Gazdaság

Húsvétra is jön az Erzsébet utalvány

Hirdetés

Az Orbán-kabinet a választás előtt még kioszt egy kör Erzsébet utalványt – értesült a Népszava.

Mint megírták: a juttatást az elhúzódó tél kiadásaira hivatkozva adnák. A Fidesz kampányfogásának hírét megerősítheti, hogy a jövő keddre összehívták az egyébként ritkán ülésező, kormányközeli Idősek Tanácsát. Ezt a testület több tagja is megerősítette a lapnak. A tanács nevében korábban is rendszeresen nyilatkozó Kusovszky Imréné ugyan azt mondta, meghívót és várható napirendet nem kaptak, őt is telefonon hívták meg a tanácskozásra, de azt a hírt nem cáfolta, hogy az ülésen részt vesz Orbán Viktor kormányfő is.
Márpedig az utóbbi években ez akkor fordult elő, amikor a miniszterelnök valamilyen nagy bejelentésre készült nyugdíj-ügyben. 2016 novemberének végén a tanács ülésén jelentette be, hogy az inflációs tervekben szereplő 0,9 százalékos nyugdíjemeléssel szemben 1,6 százalékos következő évi emelésről döntöttek. Ráadásként ekkor mondta el azt is, hogy karácsonyra minden nyugdíjas kap 10 ezer forint értékű Erzsébet utalványt.

Tavaly októberben a miniszterelnök „javasolta, hogy az előző évhez hasonlóan 2017-ben is kapjanak karácsony előtt 10 ezer forint értékű Erzsébet utalványt a nyugdíjasok. Ugyancsak az Idősek Tanácsának ülését követően tudhattuk meg, hogy az idősebbeknek először fizetnek nyugdíj prémiumot. Mint a Népszava emlékeztetett rá: azt ekkor és később is elfelejtette hozzátenni Orbán, hogy mindezt a Bajnai-kormány által elfogadott törvény alapján köteles megtenni a kabinet.

Az Erzsébet utalvány mellett szól, hogy így több milliárd forintos extra bevételt is juttatnak a forgalmazó cégnek.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!