Site icon Mai Világ

Weber őrölt ötlete több országnak is nagyon tetszik

Hirdetés

Manfred Webernek, az Európai Néppárt elnökének őrült ötlete, miszerint az egész kontinensre kiterjesztené a sorkatonaságot, több országban is termékeny talajra talál. A skandináv államok után Németország megfontolná a női sorkatonaság bevezetését is.

Egyre inkább eluralkodik a háborús pszichózis a nyugat-európai politikusok körében, az európai parlamenti választási kampányban pedig láthatóan igyekeznek minél súlyosabb kijelentéseket tenni a háborúpárti oldalon. A minap a BR24 televíziós műsorban Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke azt mondta, a sorkötelezettség bevezetése egy köztes lépés, és kijelentette, hogy támogatja az általános kötelező szolgálati év bevezetését.

Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy szerinte a fiatalokra kellene hagyni annak eldöntését, hogy milyen szolgálatot teljesítenek, de fontos a fiatalok szerepvállalása.

Időközben CDU (Kereszténydemokrata Unió) május eleji pártkongresszusán felvette programjába a németországi hadkötelezettség fokozatos visszaállításáról szóló javaslatot, amely szerint a fiataloknak egy bizonyos ideig a hadseregben vagy a szociális ágazatban kellene szolgálatot teljesíteniük. Németországban tizenhárom éve a szintén CDU-s Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter idején törölték el a sorkötelezettséget. Ennek visszaállítását most úgy képzelik el, hogy a korábbi kötelező katonai szolgálatot egyéves, úgynevezett „társadalmi szolgálattá” alakítják.

A Scholz-kormány védelmi minisztere, Boris Pistorius már eddig is különutasnak számított a sorkatonaság megítélésével kapcsolatban. Míg a szociáldemokrata-zöld-liberális koalíció tagjai inkább szkeptikusak a kérdésben,  ő már az év elején is arról beszélt, hogy a megváltozott biztonsági helyzetre tekintettel meg kell vizsgálni a kötelező katonai szolgálat különböző modelljeit, és döntést kell hozni valamelyik bevezetéséről – ezek közül a svéd lehet a németek számára a követendő példa.

Hirdetés

A CDU döntésére reagálva Lars Klingbeil, az SPD (Német Szociáldemokrata Párt) elnöke elmondta, hogy a sorkatonaságot ugyan nem hozná vissza, de azt el tudja képzelni, hogy a fiataloknak valamilyen munkát kelljen vállalniuk a hazájuk szolgálatában – legyen szó a Bundeswehrről vagy a szociális-, kulturális szektorról. „Vissza kell térnünk ehhez” – jelentette ki.

A CDU és a Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) két vezető politikusa azonban úgy véli, hogy a csak fiatal férfiak számára kötelező katonai szolgálat nem felel meg a kornak, és azt kérik, hogy az a nőkre is vonatkozzon.

A nők mindmáig önkéntesen szolgáltak a Bundeswehrben. Ennek változnia kell Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke, Daniel Günther (CDU) és Eva Högl, a Bundestag védelmi biztosa (SPD) szerint, írta meg az őrült ötletet a Bild.

Akárcsak Izraelben, Norvégiában, Svédországban és hamarosan Dániában, Németországban is férfiakat és nőket kellene bevonni a csapatokba.

Nem lenne helyénvaló többé csak a fiatal férfiakra koncentrálni– mondta Högl védelmi biztos.

Hirdetés

A német szociáldemokrata politikus szerint: „Nem szabad többé különbséget tenni a nemek alapján. Védelmünkhöz a Bundeswehrben egyformán szükségünk van férfiakra és nőkre.”

A hadkötelezettség azonnali újraindítása gyakorlati és személyi kihívások elé állítaná a Bundeswehrt – derül ki egy korábbi Deutsche Welle cikkből. Így a megfelelő elhelyezés, a ruházat és a fegyverek biztosítása is okozna problémákat, ami azt jelenti, hogy a hadsereg nem tudná olyan könnyen felszívni a tömegével jelentkező újoncokat sem.

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
Exit mobile version