Site icon Mai Világ

Von der Leyen kibukott Putyinra

Hirdetés

Oroszországot és Vlagyimir Putyin orosz elnököt felelősségre kell vonni az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekményekért – írta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozásával kapcsolatban szombaton kiadott brüsszeli közleményében.

Együtt az igazságért címmel tartanak konferenciát a hétvégén Kijevben.

A tervek szerint ezen aláírják az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust struktúráján belül működő ICPA létrehozásáról szóló megállapodást.

Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy egyre több bizonyíték áll rendelkezésre a polgári lakosság, valamint az energia- és egyéb infrastruktúra elleni közvetlen támadásokra. Azt is bizonyítani lehet, hogy az orosz erők kínzásokat alkalmaztak, szexuális erőszakot követtek el, és kivégzéseket hajtottak végre. Az orosz katonák még a gyerekeket sem kímélték – hívta fel a figyelmet.

Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsuk

– fogalmazott.

Hirdetés

Közölte: az Európai Unió támogatja a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) munkáját, ugyanakkor úgy véli, hogy külön bíróságra van szükség az orosz agresszió során elkövetetett bűncselekmények kivizsgálására. Az Európai Unió partnereivel együtt továbbra is azon fog dolgozni, hogy Oroszország megfizessen az elkövetett bűncselekményekért – tette hozzá Ursula von der Leyen.

napi.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version