Tech

Minden évre jut egy „világvégejóslat”, 2018-ban is lesz!

Hirdetés

Súlyos következtetésre jutott egy kutató: a 2019-et már nem éljük meg.

Lehet, hogy itt a vég. Komoly következményekkel nézhet ugyanis szembe az emberiség, és a mostani jóslat minden eddiginél pontosabb és borzalmasabb.

Világszerte elterjedt a prófécia, miszerint a 2019-es évet már nem valószínű, hogy megérjük, mivel erre jutott egy kutató a kutatásai során. Ki is fejtette véleményét részletekbe menően, hogy miért gondolja így a dolgot.

Mathieu Jean-Marc Joseph Rodrigue szerint a világvége pontos dátuma is ismert.

Ez pedig 2018.06.24.

Hirdetés

Mindez bonyolult számítási folyamatok eredménye, melyben a fenevad 666-os számával, a bibliai 42-es számmal és régebbi számításaival kalkulált. Elég komolyan hangzik!

Azért sokan nem veszik komolyan a dolgot, és más szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy jelenleg sincs olyan matematikai képlet, vagy bármilyen számítás, amivel előre lehetne vetíteni, hogy pontosan mikor ér véget a civilizációnk „karrierje”. Newton ugyan állítólag megpróbálkozott ezzel, és ő valamikor 2050-re datálta a várható világvégét, arra sincs bizonyíték, hogy ez a neves elme ne tévedett volna.

A világvégét már számtalanszor megjósolták,d e eddig egyetlen világvége sem következett be: szerencsére.

A legtöbben egyébként ha már vilgávége, akkor a Nbiiru eljövetelében hisznek, és abban, hogy ezzel az égitesttel való ütközés fogja ténylegesen elpusztítani a fajunkat.

Ennek van némi alapja, mivel sumer feljegyzések vannak a bolygóról, és a NASA is azt állítja, kering egy rejtélyes kilencedik bolygó a Naprendszer peremén…

Hirdetés

Ezért Mathieu vészjósló próféciáját érdemes lehet a helyén kezelni: nem valószínű ugyanis, hogy valóban bekövetkezne, amitől most mindenki ismét tart.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!