Európa

Időseket rabolt ki egy magyar banda Írországban

Hirdetés

A három férfiből és egy nőből álló banda főként idős emberek otthonait rabolta ki Észak-Írország Co Fermanagh megyéjében – írja a hvg.hu a Belfast Telegraph értesüléseire hivatkozva.

A  lap szerint a banda tagjai már évek óta Észak-Írországban élnek, s a vádak szerint legalább ötven esetben törtek be az idősek otthonaiba. Legidősebb áldozatuk 96 éves volt. A bűnözők különböző indokokkal hatoltak be az otthonokba: azt mondták, elveszett kutyájukat keresik, vagy segítséget kértek egy utca megtalálásához.

A banda egyik tagja a 28 éves, Alex Kozak, akit a betörések mellett biztosítási csalással, engedély nélkül gépjárművezetéssel is vádolnak. A bűnözők tavaly nyáron voltak a legaktívabbak, akkor néhány nap alatt több lakásba, illetve házba is behatoltak. A banda tagjait végül augusztusban vették őrizetbe, s most a hatóságok megtagadták tőlük az óvadék elleni szabadon bocsátás lehetőségét. Az ügyet vizsgáló nyomozó szerint ugyanis komoly a veszélye annak, hogy a banda tagjai elmenekülnek.

A Belfast Telegraph arról is beszámolt, hogy a társaság tagjai már többször voltak büntetve, s jelenleg is eljárás folyik ellenük Írországban és Magyarországon is.

Kozakot egyebek mellett fegyveres rablásért is elítélték már.

Hirdetés

Forrás: hvg

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!