Vékony lábakon áll az ukránok menedékes státusza, nehéz döntés elé kerül az EU

Hirdetés

Már júniusban ráfordulhat az Európai Tanács az ukrán háborús menekültek kérdésére, miután nemrég az eredeti kereteket meghaladva kellett hosszabbítani az ideiglenes védelmi státuszuk 2026 márciusáig. A helyzet megfelelő kezelése nemcsak Ukrajna újjáépítése, hanem az európai ellátó rendszerek és a betöltetlen munkahelyek szempontjából is kritikus lehet, azonban az már most látszik, hogy az EU-nak több olyan stratégiát kell kidolgoznia, amelyek képesek lesznek gyorsan és optimálisan kezelni a letelepedések helyét, úgy, hogy közben a lehetséges visszaéléseket is meggátolják.

A háború 2022-es kitörése után az EU gyors lépésre szánta el magát, és gyakorlatilag két héten belül beterjesztették az Átmeneti Védelmi Irányelv alkalmazását, amit a tagállamokat tömörítő Tanács két napra rá egyhangúlag el is fogadott.

Ennek megfelelően az EU országai védett személyként kezelik a háború elől Európába menekülő embereket, de azt saját hatáskörben, egyénileg határozzák meg, hogy hogyan és milyen mértékben támogatják őket.

Magyarországon az átmeneti védelemben részesülő személyek „menekültes státuszt” kapnak, és bár nincs hozzáférésük a standard szociális ellátórendszer legnagyobb részéhez, az ukrán menekültek elviekben szabadon vállalhatnak munkát, a gyermekek jogosultak nekik szóló oktatásra, kapnak lakhatási támogatást és orvosi ellátásban is részesülhetnek.

Azt, hogy a magyar állam erre fordított költségei hogyan oszlanak el, nehéz meghatározni, csak abból lehet kiindulni, hogy Soltész Miklós államtitkár novemberi tájékoztatása alapján a kormány eddig közel 100 milliárd forint értékben támogatta Ukrajnát és az onnan érkező menekülteket különböző formákban.

A rendszeres kiadások azonban feltehetően egészen csekélyek mára, miután a lakhatási támogatás tavaly júniustól csak azokra érvényes, akik a magyar kormány ítélete szerint is Ukrajna olyan területéről érkeztek, ahol valóban háborús veszély alatt állnának. Viszonyítási alapot a magánszállásadóknak adható fejenként napi 5000 forintos támogatás jelent csak.

Az így felhasznált összeg a tavalyi év elejétől havi 100 millió forint körüliről, a támogatásban részesülők körének csökkentése után júniusról-októberre 40 millió forint környékére csökkent és a szállásadó települések száma is egyharmadával esett vissza.

Tehát a költségvetésből erre fordított viszonylag elenyésző összeg is tovább zsugorodott az utóbbi időben.

Ezek alapján jelenleg a kormány már csak mintegy 260 menekült után fizet ilyen jellegű támogatást, de az Eurostat januári számai szerint az országban összesen közel 40 ezer ukrán rendelkezik menekültes státusszal.

Az Európa-szerte eképpen dokumentált több mint 4,3 millió ukrán hazatérésében azonban nem elsősorban Magyarország, hanem inkább az unió egésze szempontjából fontos.

Az ideiglenes oltalom keretében az EU-n belül messze Német- és Lengyelország fogadta be a legtöbb menekültet, az előbbi 1,17 millió, utóbbi pedig 993 ezer ukrán személyt lát el, míg lakosságarányosan a Csehország kínált a legnagyobb mértékben menedéket, 372 ezer főről gondoskodnak. Az ilyen státuszú menekültek önmagukban is mintegy tizedét teszik ki Ukrajna háború előtt lakosságának, de azóta nagyjából további 2 millióan hagyták el az országot.

A jelenleg hatályban lévő ideiglenes védelmi rendelkezést már így is annak eredetileg megszabott 2025-ös maximális határidejét meghaladva, hosszabbították meg 2026 március 4-ig. Azonban mivel most több ország úgy érzékeli, hogy látható távolságba került a tűzszünet valamilyen formája,

egyre inkább időszerűvé válik az arról való gondolkozás mi történik majd velük a háború befejeztével.

Míg a legtöbb állam elméletben támogatja, hogy az ukrajnai harcok kérdéses befejezhetősége miatt még további egy évvel kitolják a védelem érvényességét, ha az lejár, akkor hatalmas teher szakadhat a tagállamok menekültügyi szervezeteinek nyakába, ezért az Euractiv értesülései szerint néhány tagállam már a június 12-13-i Bel- és Igazságügyi (IB) Tanács ülésén is vitára bocsáthatja a kérdést.

Tavalyhoz képest az ideiglenes védelem útján befogadott menekültek teljes száma már csak alig több mint 25 ezer fővel nőtt, így arra nem kell számítani, hogy a már meglévő 4,3 milliónál érdemben nagyobb teherrel kéne hirtelen szembenézni, de még ha nekik csupán negyede is szeretne Európában maradni,

az is azt jelentené, hogy a 2015-ben egész éves 1,3 milliós menekülthullám egészének megfelelő embertömeg ügyeit kéne kezelni egyik napról a másikra.

Persze tény, hogy az ide érkező ukránok már egy jóval felkészültebb rendszernek köszönhetően lényegesen jobban dokumentáltak, így például azt is pontosan tudni, hogy demográfiai összetételük alapján mintegy 45%-uk nő, 32% gyerek és csupán 23,4% felnőtt férfi.

Szintén fontos adat, hogy a már itt tartózkodó nők 32 százalékának van párjuk Ukrajnában, akik az EU-ba követhetik őket, ez pedig azt is előre jelzi, hogy

Ukrajna férfi munkaerejének még az optimistább becslések szerint is további 2-4%-a vándorolhat ki a háború után.

Emellett persze a már három éve itt élő ukrajnaiak hajlandósága is egyre inkább csökken a hazaköltözésre. Míg eredetileg majdnem háromnegyedük azt jelezte, hogy inkább visszatérne a háború után, az ebből biztos hazautazást tervezők száma 50%-ról 20%-ra zsugorodott, így még ha az éles harcok be is fejeződnek a határidőig – és az arány sem romlik tovább –, akkor is több mint 2 millió ember helyzete lenne tisztázatlan.

Persze az EU-nak nem feltétlen árt a plusz munkaerő, és az ukrajnai emberek integrációja is zökkenőmentesebbnek tűnik, mint a délről vagy a Közel-keletről ide vándorlóké, de Ukrajna újjáépítését is szem előtt kell tartani, és arra is tervet kell készíteni, hol telepedjenek le véglegesen azok az emberek, akik már nem kívánnak visszatérni országukba, ezért a CEPS friss összesítő elemzésben vázolja föl, milyen forgatókönyvek állnak az Európai Unió előtt.

Az intézet szerint az egyik alapvető, humanitárius elv, hogy a menekültek kényszer-visszatoloncolását mindenképp el kell kerülni. A legtöbb szakpolitikai javaslat ezzel összhangban a önkéntes visszatérés ösztönzésére, valamint hosszabb távú európai tartózkodási lehetőségek biztosítására összpontosít, eszerint a helyzet kimenetele lehet az:

• Önkéntes hazatérés Ukrajnába – Ez lenne a legkívánatosabb forgatókönyv a munkaképes korú felnőttek és gyermekek tömeges elvándorlásának visszafordítására, ami elengedhetetlen az ország jövőbeli fejlődése szempontjából. A deportálásnak ugyanakkor alapvető emberi jogi okokból mindenképpen kerülendő.

• Anyagi ösztönzők a hazatéréshez – A demográfiai és munkaerő-piaci károk mérséklése érdekében pénzügyi támogatásokat lehetne biztosítani a visszatérő ukrán állampolgárok számára. Tapasztalatok szerint azonban ezek az ösztönzők önmagukban nem elegendőek. Ehelyett hatékonyabb megoldás lehetne, ha támogatást nyújtanának a háborúban megsérült vagy megsemmisült otthonok helyreállításához, és ezt a támogatást a belső menekültekre is kiterjesztenék.

• Az ideiglenes védelem meghosszabbítása – Ez ugyan elvileg lehetséges, de ellentétes az eredeti célkitűzés időszakos jellegével. Csak addig lehet bármennyire is indokolt, amíg Ukrajnába nincs lehetőség a biztonságos visszatérésre.

• Menekültstátusz kérelmezése – Ez jogi lehetőség ugyan, de az EU menekültügyi rendszere aligha lenne képes kezelni egy esetleg többmilliós kérelmezői hullámot, és fennállna a veszélye annak, hogy a rendszer összeomlik.

• Nemzeti jog szerinti védelem – Amennyiben nem születik uniós szintű megoldás, a tagállamok saját jogrendszerük szerint biztosíthatnának tartózkodási engedélyt. Ez azonban bonyolult, kiszámíthatatlan megoldás lenne, amely nagy eltérésekhez vezetne az egyes tagállamok gyakorlata között, és könnyen elindíthatna egyfajta „válogatást” a menekültek részéről.

• Új uniós jogállás kialakítása – Ez összekapcsolható lenne Ukrajna csatlakozási folyamatával, amely már most is aktív szakaszában van. Az ilyen esetekben jellemzően ideiglenes mozgástér-korlátozásokat vezetnek be a tagállamok között, ugyanakkor speciális szabályozást lehetne kidolgozni az ideiglenes védelemben részesültek számára.

• Munkavállaláshoz kötött tartózkodási engedélyek – A leggyakrabban felmerülő javaslat szerint az ukrán menekültek hosszú távú tartózkodási lehetőségeit a már meglévő uniós direktívára lehetne alapozni, amely öt év után – megújítható módon – munkavállaláson alapuló letelepedést tesz lehetővé. Jelenleg azonban az ideiglenes védelem alatt töltött időt nem számítják bele ebbe az időkeretbe, így ezt az irányelvet módosítani kellene, hogy lehetővé váljon a jogszerű integráció.

Az elemző intézet szerint a felsorolt opciók alapján a legtisztább megoldás, hogyha a kényszer deportálások bármilyen formáját mellőzve, az EU egyszerre biztosítana opciót arra, hogy munkavállalási engedéllyel itt maradjanak, de közben az újraépítést támogató közvetlen ösztönzőket kínálna a határidő lejárta után.

Bár erre nem tér ki a kutatás, azt könnyen megtudhatjuk az Eurostat legutóbbi méréséből, hogy az EU-ban betöltetlen munkahelyek aránya 2,5% volt 2024 utolsó negyedévében. A Belgiumban és Hollandiában jelentkezett a legnagyobb szintű, 4,1%-os munkaerőhiány, de 3% feletti volt Ausztriában, Német- és Csehországban is, tehát ezek az országok rendelkeznek népességarányosan a legnagyobb munkaerőfelszívó hasznosító képességgel.

Amennyiben a munka-vízumok mentén gondolkodna az EU- az itt marado ukrán menekültek tekintetében, mindenképpen arra kéne stratégiát alkotni – akár ösztönzőkkel, akár szabályozással – hogy azokban az országokban tudják folytatni életüket, ahol a legnagyobb mértékben tudnák hasznosítani a munkaerejük.

Az érem másik oldalaként viszont ott van Ukrajna újraépítése, ami Világbank, az ukrán kormány, az ENSZ és az Európai Bizottság becslései alapján 500 milliárd eurós összegbe fog kerülni jelen állás szerint. Hogy ehhez végül az Unió felhasználja-e a befagyasztott orosz pénzeszközöket, vagy csupán annak kamatait fölözi le továbbra is, egy másik kérdés, de az belátható, hogy a hazatérő ukránok, akik lehetőséget kapnak a saját ingatlanjaik helyreállítására, mindenképpen csökkenteni fognak a Nyugat által is viselt anyagi terheken.

Arról, hogy mekkora direkt összegekben kéne gondolkodni, ahhoz, hogy az kellően motiválttá tegye az ukránokat a hazautazáshoz, feltehetően nem csak a károk kiszámíthatatlansága, hanem a kérdés politikai érzékenysége miatt sincsenek számok.

Azt azonban szintén látni, hogy jellemzően a legidősebb és a legfiatalabb korosztályból kerülnek ki azok, akik a hazatérést fontolgatják, számukra pedig akár már egy családonkénti kisebb tőkeinjekció is ösztönzően hathat, de ezt természetesen átfogó feltételrendszerhez kéne kötni, a visszaélések és a túlköltekezés elkerülése végett.

portfolio

Hirdetés