Itthon

Gyász: Újabb oltásellenes ellenzéki politikus hunyt el

Hirdetés

Újabb DK-s politikus hunyt el a járványban. Penz András 71 éves volt, a Demokratikus Koalíció színeiben Pest megyében dolgozott önkormányzati képviselőként. Ugyanúgy, ahogy a pártja, ő is többször a kínai vakcinák ellen kampányolt az elmúlt hetekben. Múlt héten egy tatai DK-s politikus is meghalt. Ő március elején találkozott Gyurcsány Ferenc feleségével is, abban az időszakban, amikor Dobrev Klára országjáró körúton volt, és több fotón látszik, hogy nem viselt maszkot bel- és szabadtéri megbeszéléseken – közölte az M1 Híradója.

Koronavírusban vesztette életét a Demokratikus Koalíció politikusa” – írta kedden a Magyar Nemzet, miután Gyurcsány Ferenc pártja néhány napja tudatta: Penz András, a párt Pest megyei és kistarcsai önkormányzati képviselője március 26-án elhunyt. A Magyar Nemzet úgy fogalmaz: tragikus, hogy a képviselő halálába akár pártja oltásellenes hangulatkeltése is belejátszhatott.

A 71 éves politikus közösségi oldalán korábban a DK kínai vakcina ellen indított petícióját is megosztotta. A Magyar Nemzet információi szerint pedig, bár felesége március elején megkapta a Sinopharm vakcinájából az oltást, Penz András maga ismerte el megbetegedése után, hogy ő nem oltatta be magát.

A Magyar Nemzet szerint így akár az is feltételezhető, hogy a DK politikusa – kitartva pártja kínai vakcinát kritizáló álláspontja mellett – elutasította az oltást, ami megmenthette volna az életét.

Napról napra nő azoknak a száma, akikről már csak egy bejegyzést látok itt a Facebookon, hogy itt hagyott minket, elment. Emberek, akiket személyesen ismertem, akikkel az elmúlt években egymás mellé sodort minket az élet” – Gyurcsány Ferenc felesége mindeközben nemrég így írt saját közösségi oldalán, miután ő is átesett a koronavíruson.

Hirdetés

Dobrev Klára megjegyezte: miközben ő otthon lábadozott, ismerősei közül nem mindenki ilyen szerencsés, és szerinte a kormány nem érti az emberéletek megvédésének felelősségét.

Csakhogy az Origo úgy tudja, néhány napja Tatán az a DK-s önkormányzati képviselő hunyt el szintén koronavírusban, aki a hónap elején maga számolt be arról, hogy beszélt Dobrev Klárával. Tatabányán pedig – ahol Gyurcsány Ferenc felesége a városházán találkozott a DK-s polgármesterrel – a lap szerint egy önkormányzati dolgozó hunyt el a betegségben.

Dobrev Klára február végén indult kampánykörútra, ám nem sokkal később saját közösségi oldalán jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. Közben a megbeszélésekről olyan felvételek is készültek, amelyeken Dobrev Klárán és tárgyalópartnerein sincsen maszk. Gyurcsány Ferenc felesége Konczer Erikkel, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés DK-s frakcióvezetőjével is így találkozott Tatán.

Konczer Erik kedden egy Facebook-bejegyzésben állt ki Dobrev Klára mellett.

Azt írta: bár a koronavírusban elhunyt Gyűrüs Károly is ott volt, amikor Gyurcsány Ferenc felesége megérkezett, de a találkozásuk nem volt több mint fél perc, messziről köszöntötték egymást és váltottak pár szót.

Szerinte kizárt, hogy Dobrev Klára bárkit megfertőzött volna, mert az ő tesztje a Gyurcsány Ferenc feleségével való maszk nélküli találkozó után negatív lett. Azt az Origo is leszögezi, hogy nem lehet tudni, a március 22-én elhunyt önkormányzati képviselő kitől kapta el a vírust, ahogy azt sem, hogy a tatabányai önkormányzat dolgozóját ki fertőzte meg.

Hirdetés

Forrás: hirado.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!