Európa

Itt a Kreml tájékoztatása: erről tárgyalt Putyin, Merkel és Macron

Hirdetés

A délkelet-ukrajnai konfliktus kiéleződéséről, a Szputnyik V vakcina uniós bejegyzésének és gyártásának kilátásairól, valamint a Navalnij-ügyről tárgyalt egyebek között kedden videokonferencia keretében kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő.

A Kreml által kedd éjjel kiadott tájékoztatás szerint az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban a három vezető megerősítette, hogy a 2015-ös minszki megállapodásba foglalt intézkedéscsomag megvalósításának nincs alternatívája. Putyin hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Kijev maradéktalanul tegyen eleget a korábban a legfelső szinten elért megállapodásokban vállalt kötelezettségeinek, és mindenek előtt kezdjen párbeszédet Donyeckkel és Luhanszkkal, valamint rendezze a Donyec-medence különleges státusának jogi vonatkozásait.

 

Az orosz elnök tárgyalófeleinek kifejezte súlyos aggodalmát a feszültség kiéleződése miatt a Donyec-medencében, amiért Ukrajnát tette felelőssé. Szavai szerint az ukrán fél gyakorlatilag visszalépett a fegyvernyugvástól.

Az orosz elnöki hivatal közleménye szerint a felek megkülönböztetett figyelmet fordítottak a Covid-19-világjárvány elleni küzdelemben való összefogásra, a betegség terjedésének megakadályozását szolgáló intézkedésekre. Szó esett egyebek között a Szputnyik V orosz vakcina európai engedélyeztetésének kilátásairól, csakúgy, mint az oltóanyag-szállítás és a közös gyártás lehetőségéről.

Hirdetés

Szóba került Oroszország és az Európai Unió viszonya is. Putyin kifejezte készségét a normális és az átpolitizáltságtól mentes együttműködés helyreállítására, amennyiben ez iránt kölcsönös érdeklődés mutatkozik.

A felek méltatták a szíriai tűzszünet betartását és fontosnak nevezték, hogy az országban egységes átmeneti kormány jöjjön létre. Megjegyezték, hogy a helyzet javulásával párhuzamosan élesen vetődik fel a szíriai lakosság humanitárius segélyezésének kérdése.

A partnerek kérésére Putyin tájékoztatást adott Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus ügyének „objektív körülményeiről”.

 

A Kreml a tárgyalásokat gyakorlatiasnak és őszintének nevezte. A felek megállapodtak az együttműködés folytatásáról a megtárgyalt kérdésekben.

Hirdetés

 

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!