A Strana.ua beszámolója szerint Volodimir Zelenszkij egy brífingen arról beszélt, hogy az Egyesült Államok jelenleg ellenzi Ukrajna NATO-tagságát, de szerinte ez a jövőben változhat.
Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy egyszer majd valaki belátja, hogy egy erős ukrán hadsereg erősíti a NATO-t, nem gyengíti. Majd jött a mondat, ami miatt most mindenki felkapja a fejét: „A politikusok változnak. Valaki él, valaki meghal.”
Na és itt jön a nyelvtan, ami tényleg fontos dolog. Mert ha valaki azt akarná mondani, hogy a vélemények alakulnak, az úgy hangzik, hogy „változik a politikai klíma”, „átíródnak a prioritások”, „új korszak jön”. De Zelenszkij nem ezt mondta. Ő nem egy gondolatot, hanem embereket nevezett meg célpontként: valaki él, valaki meghal. Ez nem „elvetnek egy ötletet”, hanem eltemetnek egy embert.
És innentől kezdve tényleg csak az a kérdés: kire gondolhatott a költő?
Trumpra, aki nem akarja automatikusan kielégíteni az összes ukrán igényet? Vagy mindazokra, akik Washingtontól Budapestig útjába állnak a kijevi terveknek? Mert ha az utóbbi, akkor ez a flegma félmondat nemcsak Amerikának, hanem nekünk, magyaroknak is szól: aki nem tapsol, az előbb-utóbb „kicserélődik” – akár biológiai értelemben is.
A tanulság közben elég prózai: Zelenszkij rendszeresen kilincsel Washingtonban, hogy „szorítsák már meg Putyint”, emeljék a tétet, adjanak még többet, vállaljanak még nagyobb kockázatot.
Csakhogy egy ponton túl nem Moszkvát, hanem Kijevet kell megszorongatni – politikai értelemben: feltételekhez kötött pénzzel, világos elvárásokkal, fékekkel. Mert bicskanyitogató, ahogy a hála helyett folyton csak követelőznek. Hogy mást ne mondjuk, a NATO-tagság mellett már azt is közölték, hogy a háború után is Európának kéne finanszíroznia az ukrán hadsereget.
bekezdesek.hu