VV Zsoltinak nehezen megy a gyász: most éppen a Fidesz választási eredményeiről kamuzik
A baloldali mítoszgyár futószalagjáról most éppen az a magyarázat került le, hogy a Fidesz történelmi győzelme mögött a szavazatok kisebbsége áll.
„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen” – így szól az őrület alapképletét leíró Einstein-idézet. Ami felett a negyedik kétharmados vereséget követően talán a magyarországi ellenzéknek is érdemes lenne eltöprengenie. Ahelyett, hogy a 2018-as röppályára állítva magát ismét csak nekiáll ostoba, fogatlan mucsaimagyarozni. És mindezt úgy, hogy a baloldal önképe szerint egyébként éppen őt, a szociálisan kiszolgáltatott kisembert (értsd: mindazok a széles tömegek, akik bérből és fizetésből élve nem egy kézműves szójalatte társaságában töltik a hétköznapjaikat, elmerengve a konceptuális pénisz mint társadalmi konstrukció elmélete felett) képviselné. Majd amikor a szociálisan kiszolgáltatott kisember mégsem az ellenzékre szavaz, a fényes tekintetű baloldalunk azonnal és visszakézből lehülyézi. (Ilyen szellemi következetesség után pedig nem győz rácsodálkozni az ötödik és hatodik kétharmados vereségére aztán.)
A bukás okait kimagyarázó balos mítoszgyárnak a következő slágerterméke a győzelem-relativizálás. Azaz valójában nem is szavaztak ám olyan sokan a Fideszre, csak a választási rendszer aránytalanságai miatt jöhetett össze negyedszerre is a kétharmad. Ezt a mély intellektuális megalapozottsággal bíró összeesküvés-elméletet adta elő VV Zsoltika is:
„Az a nagy helyzet, hogy ebben a választási rendszerben, persze, úgy is lehet valakinek kétharmada, hogy csak az ország 30 százaléka, vagy 33 százaléka szavaz rá.”
Akkor most tárjuk szélesre a balos mítoszgyár sötétítőfüggönyét, és próbáljuk beengedni a valódi adatok napsugarait. Az éles fény elsőre persze bántani fogja a valóság megpillantásától elszoktatott ellenzéki szemet, de talán nem annyira, mint az ötödik és hatodik kétharmad lehetősége. Mivel Zsoltika A bevezetés a politikatudomány alapjaiba kurzust vélhetően a ValóVilág villájának szabadegyetemén végezhette el, ezért indítsunk onnan, hogy a magyar választási rendszer vegyes. Azaz a parlament végső összetételét a pártlistákra leadott szavazatszám és az egyéni választókerületek győztesei adják. Ráadásul az országos pártlistára érkező szavazatok százalékos arányával önmagában azért sem mondunk túl sokat, mert a rendszer az egyéni választókerületek fontossága felé billen el. (A 199 parlamenti helyből 106-ot lehet egyéni választókerületben megszerezni, és csak a fennmaradó 93 oszlik meg a pártlistákra érkező szavazatok arányában; és akkor a győztes-kompenzáció vagy a nemzetiségi lista problémakörét már meg sem nyitnánk Zsoltikának.)
Jelen pillanatban úgy fest a helyzet, hogy – a VV Zsoltika által említett 33 százalékkal szemben – a Fidesz országos listájára a szavazatok 54,18 százaléka érkezett, míg a párt jelöltjei a 106 egyéni választókerületből 88-ban győztek. Ez 83 százalékos siker. Utóbbi eredmény pedig hát pont 50 százalékkal magasabb, mint a VV Zsoltika által kimatekozott 33.
Ámde ha már mindenképpen aránytalanságok után kutat a gyász mélységes tengerében kapálózó, egyszeri celebritás, akkor mi is mutatunk egyet. A 18 budapesti körzetből az ellenzék jelöltjei úgy hoznak el – egyelőre – 16-ot, hogy átlagolva 47,3 százalékos eredményt értek el. Ellenben a Fidesz politikusaira érkező – szintén átlagolt – 41,3 százalék mindössze két mandátumra elegendő. A baloldal tehát a hatszázaléknyi többletével megszerezte a budapesti választókerületek 89 százalékát. (Amennyiben VV Zsoltika megmagyarázza nekünk, hogy ez a brutális aránytalanság miért nem zavarja, úgy megígérjük, hogy az unikornisos bisztrójában befalunk egy rózsaszín egyszarvúból készített burgert.)
Végezetül leleplezzük önmagunkat, hogy nagyon is értettük az első pillanattól kezdve, miként jött ki a 33 százalék. Van ugyanis 8,2 millió választásra jogosult magyar, miközben a Fidesz pártlistájára durván 2,9 milliónak szavaztak, ami tényleg 35 százalékos eredmény.Csakhogy ezzel az a gond, hogy 1990 óta nemhogy 100 százalék közelében nem volt a részvételi hajlandóság, de a csúcsot a 2002-es voksolás második fordulója tartja – a maga 73,51 százalékával. Ettől az értéktől pedig alig maradt el a mostani részvételi arány (69,54%).Azaz a magyar társadalomban létezik egy 27-30 százalékos tömeg, amelyik önszántából sohasem vesz részt semmilyen politikai választáson. Ámde ha már VV Zsoltika mindenáron ragaszkodik az ő reprezentációjukhoz is, akkor legyen így, és ne töltsük fel képviselővel a parlamenti patkó 30 százalékát. A 199 székből így 60 üresen maradna, a megmaradt 139 mandátum esetében – a voksoláson valóban megjelenő szavazók akaratát tükrözve – pedig ismét kétharmados többség járna a Fidesznek. Szóval VV Zsoltika gondolatfoszlánya leginkább a szívének oly’ kedves baloldalnak ártana, hiszen így még a mostaninál is kevesebb ellenzéki politikus kerülne be a parlamentbe. Ha egy újabb videóban elmagyarázza nekünk, hogy ez miért is válna a demokrácia nagyobb dicsőségére, úgy ígérjük, már kérjük is ki a következő, cuki egyszarvú húsából, lassú tűzön grillezett burgerünket.
drot.info
