Európa

Újabb érintettjei vannak a brüsszeli korrupciós botránynak

Hirdetés

A belga rendőrség szerint az eddig kiderült esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Újabb érintetteket vontak eljárás alá az Európai Parlament korrupciós botrányában – közölte az Alapjogokért Központ a közösségi oldalán hétfőn.

A bejegyzésben azt írták: hétfőn az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola kezdeményezte az intézmény „sosem látott korrupciós botrányában” érintett két szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

A DK-val és MSZP-vel közös Szocialisták és Demokraták frakcióhoz tartozó belga Marc Tarabella és az olasz Andrea Cozzolino esetében a belga rendőrség kérvényezte az eljárás megindítását,
mivel mindketten érintettek az Eva Kaili nevével fémjelzett vesztegetési botrányban – jelezték.

Hangsúlyozták: a görög baloldali politikusnőnél a kiadatási eljárásra nem volt szükség, mivel tetten érték. Rengeteg, vesztegetésből származó készpénzt találtak lakásán, és így azóta is előzetes letartóztatásban van, a szintén érintett élettársával együtt.

Hirdetés

Szintén börtönben várja az ügy folytatását az olasz Antonio Panzeri, aki 2019 óta nem tagja az EP-nek, így mentelmi joga sincs. Azóta megalapította a Harc a büntetlenség ellen nevű brüsszeli baloldali NGO-t, és ennek elnökeként tevékenykedett. A gyanú szerint az olasz politikus képviselőként, majd miután megalapította a civil szervezetét, több helyről is fogadott el pénzeket az európai döntéshozatal manipulálásáért cserébe – tette hozzá az Alapjogokért Központ.

Úgy fogalmaztak: „Brüsszel malmai lassan azonban őrölnek”, ha sikerül tartani a hosszas és bonyolult felfüggesztési eljárás határidőit, akkor annak a legkorábban február 13-án lehet vége.

Szerencsének nevezték, hogy Roberta Metsola elsőbbséget kért az ügy számára; szerintük csak remélni lehet, hogy ez idő alatt nem tűnnek el úgy bizonyítékok, mint korábban Ursula von der Leyen bizottsági elnök esetében.

A belga rendőrség szerint ugyanakkor mindez csak a „jéghegy csúcsa”– áll a bejegyzésben.

„Kezdhetnek a hazai dollárbaloldal képviselői is izzadni?”

Hirdetés

„Vajon kezdhetnek a hazai dollárbaloldal képviselői is izzadni?” – tették fel a kérdést. Köztük említették az Eva Kailivel fenntartott kapcsolatát letagadó Ujhelyi Istvánt, aki „elfelejtette, hogy közösen konferenciázgatott a súlyos korrupciós ügybe belebukott szocialista alelnökkel”, és a Külkapcsolatok Európai Tanácsa nevű Soros-szervezetben Kailivel együtt dolgozó Dobrev Klárát is.

vadhajtasok

 

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!