreira Maques, a Bloomberg publicistája.

Oroszországban a technokrata volt adóhivatali vezető vált a koronavírus-járvány elleni küzdelem arcává, miután Putyin ez ügyben a háttérbe húzódott. A kormány élén kidolgozott és átvitt a törvényhozáson egy ambiciózus nemzeti gazdaságösztönző programot, ami tetszett főnökének, aki megengedte, hogy novemberben átszervezze a kormányát, megerősítve a befolyását miniszterei felett. Népszerűsége emelkedik az oroszok körében.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy három évvel Putyin elnöki ciklusának lejárta előtt az államfő utódát lássuk benne. Egyelőre inkább a putyini rezsim utolsó időszakának tipikus figuráját testesíti meg. Hatékony adminisztrátor jelentős befolyással, ám része az oszd meg és uralkodj elvére épülő rezsimnek, amelyben sok befolyásos személy kakaskodik egymással a maga hatalmi dombocskáján állva Putyin igen hosszú árnyékában.

Másrészt az orosz elnök a nyáron elfogadtatott reformjaival lehetővé tette a maga számára, hogy elinduljon a 2024-es és a 2030-as elnökválasztáson is, így semmi sem szorítja arra, hogy utód után kutasson. Misusztyin ebből a szempontból sem lóg ki a rendszer elitjéből, az újraválasztás lehetőségével őt is sakkban lehet tartani, mint bárki mást. A 2021-es év – ahogy a világ minden országában – Oroszországban is rendkívüli gazdasági kihívásokat ígér, így sok múlik azon, hogyan tud megfelelni ennek az orosz miniszterelnök.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy az 54 éves politikus a viszonylagos ismeretségből érkezett 2020 januárjában a miniszterelnöki posztra, valójában értékelhető karrier áll mögötte. Előrelépése hasonlóságot mutat Putyin bő 20 évvel ezelőtti emelkedésével. A jelenlegi elnöknek Szentpétervár akkori polgármestere, Anatolij Szobcsak volt a mentora, ahogy Misusztyinnak a korábbi pénzügyminiszter és reformer, Borisz Fjodorov. Ennek kapcsolatban köszönheti, hogy elindulhatott felfelé az orosz bürokráciában.

Az adóhivatal élén technokrata-menedzseri képességeire támaszkodva átalakította az elavult, lyukas rendszert, aminek köszönhetően adóemelés nélkül, az adóbehajtás hatékonyságának javításával sikerült növelni az adóbevételeket. A Bloomberg Oroszország-szakértője, Leonid Bershidsky szuperbürokrataként jellemzi Oroszország miniszterelnökét, a politika tudománya szerint olyan valaki, aki az eredményeinek köszönheti politikai legitimációját.

Ami magánéletét illeti, sokan firtatják – köztük Putyin fő ellensége Alekszej Navalnij ellenzéki vezér is – jelentős ingatlanvagyonának eredetét, ám védelmezői szerint ezekre még abban az időben tett szert, amikor a magánszférában dolgozott.

 

Misusztyin nehezebb helyzetben van, mint számos elődje, aki az ezredfordulót követően kormányzott Putyin irányítása alatt, mert azokban az időkben az volt a fő kihívás, hogy menedzseljék a magas olajáraknak köszönhetően az országba áramló gazdag exportbevételeket – mondja Vlagyimir Gelman a szentpétervári European University professzora. Emellett az is bonyolítja a helyzetét, hogy az alkotmányreform elfogadása után a kormány csak az egyik hatalmi centrum az orosz rendszerben, mellette ott van a Biztonsági Tanács és az Államtanács.

Hirdetés

És az intézményes bonyodalmak mellé felsorakozik még egy politikai-pszichológiai tényező is – mondja Ben Noble, a University College London politológusa. Pontosan tisztában kell lennie pozíciója korlátaival. El kell kerülnie, hogy Putyin riválisának lássák, amivel sértheti mások helyezkedését és kivívhatja az elnök ellenszenvét. Magyarán tudnia kell hol a helye minden oroszok vezetője mögött, még ha arra játszik is, hogy ez megváltozzon.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version