Itthon

A bukott Macron és Momentum közös terveket szövöget

Hirdetés
Európai pártszövetség létrehozásán dolgozik Emmanuel Macron francia elnök, és ebben magyar szövetségeseket is talált. A Momentum vezetői feltűnően sokat mutatkoznak Macron pártjának, az En Marche-nak a képviselőivel, sőt, már az elnök feleségével is találkoztak.
Milyen demokratikus konvenciókat tervez a két párt?
Mennyire szoros a kapcsolat a Momentum és Macron között?

Ahhoz képest, hogy a Momentum csak az év elején jelent meg a magyar politika színpadán, és a kutatások is 1-2 százalékra mérik, figyelemre méltóan magas szinten kezeli őket a francia politika.

Fekete-Győr Andrásék együtt fotózkodtak Budapesten Nathalie Loiseau francia Európa-ügyi miniszterrel, akivel arról tárgyaltak, hogy a Momentum is „aktív partnerként fog fellépni azért, hogy Magyarországon is nemzeti és helyi vitákat (demokratikus konvenciókat)” folytassanak az Európai Unió jövőjéről – posztolták a Facebookon.

De még érdekesebb a szeptember közepén a párt Facebook-oldalára feltöltött fotó, amelyen a momentumos különítmény Brigitte Macronnal, a francia elnök feleségével mosolyog. A párt vezetőit ugyanis meghívták Párizsba Emmanuel Macron pártjának, az En Marche-nak a székházavatójára. A dolog természetesen nem véletlen, és utal arra, hogy Macronnak nemcsak Franciaországban, hanem egész Európában nagyszabású tervei vannak.

A Politico szellőztette meg néhány héttel ezelőtt, hogy a francia elnök csak tavaly alakult, ám ennek ellenére Franciaországban elsöprő győzelmet arató pártja az egész EU-ban keresi a szövetségeseket.

A cél, hogy egy európai En Marche-t építsünk – mondta a lapnak Sabine Thillaye, a francia parlament európai ügyekért felelős bizottságának vezetője. Ez a szövetség a 2019-es EP-választásokon segíthetné Macron terveit az EU átalakításában.

Hirdetés

Egy másik Macron-párti képviselő, Pieyre-Alexandre Anglade azt is elárulta, hogy Macron nagyobb előrelépést tervez az EU-ban Európa-párti, tanult, optimista szavazókra alapozva. Jövőre ezért az év első felében gyűléseket, vitákat, „demokratikus konvenciókat” akar a tagállamokban.

Ugye ismerős a kifejezés a Momentum Facebook-posztjából?

Anglade nem is titkolta, hogy az En Marche négy tagállamból, köztük Magyarországról tart kapcsolatot pártokkal. Nem is kérdés tehát, hogy Macronék a magyar pártok közül a Momentumra számítanak, hogy megvalósuljanak az Európára vonatkozó terveik.

„Informális kapcsolatban vagyunk, több alkalommal találkoztunk az En Marche különböző tisztségviselőivel” – mondta az Indexnek Hajnal Miklós Momentum-szóvivő az En Marche-sal ápolt kapcsolatról.

Maga Hajnal is ott volt az En Marche párizsi székházavatásán, azt mondta, hogy itt „az En Marche kampányának lebonyolításán dolgozó szakembereivel cseréltünk tapasztalatot.

Hirdetés

Konkrét megállapodást Párizsban nem kötött a két párt, Hajnal azonban megerősítette, hogy hosszú távú kapcsolatban gondolkodnak.

A két párt kapcsolata Brüsszelből származik. A Momentum és az En Marche brüsszeli helyi szervezetei találkoztak először egymással, a Momentum brüsszeli tagjai részt vettek az En Marche egyik helyi fórumán.

„Korábbi közös munkák, illetve baráti szálak kapcsán az En Marche és a Momentum több tagja is ismerte már egymást” – idézte fel Hajnal.

Ezután a nyári Nyitás fesztiválra el is látogatott egy En Marche-képviselő, Delphine O részt is vett egy nyilvános beszélgetésen.

A Momentum számára nagyon is szimpatikus Macron, aki „végett vetett a jobb- és baloldali nagy pártok évtizedek óta tartó monoton harcának”, és a mostani kezdeményezése az európai En Marche létrehozásáról. „Az En Marche franciaországi kampányának alapját képező közvetlen állampolgári véleménykutatás európai szintre való kiterjesztése lehetővé teszi, hogy európai állampolgárok el tudják mondani meglátásaikat, javaslataikat az európai problémákról, Európa jövőjéről és jelenéről a mozgalom aktivistáinak, és rajtuk keresztül a pártok vezetésének.

Hirdetés
Hirdetés

A szóvivő azt is megvilágította, mi a Momentum és az En Marche közös célja. „Közösen hisszük azt, hogy az európai intézmények távolsága és átláthatatlansága komoly akadályát képezi az európai eszmével való azonosulásnak. Olyan víziót és programot kell adnunk minden európai embernek, ami az ő kérdéseikre ad megnyugtató válaszokat.”

A momentumosok nem csak a franciák felé építkeznek, az elmúlt hónapokban többször találkoztak hasonló vízióval rendelkező lengyel, osztrák, és szlovák pártokkal is. A lengyel Nowoczesna (Modern), a szlovák Progressívne Slovensko (Progresszív Szlovákia), az osztrák NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) pártokkal együtt a Momentum nemrég létrehozta az Új Közép-Európa nevű alternatív V4 kezdeményezést.

Hajnal szerint mindegyik párt „a politikai megújulást képviseli hazájában, és egy konstruktív, jövőbe tekintő, nyitott, európai csoportosulás része kíván lenni”. A szóvivő szerint Európa egyre több országában jönnek rá a választók, hogy „politikai lövészárkok helyett előremutató, újító gondolatokra és közösségi politizálásra van szükség, ebben mutat hasonlóságot a kezdeményezés az En Marche-sal”.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!