Site icon Mai Világ

Véres nyár elé néz Ukrajna

Hirdetés

Az amerikai The Wall Street Journal szerint a harcok jelenlegi állásából kiindulva nagyon véres nyárra kell számítani az ukrajnai frontvonalon.

Míg egy évvel korábban Kijevben döntő áttörésre készültek az orosz védelmi vonalak ellen Zaporizzsjában, addig egy évvel később sokkal szerényebbek az ukránok céljai a nyáron: a nyugati fegyverek segítségével tartani a védelmi állásokat. A cikk szerint az oroszok nem fognak érdemben változtatni az eddigi taktikájukon, továbbra is extrém sok erőforrást fognak elpazarolni minden egyes területi nyereségért.

A lapnak nyilatkozott egy a neve elhallgatását kérő magas rangú ukrán katonai tisztviselő, aki szerint Ukrajnában a legnagyobb problémát egyértelműen a létszámhiány okozza. Szerinte nincs elegendő katonájuk ahhoz, hogy jelentős ellentámadásba tudjanak lendülni például Harkivnál.

A frontvonal statikussága miatt mindkét fél mélységi támadásokkal igyekszik taktikai előnyt szerezni. Moszkva várhatóan tovább fogja rombolni az ukrán energetikai infrastruktúrát, míg az ukránok az utánpótlási útvonalakat és a logisztikai központokat támadhatják.

Kiemelt figyelmet kapott még a nyár elején a harkivi orosz offenzíva, amely azzal fenyegetett, hogy a háború előtt a második legnagyobb ukrán várost is elérheti. A kezdeti gyors előrenyomulást követően viszont az akció kifulladt. Moszkva ekkor azt mondta, hogy ütközőzóna létrehozására törekszik, ám ennek a szerepe azt követően csökkent az oroszok számára, hogy Washington engedélyezte az ukránok számára, hogy több fegyverét is bevesse közvetlenül orosz területek ellen. A másik elképzelés az volt, hogy az oroszok csak szét akarják húzni az ukrán védelmet, mivel Kijev kénytelen lesz a támadás hírére átvezényelni alakulatokat máshová. A májusi támadás megindulásakor arra panaszkodtak sokan a védők közül, hogy a térségi védelmi vonalak kiépítettsége nem megfelelő, ám az azóta eltelt közel két hónapban ezt a hiányosságot is elkezdték pótolni.

Hirdetés

A legfontosabb kérdés a WSJ szerint, hogy az oroszok terveznek-e nagyszabású nyári offenzívát indítani. Az elmondások alapján az ukránok nagyon jó hírszerzési képességekkel rendelkeznek, ezért azonnal kiszúrják, ha mozgolódnak az ellenséges csapatok.

A névtelen ukrán forrás azonban hozzátette, hogy ez azért kellett, mert Moszkva a háború során már többször is határozott előre nem kiszámítható támadásról. Az elemzés azzal zárul, hogy Ukrajna számár az idei nyár egyértelműen a védekezésről és a pozíciók tartásáról fog szólni, mivel a nagyobb támadás indításához a jelenleg meglévő tartalékok többszörösét kellene összegyűjteniük.

Olyan fegyvert épít Oroszország, amely véget vethet a drónok aranykorának

Kifejezetten drónok likvidálására fejleszt az orosz hadiipar egy kis méretű és gyors pilóta nélküli repülőgépet – írja az orosz védelmi minisztériummal jó kapcsolatot ápoló Rybar think-tank.

A Bogan-9SzP láthatólag egy egyszer használatos kamikaze drón lesz, melynek lényege, hogy nagy sebességgel nekicsapódik az ellenséges drónoknak, majd a benne lévő robbanószer felrobbantja mindkét drónt. Állítólag lézer és radar segítségével is célpontot lehet kijelölni a drónnak, az pedig akár 200 kilométer/órás sebességgel is rá tud repülni a célra.

Hirdetés

A Rybar elemzésében megállapítja: még nem tesztelték sose élesben a drónelhárító rendszert, így nem tudni, mennyire hatékony. Nyilván az árazás is fontos kérdés; akkor van értelme ezeket a drónokat nagy tömegben sorozatgyártani, ha olcsón lehet őket alkalmazni a csatatéren. Lehet ugyanis, hogy az olcsó, egyszerű kínai drónok ellen például jobban megéri egy elektronikus harcászati rendszert vagy légvédelmi gépágyút használni.

A drónok észlelése szintén probléma: a Bogan-9SzP akkor tudna igazán nagyot alkotni, ha lenne benne valamilyen automatikus célkereső rendszer, amely azonosítani tudja és be tudja mérni a kifejezetten halk és kis méretű katonai drónokat is. Egyelőre erről még nincs szó, de a rendszer fejlesztés alatt áll.

Ukrajna is többször próbálkozott „drónvadász drónok” létrehozásával, egy olyan megoldást is bemutattak, amely egy rögzített géppuskával lőtte volna le a levegőből a lassú és nagy méretű Sahed-drónokat. Nincs arról információ, hogy akár egyetlen ilyen eszköz is működőképesnek és hatékonynak bizonyult volna.

Forrás: Portfólió

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version