Site icon Mai Világ

Weber elszabadult: kimondta, hogyan kell harcolni Magyarország ellen

Hirdetés

Manfred Weber hosszasan kritizálta Orbán Viktor békemisszióját és a Patrióták Európáért frakció létrejöttét, miközben azt állította, a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták és a liberálisok szövetsége komoly politikai struktúrával és stabilitással rendelkezik.

A szociáldemokraták, a liberálisok és a kereszténydemokraták hárompárti szövetsége képezi a stabil Európa alapját – véli Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke, aki a Süddeutsche Zeitungnak arról is beszélt, hogy a káosz kizárólag Orbán Viktor „radikális jobb- és baloldali szövetségeseinek” lenne győzelem. Hozzátette: az Európai Parlamentnek meg kellett tanulnia kezelni a jobboldali kultúrát, a sok provokációval együtt.

A Patrióták Európáért frakció esetében olyan nacionalistákról beszélünk, akik tudják, hogy mi ellen vannak, de azt nem, hogy mi mellett. Nincsenek olyan politikai struktúráik, mint a kereszténydemokratáknál és a szociáldemokratáknál

– állítja Manfred Weber. Ezzel szemben a Patrióták a megalakuláskor leszögezték: a céljuk, hogy megőrizzék Európa keresztény értékeit, szigorúan védjék Európa határait, megállítsák az illegális migrációt és hozzájáruljanak egy erős, versenyképes Európa létrejöttéhez.

Arra a kérdésre, hogy meg kellene-e fosztani Magyarországot a soros elnökségtől, az Európai Néppárt vezetője azt felelte, Orbán Viktor ellen nem technikai, hanem politikai eszközökkel kell harcolni, mert előbbi csak az ő narratíváját erősítené. Manfred Weber a magyar kormányfő diplomáciájáról azt mondta, nem békemisszió, hanem a háború meghosszabbítását szolgáló misszió, ami megkérdőjelezi Európa hitelességét. Ezzel az állásponttal vezető európai politikusok sem értenek egyet.

Hirdetés

Az európai atomfegyverre vágyó és a katonai sorkötelezettség visszavezetését támogató Weber és csapata egyébként messze nem ilyen együttműködő, ha nem a vele baráti viszonyt ápoló újságírók kérdezik.

Forrás: Mandiner

Hirdetés
loading...
Exit mobile version