Az USA vezetése Irán elleni fellépésével szándékaitól függetlenül nagy segítséget nyújt Oroszországnak egy új globális jelentőségű terv végrehajtásához.
Az oroszok szíriai beavatkozásukkal néhány éve újra megjelentek a Közel-Keleten, amiből stratégiai előnyt kovácsolhatnak.
Donald Trump amerikai elnök döntése, hogy felújítja országa gazdasági szankciót Irán ellen, felrúgva a Teherán és hat nagyhatalom megállapodását arról, hogy ezek megszüntetéséért cserébe Irán korlátozza és átláthatóvá teszi atomprogramját, utat nyit Oroszország déli irányú stratégiai befolyásszerzése előtt – írta a Moscow Timeson megjelent cikkében Bruno Macaes politológus professzor az Eurázsia hajnala és az új selyemút című könyv szerzője.
Az oroszok, mint nemzet,új világpolitikai küldetésre találhatnak.
Az USA akár számolt lépései hosszú távú következményeivel, akár nem folyamatosan átszabja a világ politikai térképét. Segített az Európai Unió kiépítésében és azzal, hogy Trump vezetésével nagyobb önállóságra kényszeríti az EU-t segít abban is, hogy Európa erősebb globális politikai és katonai hatalommá váljon. Asszisztált Kína három évtizedes száguldó fejlődéséhez is, amelynek végén immáron egy a néhai Szovjetuniónál gazdaságilag sokkal erősebb ellenféllel áll szemben. A végeredmény: Európa, Kína és az USA a világ három oszlopaként áll egymás mellett.
Ebben a képletben Oroszország több-kevésbé elesettnek érezheti magát. Sem nem teljesen európai, sem nem teljesen Ázsiai társadalom, vagy ahogy egyszer Zbigniew Brzezinski, az USA volt nemzetbiztonsági főtanácsadója minősítette: „fekete lyuk” Európa és Kína között. Egyes orosz stratégák úgy próbálták áthidalni ezt a stratégiai űrt, hogy Oroszországot hídnak minősítették a két gazdasági gigász között. Ez azonban két sebből vérzik. Az egyik, hogy Európának és Kínának nincs szüksége hídra, a másik, hogy a hídszerep kínos, mert arra utal, hogy az a két hatalom számít, amelyeket összeköt. A politológus szakértő néhány éve úgy gondolja, van egy további lehetőség, amellyel az oroszok elkerülhetik, hogy fekete lyukká váljanak a világpolitika térképén, és sajátos módon éppen az Egyesült Államok az, amely az „ígéret földje” felé, nevezetesen a nyugat és kelet helyett dél felé tolja az oroszokat. Az első nagy lépést bő három éve tették meg ebbe az irányba a szíriai katonai beavatkozással.
Az USA 2015-re kimerítette befolyásolási lehetőségeit a szíriai polgárháborúban és nem is mutatott különösebb érdeklődést az iránt, hogy beavatkozzon a harcoló felek elhúzódó öldöklésébe. Az orosz katonai beavatkozás forradalmi lépés volt világpolitikai szempontból: a hidegháború vége óta először akadt egy ország az USA-n kívül, amely határaitól távol katonai erőt alkalmazott Washington legalább hallgatólagos hozzájárulása nélkül. Az amerikai próbálkozások, hogy az energiapiacok manipulálásából politikai előnyt kovácsoljanak (például az európai lng-exporttal) az oroszokat is arra szorította, hogy aktívabban vállaljanak szerepet a Közel-Keleten.
Saját energiahordozó-kitermelése, a Kaszpi-tengeri hasonló régió és a Közel-Kelet összefűzésével az oroszok megtették az első fontos lépést egy eurázsiai rendszer kialakítása felé. Megtalálták egy közös politikai akarat irányítása alá kerülő középrégió létrehozásának lehetőségét ahelyett, hogy erőltetnék, ami nem ment: az európai integrációt, illetve a kínai szövetséget.
És az USA most utat nyit ennek elmélyítése előtt. Azzal, hogy Iránt gazdasági szankciókkal térdre akarják kényszeríteni Moszkva karjaiba hajtják Teheránt. Washington célja, hogy nullára csökkentse az iráni olajexportot, ami jelentős részben teljesülhet, hiszen a perzsa ország nagy vásárolói közül csak Kína jelezte, hogy nem csatlakozik az embargóhoz. Itt a lehetőség, hogy Oroszország gazdaságilag és politikailag szorosabbra fonja kapcsolatait Iránnal, amire tett már kísérletet korábban is, ám hiába.
Iránnak az orosz piac az utolsó lehetősége a túlélésre, így az orosz fél diktálhatja az együttműködés feltételeit. Olajat vásárolhatnak és továbbexportálhatják az iráni olyan nagy vevőihöz, mint India és Törökország. Ez a két ország szintén kritikus jelentőségű az új, délre tekintő orosz stratégiában. Kellően egységes és szervezett országként, amely középen helyezkedik el a Murmanszktól Mumbaiig terjedő régióban – amelyben Oroszország és a Közel-Kelet egy geopolitikai egységként jelenik meg -, Moszkva vezető szerepet vállalhat a térség összefogásában.
Európában Németország, az ázsiai-csendes-óceáni régióban Kína játssza ezt a szerepet. A két nagy erőközpont közötti rész vezetőjének pozíciója azonban a politológus publicista szerint kiadó. Az eurázsiai rendszer központjaként Oroszország új történelmi küldetést találhat magának.
Forrás: napi.hu