Itthon

Megrázó: megszólalt a halálra vert balatoni borász édesanyja

Hirdetés

Hétfőn letartóztatták azt a két férfit, akik halálra vertek hétvégén egy fiatal balatoni borászt Badacsonyban.

A Borsnak megszólalt az áldozat, Csaba édesanyja, aki a lapnak elmondta, hogy fia sosem volt agresszív, nem verekedett.

„Aznap este is csak egy külföldről hazautazott barátjukkal találkoztak, már jöttek volna értük, hazafelé indultak, azért voltak a parkolóban. Senkinek, még a legszörnyűbb ellenségemnek sem kívánom azt, amit most átélünk” – tette hozzá elcsukló hangon a gyászoló asszony.

Nem csak az áldozat édesanyja, az egyik támadó apja is megszólalt a lapnak:

„Mindent nagyon sajnálok, őszinte részvétem a fiatalember családjának. De biztos vagyok benne, hogy a fiam nem tett ilyet, soha nem volt büntetve, sőt vonzotta a rendőri pálya, korábban pedig biztonsági őrként dolgozott. Kérem, hogy aki látta, mi történt, jelentkezzen, és mondja el az igazat” – mondta Sebők András.

Hirdetés

S. Norbert védője, dr. Bálint Roland hozzátette: a férfi tagadja a bűncselekményt.

A tragédiához az vezetett, hogy a borász és barátai egy egyszerű közlekedési helyzet miatt összevitatkoztak egy másik társasággal a parkolóban. A vita azonban eszeveszett brutalitásba fordult: a társaság két, ittas tagja ugyanis nekiesett Csabának és barátjának, ütötték őket, ahol érték, egészen addig, míg a fiatal borász eszméletlenül a földre zuhant. A verést azonban ekkor sem hagyták abba, tovább rúgták a földön fekvő férfit. Bár ezután kocsiba pattanva megpróbáltak elmenekülni, ez nem sikerült nekik, a fesztivál biztonsági őrei feltartóztatták őket.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!