Világ

Váratlanul Washingtonba rendelték a „végítélet gépét”

Hirdetés

Mai napig nem válaszolt a Pentagon arra a kérdésre, hogy mit keresett a „végítélet gépeként” emlegetett repülő erőd a levegőben június 18-án este. Az esetről többek között a Newsweek számolt be, amely azt írta: a Nightwatch egy katonai célokra átalakított Boeing 747-es, hivatalosan az E-4B típusjelzést viseli, és aznap valamiért a Washington melletti Andrews támaszpontra érkezett.

Amikor az E-4B a levegőbe emelkedik, az mindig érdeklődést kelt, ráadásul Donald Trump még mindig nem döntötte el – vagy legalábbis nem jelentette be -, hogyan dönött az Irán elleni katonai csapásról.

A Nightwatch feladata, hogy egy esetleges nukleáris vagy más jellegű támadás esetén az Egyesült Államok Nemzeti Légibázisú Hadműveleti Központjaként működjön. Ez azt jelenti, hogy a földi parancsnoki lánc megsemmisülése vagy kiesése esetén innen lehet irányítani az amerikai hadsereget, kiadni vészhelyzeti parancsokat, illetve koordinálni a civil hatóságokat.

A repülőgép egyike azoknak az eszközöknek, amelyek még egy atomháború körülményei között is képesek működni. Fedélzetén több mint száz ember tartózkodhat, rendelkezik műholdas kommunikációval, árnyékoló technológiákkal, képes levegőben történő utántöltésre, és a légierő szerint védett az elektromágneses impulzustámadásokkal szemben is. Legutóbb a 2001. szeptember 11-i terrortámadások idején is szolgálatba állították.

Az szokásos hívójele „ORDER6”, most azonban „ORDER01” néven jelentkezett be, ami csak fokozta a spekulációkat a küldetés jellegét illetően. A gép a louisianai Barksdale légitámaszpontról szállt fel, de nem tudni, hogy rendszeres hadműveleti gyakorlatról vagy demonstratív erőfitogtatásról volt-e szó. A Newsweek szerint valószínűleg az utóbbi, bár a Fehér Ház hivatalosan nem kommentálta a gép mozgását.

Hirdetés

A repülő érkezésének időzítése különösen figyelemre méltó, mivel napok óta tartanak a légicsapások Izrael és Irán között, és Donald Trump több forrás szerint egyre kevésbé hisz a diplomáciai megoldásban.

Wall Street Journal úgy tudja: Trump privát körben jóváhagyott támadási terveket, ugyanakkor nem adott parancsot a támadás megindítására. A lap szerint még maga az elnök is bizonytalan, mivel kérdéses, hogy az amerikai hadsereg rendelkezik-e olyan, a földbe mélyen beágyazott iráni nukleáris létesítmények, például a fordoi létesítmény megsemmisítésére alkalmas bombával, amely valóban áttörhetné a több rétegű védelmet.

Közben az iráni legfelsőbb vezető, Ali Hamenei ajatollah is megszólalt. Azt mondta: „Az amerikaiaknak tudniuk kell, hogy bármilyen katonai beavatkozásuk helyrehozhatatlan károkat fog okozni. Ha belépnek ebbe az ügybe, az teljes mértékben az ő kárukra fog válni. A veszteség, amelyet elszenvednek, sokkal súlyosabb lesz, mint bármi, amit Iránnak el kell viselnie.”

Donald Trump ezzel szemben így nyilatkozott az újságíróknak: „Nem keresem a harcot. De ha a választás aközött van, hogy harcolunk, vagy hogy [Irán] nukleáris fegyverhez jut, akkor tenni kell, amit tenni kell. És lehet, hogy végül nem is lesz szükség a harcra.”

A gép mozgása tehát túlmutat egy szokványos repülési műveleten, még ha a Pentagon nem is ad egyértelmű magyarázatot rá. A „végítélet gépének” jelenléte Washington felett egy olyan időszakban, amikor a Közel-Keleten a háború és a béke határvonala minden eddiginél vékonyabb, okkal kelthet aggodalmat. Ha nem is jelenti egy támadás közvetlen előkészületét, egyértelmű üzenet: Amerika kész, ha úgy alakul.

Hirdetés

Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!